136

Mit kaphatott Lautrec a prostituáltaktól?

A mű mögött

henri-de-toulouse-lautrec

Soha ne feledd fiam, hogy igazán egészségesen élni csak a napfényben és a szabadban lehet. Akit megfosztanak a szabadságától – elsatnyul, elpusztul” – írta Alphonse de Toulouse-Lautrec-Monfa gróf tizenkét éves Henri fiának. És ebből meg is ismerhetjük a férfiélettel kapcsolatos hitvallását.

A kicsapongó természetű, életörömöket hajszoló apa számára mindennél fontosabb volt, hogy gyermekét kitűnő lovasnak és vadásznak lássa. Belterjes házassága miatt azonban – a felesége egyúttal első unokahúga is volt – erre kevés esély látszott, így mélységes csalódással vette tudomásul fia idővel megjelenő testi fogyatékosságát. Ez pedig mély nyomokat hagyott a kis Henri lelkében… Igen, a fiú többszörös hátránnyal indult az életnek. Örökletes csontbetegsége különösen sérülékennyé tette, végül két combcsonttörése teljesen megpecsételte sorsát. Lábainak növekedése abbamaradt, esélytelenné vált tehát, hogy kiemelkedjen az apja által elvárt férfias kedvtelésekben. A sors pedig – gonosz fricskaként – az apai csalódást egy bigott és hisztérikus anya állandó jelenlétével súlyosbította. A grófi kastély hamarosan nyomasztó aranykalitkává vált Henri számára. Egyedül a rajzolásban talált menedéket, végül 17 évesen elhatározta, hogy festő lesz.

henri-de-toulouse-lautrec-album

Egy album a művész gróf munkáival (Együd Árpád Kulturális Központ © Minden jog fenntartva)

Ha Henri de Toulouse-Lautrec neve felmerül, legtöbben a plakátjaira, illetve a prostituáltak iránti rajongására asszociálnak. Ki hinné, hogy a 20 éves festő még ezekkel a szavakkal költözött el otthonról: „… jól tudjátok, mint ahogyan én is, hogy meggyőződésem ellen való a bohém életforma, nehéz megszöknöm, hiszen az érzelmi kötődés terhét cipelem, ám ettől szabadulnom kell, ha valamit el akarok érni…”. Nem tudni, komolyan gondolta-e a fenti sorokat, az viszont biztos, hogy hamar megtalálta helyét a Montmartre világában. Olyan valóságra lelt, amely minden unalmas elvárást felülírt, és szétzúzta az otthon megismert álszent korlátokat. A táncos mulatók színes forgataga, a hozzá hasonló szenvedélyben égő művésztársak – Van Gogh, Charles Laval, Eugéne Boch – sokkal szórakoztatóbb társaságnak bizonyultak, mint egy állandóan aggódó anya. Ez festészetének rohamos fejlődésében is megmutatkozott, így hamarosan még a példaképének tartott Degas is vetélytársat látott benne…

festo-a-montmartre-on

Festő a Montmartre-on (Fortepan CC BY-SA)

Mi hiányzott a boldogsághoz? Egyszerre két dolog is: az olyannyira vágyott átlagos külső és a nők. A 152 cm magas, első látásra taszító benyomást keltő festő persze nem dúskálhatott ezen a téren sikerekben. Testi fogyatékosságát fanyar humorral, cinizmussal és kegyetlen öniróniával ellensúlyozta – és mivel szívében nem hagyhattak nyomot a gyengébb nem tagjai, legalább felejthetetlenné festette őket. Nem ám szépségük kiemelésével! Dehogy. „…az ég szerelmére, ne fessen ilyen rondának! Legalább ne ennyire...!” – írta neki Yvette Guilbert énekesnő. Talán bosszú volt ez, talán valóban így látta plakátra, vászonra örökített modelljeit. Kíméletlensége azonban néha alábbhagyott, főképp, amikor meglegyintette a szerelem szele. Az 54-es kabin hölgyutasa című képén például merőben más látásmód árulkodik. Egy szépséges dámát ábrázol a hajón üldögélve, egy olyan tüneményt, akiről tudhatta: számára örökre elérhetetlen. Talán ezért fordult a női nem ledérebb csoportja felé. A prostituáltakban aztán igazi társra lelt. Nem vetették ki maguk közül, így ő is gúny nélkül ábrázolta képein a lányok életét.

degas-muveinek-reprodukcioi

Degas műveinek reprodukciói – konkurenciát látott Lautrecben (Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria – CC BY-NC-ND)

Nyomorékságát azonban semmi sem feledtethette, és mivel folytonos mámorba menekült saját kiábrándító valósága elől, a végkifejlet elég kiszámítható volt. Az állandó éjszakázás, az abszint és a szifilisz nem kímélte törékeny egészségét. 35 évesen egy reggel elmegyógyintézetben ébredt, ahonnan ki sem akarták engedni. A bezártság gyötrelmei pedig felidézték benne apja egykori sorait. Abban bízott, ha valaki, hát majd ő segít. Hiszen ő érti, hogy a szabadság elvesztése egyenlő a halállal! „Be vagyok zárva, és akit bezárnak, az mind meghal!” – írta kétségbeesett levelében Alphonse grófnak. Ám hiába, a férfi ismét cserbenhagyta. Végül kitartó küzdelmének köszönhetően visszakapta ugyan szabadságát, de már semmi sem volt a régi. Talán érezte, mi vár rá: utolsó párizsi tartózkodása során egész hagyatékát rendbe rakta. Néhány hónappal később egy súlyos szélütés után szülei kastélyában ápolták, és egy hajnalban itt búcsúzott el örökre a világtól, amelyet egész életében kívülállóként szemlélt.

Címlapkép: Elszunnyadt a bordélyban (francebleu.fr)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu

2021.09.14