284

A varázslatos női táska

Kultúrtörténeti kutakodás 13. rész – SzaSzi írása

noi-taska01

Mi lapul a női tásákában? Sok-sok minden, hiszen a női táska nemcsak divatkiegészítő, hanem túlélő felszerelés is. Sorozatunk korábbi részeiben alaposan „belekotortunk” a batyuba, és elkalandoztunk időben, hogy szemügyre vegyük a mélyén rejlő „fegyverarzenált”. De mi a helyzet magával a táskával? Mi változott a történelem során? Mindig is létezett? Vagy mégsem?

Kétszáz évvel ezelőtt a nők még szinte csak a háztartásnak éltek, így elég volt egy ruha alá vagy annak ráncaiba rejtett erszény, amelyben a személyes dolgaikat tárolták. De ahogy kezdték elhagyni otthonaikat mind a szórakozás, mind a munkájuk révén, a táskák hasznos kísérőkké váltak. Első ízben csak a 18. században jelentek meg kézitáskával a hölgyek az utcán. A retikülök korszaka előtt inkább az övre erősített buksza volt jellemző, amelyben imakönyv, rózsafüzér és egy kis aprópénz lapult (erről a pénztárcáról szólva már meséltem). A század végén egy korabeli londoni lap újságírója ironikusan meg is jegyezte, hogy miközben a férfiak a kezüket zsebre dugják, a nők számára a legjobb elfoglaltságot a táska jelenti. Később a 19. század második felében a női emancipáció térhódításával a hölgyek táskája szimbólummá vált. Susan Brownell Anthony amerikai feminista és polgárjogi aktivista, miközben a nők egyenjogúságáért és szavazati joguk biztosításáért harcolt, azt is kijelentette, hogy minden nőnek joga saját táskával rendelkeznie, s annak tartalma kizárólag az ő felségterületük. Anthony maga barna krokodilbőr táskával ment az 1872-es elnökválasztásra szavazni. A női táska jelképes értelmezéséhez a 20. század elején újabb jelentés társult: az intimitás megtestesítője lett, majd a divatipar felvirágzásával egy-egy márka iránti hűség kifejezője is.

noi-taska-03

De táska mint „túlélő felszerelés” mindig is volt. Az emberiség hajnalán például nyakba, vállra vetett bőrszütyő, ilyet viselt az Alpok jegébe fagyott ősember, Ötzi. Az Innsbruck közelében felfedezett, több mint ötezer éves lelet figyelemre méltó része az övre erősített bőrmotyó és „kincsei”: a bőr feldolgozásához szükséges csontból készített lyukasztó ár és kaparó, a tűzgyújtás kellékei, a kovakő és a tapló, vagy a vadászat eszközei, a fanyélbe bőrszíjjal rögzített, finoman munkált tűzkőpengéjű kés. A legrégebbi „őstáska” az 5. századi Szkítiából származik, tömlő formájú, bőrzsinórral kötötték össze. És, ha már Szkítiánál tartunk, meg kell említeni nomád őseinket, akik szintén az övükre függesztett tarsolyukban tartották apróbb értékeiket: a férfiak a fegyverövről jobb oldalon lelógó kis tárolóban kovát, jellegzetes formájú csiholó acélt, taplót, és esetenként fenőkövet, a nők a bőrvarráshoz tűket, szúróárakat. A tehetősebbek a tarsolyt díszes lemezzel védték a sérülésektől, hiszen gyakran vadásztak, vagy kerültek csetepatéba különféle népekkel.

noi-taska-02

Későbbi korok viseletéről domborművek, falfestmények, szobrok, sőt már írások is árulkodnak. Az óegyiptomi ábrázolásokon teherhordásra alkalmas tömlőket, paraszti munkához szükséges szatyrokat, vagy a beszolgáltatásra használt, fejen egyensúlyozott kosarakat láthatunk. Az ókori görögöknél viszontó „nagyüzemben” gyártott, szíjjal összehúzott szájú bőrerszényekről szólnak a feljegyzések, és rengeteg utalást találni a tímárok működéséről is. Ezt az alapdarabot évszázadokon keresztül használták pénzérmék tárolására, legkorábban Kr.e. 600 körül Lüdiában, de a pénzes erszény mindennapi használati tárgy lehetett a későbbiekben is.

