86

Orosz István: Páternoszter

Könyvkritika

orosz-istvan-paternoszter

Feltételezem, mindenki ismeri A só című magyar népmesét, amelyben a legkisebb királylány a száműzetést is vállalja azon egyszerű igazságért, hogy só kell a levesbe. Aki ezzel a kijelentéssel nem ért egyet, tekintse metaforikusan: mindennek van egy lényege, egy esszenciája, amiért nagyon sok mindent lehet/kell/érdemes vállalni. Mi köze ennek a bevezetésnek Orosz István Páternoszter című regényéhez?

Az, hogy egy másik alapvető kulináris metaforát szeretnék használni vele kapcsolatban: a hagymát. A hagyma a magyar konyhának szintén alapanyaga, ízt ad, szaftot és tartalmat az ételnek. Sokféleképpen használható, sokféle módon vágható: más az íze és állaga felkockázva, karikára vágva, egészben vagy félben. Rétegeire bontható, sőt a rétegek is rétegekre. Komplex, a világegyetem szimbólumának is tekinthető, akár a tojás (újabb gasztronómiai metafora). Nos, a Páternoszter összetettségét a hagymához tudnám hasonlítani. Azért a regényt a hagymához, és nem fordítva, mert a hagyma volt hamarabb, ugyebár. De bármelyik irányból nézzük, tartunk tükröt, esetleg „krómozott henger alakú vécékefe tartót” a könyvnek, a valóságnak és fikciónak olyan kaleidoszkópja tárul elénk, ami lenyűgöző elmének és szívnek egyaránt. Annyiféle réteg tárul fel az olvasásban, hogy meg is haladja egy recenzió kereteit.

Az alaptörténet egy nyomozás: egy feltételezett merényletkísérlet Rákosi Mátyás ellen. Az állítólagos merényletet egy páternoszter-típusú liftben berendezett kiállítás leple alatt követték volna el. A művészeti performansz Rákosi elvtárs 60. születésnapjára volt tervezve, és bár még a tervezés fázisában hamvába holt, egy szemfüles ÁVH-s tiszt megneszelte, és kihallgatást indított az akkor még főiskolás művészek között. Ennek a kihallgatási jegyzőkönyvnek részleteit találja meg a padlás alá rejtve a festőművész fiú, akinek bontakozó szerelme a külföldről hazatelepedő újságírónővel pikáns hátterét adja a nyomozásról történő nyomozásnak, amely immár a jelenkorban folytatódik.

Az alapréteg tehát két idősík, a Kádár-rendszer és a jelen, valamint a kettő keresztmetszete, a rendszerváltásnak nevezett időszak. De mint amikor a hagymát félbevágjuk, majd szeleteljük, még nagyon sokféle idősík metszi keresztbe ezt a két alapértelmezett időt. Attól függően, hova állunk, milyen perspektívából nézzük a „képet”. Ugyanígy, bár két főszereplő van, az ő perspektívájukat is folyamatosan torzítják, illetve élesítik a különféle látószögek. A Kádár-korszak művészeti felfogása, az értelmiségiek szerepe, főleg a filmipar, a színészek, festők, szobrászok helyzete, a korszak építészete, a plakátművészet, még a budapesti liftek története is más-más szempontból árnyalják a regényt. Hogy ne beszéljek arról, hogy egy genetikai csavar is belejátszik…

Orosz István nemzetközi hírű grafikusművész, aki a perspektívákkal játszik kitűnően. A Követ és fáraó című könyve után már nagyon vártam ezt a regényét: különleges látásmódja eleve garanciája volt számomra a különleges olvasmányélménynek. Felmerülhet a kérdés, hogyan lesz egy képzőművész íróvá. Hát így: csupán eszközt cserél, a képi metaforákat szóképekre váltja és önazonos marad. Orosz István regénye történelmi regény, fejlődésregény, művészettörténeti kitekintő és rejtett perspektívájú anamorfikus alkotás. Neoavantgárd, mely reneszánsz esztétikummal ötvöződik.

Rengeteg gondolat kering bennem, és hogy József Attila-i „dadogásomat” tompítsam, álljon itt egy idézet a regényből: „Az olvasók olyan világra vágynak, ahol a jó és a rossz pontosan elkülöníthető, ahol kiélhetik ítélkező hajlamukat, mert aki könyvet vesz a kezébe, az bíráskodni akar, ez így van, mióta világ a világ, vagy legalábbis mióta írókra és olvasókra lett fölosztva. Akkor képesek megbékélni egy irománnyal, nem bánom, nevezzük regénynek, ha a benne megjelenő sokrétegű katyvaszt le tudják fordítani a saját vagy-vagy bölcsességükre. Na persze, ha magába nézne a drágalátos olvasó, akkor egy sereg ellentmondással kéne szembesülnie, az abszolút igazság helyett a viszonylagos igazságokkal, amelyek egy másik nézőpontból akár hazugságként is értékelhetők.”

Tehát vegye mindenki kézbe ezt a regényt, bíráskodjék fölötte, ítélkezzen, fordítsa le a saját gondolataira, formálja a saját képére. Álljon ide, álljon oda, állítson neki tükröt minden irányba és minden irányból. A regény megbírja és az olvasó sem szegényedik. Legfeljebb, mint a hagymát, nem fogja szeretni.

A könyv külső kivitelezése két érdekességet is takar: az egyik a borítón szereplő kép, amely a szerző híres rendszerváltó plakátjának, a Tovarisi konyec! címűnek „átirata”, „átrajzolata”, a másik a cím „r” betűje alatt megbúvó római szám, a 691. Mi ez a szám? Ehhez kapcsolódik az én mosolyt fakasztó „nyomozásom”: a hat és a kilenc tükörképei egymásnak (?), az író születési évének számjegyeiből, netán a jelen életkorából összarakódó játék (?), de jártam én a numerológia területén, keresgéltem a liftek technikai paraméterei között. Még nem találtam meg azt a perspektívát, azt a szöget, ahonnan kiadja magát, de Istenemre mondom, jó játék.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com

2021.09.10