Másik formája, a mai retikül elődje már az antik időkben felbukkant. A reticulum – jelentése „kis háló” – fonalakból csomózott kis zsákocska volt. Mindezt aztán a középkorban praktikusan az övre kapcsolható kis erszény váltotta fel, jellemzően pénz tárolására. A középkori ábrázolásokon miért láthatjuk mégis oly ritkán? Mert a lepelszerű ruhák ráncaiba, redőibe rejtették, ami mozgás közben persze elő-elővillant, megmutatva ezzel, hogy ki a tehetős és ki nem. A nagyobb értékeket otthon, faládákban tartották, lehetőség szerint lezárták. A virágzó középkorban, a 14-15. században elterjedt erszényt a francia, burgundi területeken aumônière-nek, a németeknél Geldtasche-nak, sok helyen „alamizsnás táskának” hívtak.

noi-taska-04

A nagy áttörést a zseb megszületése jelentette. Ahogy megjelentek a zsebek a 16. század végén, úgy szűntek meg a férfi erszények. A 18. században eltűntek a nagy szoknyák, a redők, így az elegancia szerelmesei Párizsban 1790-ben „kezükbe vették” ezeket a kis „rejtekhelyeket” (latinul „reticulum”, ebből ered a „retikül” szavunk). A prototípus formája klasszikussá vált. És ha már a szem elé került, persze legyen minél díszesebb, tökéletes hímzéssel csinosították. Pénzt, távcsövet, zsebkendőt, kozmetikai szereket, ájulás esetére repülősót, vizitkártyákat, varrókészletet tároltak bennük. Eladó lány nem mehetett férjhez kézitáska nélkül. Abban az időben legalább annyira sokkoló lett volna, ha egy nő zsebe kidudorodik, mint ha nadrágba bújt volna. Az iparosodás és a vasút megjelenésével, az 1860-as évektől az utazásokhoz is kezdtek tetszetős és főként praktikus (zárható, több rekeszes) táskákat készíteni, az utazás divatjával a csinos kézitáskák is terjedtek.

noi-taska05

Igazi karriert a 20. században futott, küllemét már egyértelműen a divat ihleti. 1900 kezdő évtizedében megjelentek az első nagy táskagyártó cégek, a pénztárca külön használati tárggyá vált. A 1920-as évektől a formai sokféleség egyre jellemzőbb lett: „boríték”, „kuplung” vagy a csodált minaudière. Az alapanyagokra a történelem viharai is igencsak rányomták bélyegüket. A világháború idején a nélkülözés miatt fát, sőt műanyagot is használtak a bőrök, szőrök, fémek és finomabb szövetek helyett. Az igazi fénykort az 50-es évek hozták, amikor a nagy divatházak – Louis Vuitton, Chanel, Dior, Hermés, később Coach, Kate Spade és a Gucci – kollekcióiban megjelent, egyre inkább saját logóval. Azóta is követik a táskák a divat különböző hullámait, de egy biztos, szupermodelltől a dolgozó nőig mindenki ragaszkodik hozzá. Hogy miért? Mert az urbánus dzsungelben tartalmazza a „túléléshez” szükséges eszközeinket, ugyanakkor az egyéniségünk kifejezője is lett.

noi-taska06

Érdekes, hogy a hollandok egy egész múzeumot szenteltek ennek a tárgynak. Amszterdam híres táskamúzeumában több mint négyezer darab található a középkortól napjainkig. A három működő, ilyen jellegű gyűjteményből ez a világon a legnagyobb. Sokszínűségéből és formai gazdagságából az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viseletgyűjteményében is kapunk egy kis ízelítőt.

SzaSzi

Forrás: taskakozpont.hu, delmagyar.hu, Erszények, táskák története (Győriné Fogarasi Katalin facebook-oldala), erdekesvilad.hu, stylemagazin.hu.

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 13. kép; 14. kép. A 12. kép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FORTEPAN / Bauer Sándor.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A (papír)zsebkendő
2. rész: A rúzs
3. rész: Az összecsukható esernyő
4. rész: A zsebtükör
5. rész: A napszemüveg
6. rész: A rágógumi
7. rész: Az öngyújtó és a gyufa
8. rész: A zsebkés
9. rész: A kulcscsomó
10. rész: A mobiltelefon
11. rész: A fésű
12. rész: A pénztárca

2021.09.20