Sztárszínészek videóklipekben 10. rész: Robert Downey Jr.

Elton John: I Want Love – Szilvási Krisztián írása

robert-downey-jr-elton-john-i-want-love

Még jó 7 évvel azelőtt, hogy Robert Downey Jr. először bújt bele Tony Stark bőrébe (azóta pedig már gyakorlatilag számolatlanul bukkant fel itt-ott a Vasember), 2001-ben frissen-tisztán (utóbbi a függőség szemszögéből) szerepet vállalt Elton John egyik kevéssé ismert dalának klipjében, ahol nagyon, de nagyon akarta a szerelmet. I Want Love.

Sir Elton John élő legenda, ezzel nem nagyon lehet vitázni. Az 1947-es születésű angol énekes-dalszerző-zongorista-zeneszerző 1967 óta dolgozik együtt Bernie Taupinnal, közös eredményük több mint 30 kiadott és több mint 300 millió eladott nagylemez, amellyel John minden idők egyik legkelendőbb zenei előadója. Már 1962-ben R&B zenekart alapított Bluesology néven, 1969-ben pedig megjelent egyéni debütáló albuma (Empty Sky). A kereskedelmileg legsikeresebb időszakában, 1970-1976 között látott napvilágot a Honky Château (1972), a Don’t Shoot Me I’m Only the Piano Player (1973), a Goodbye Yellow Brick Road (1973), valamint első Greatest Hits válogatáslemeze. Zenés filmekben és színházakban is hatalmas sikereket jegyez: komponált Az oroszlánkirályhoz és a rajzfilm színpadi adaptációjához, az Aidához és a Billy Elliot – a Musicalhez.

Többek között 5 Grammy-díj, 2 Oscar-díj, 2 Golden Globe-díj és egy Tony-díj is fűződik a nevéhez, 1992-ben bekerült a Songwriters Hall of Fame-be, 1994-ben pedig a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, és a British Academy of Songwriters, Composers and Authors tagja lett. 1998-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte „a zenéért és a jótékonysági szolgálataiért”. Zenei karrierjét a 2019-es Rocketman című életrajzi filmben mutatták be, Taron Egerton formálta meg őt. 2018-ban megkezdte folyamatban lévő búcsúturnéját, amely a tervek szerint egészen 2023-ig tart majd.

Az I Want Love című 2001-es dal a Songs from the West Coast albumon jelent meg, Angliában és Kanadában simán top 10-es népszerűségű lett, és 2002-ben Grammy-díjra is jelölték. Egy Royal Mail tévéreklámban is felcsendült, amelynek szerepére Elton John még magát is simán bevállalta. Ez különösen annak tükrében érdekes, mert ő az a zenész, akinek a klipjei sosem voltak szerves részei a „brandjének”, sőt az I Want Love-hoz forgatott videó alapkoncepciója kimondottan az volt, hogy ne szerepeljen benne. Így hát kellett valaki helyette, az a valaki pedig a kérésére Robert Downey Jr. lett. (Elton még ugyanebben az évben rájátszott erre a húzásra: This Train Don’t Stop There Anymore című dalának klipjében Justin Timberlake alakította őt…)

Robert Downey Jr. 2001-re már túl volt egy kisebbfajta filmes karrieren, amelynek minőségi csúcspontját az 1992-es Chaplin jelentette (Oscar-díj jelölés a legjobb férfi főszereplő kategóriában). Az Elton John-klipet megelőző években azonban rendesen leszállóágba került, drogfüggősége elhatalmasodott rajta, botrányok, letartóztatások, bírósági tárgyalások ördögi sorozatába hajszolta magát, a videó forgatásakor pedig éppen elvonókúrán vett részt. A stúdiók nem nagyon akartak már vele kezdeni semmit, így a legjobbkor érkezett számára Elton segítő keze és az I Want Love. Downey-t csak a klip felvételeire engedték ki a rehabilitációs központból.

A videót a Beverly Hills-i Greystone Mansion-ben forgatták Sam Taylor-Wood (Sam Taylor-Johnson) rendezésében. (A brit író-direktor-producer hölgy nevét igazából akkor ismerte aztán meg a világ, amikor 2015-ben Angelina Jolie, Steven Soderbergh, Ryan Murphy, Joe Wright és Gus Van Sant helyett őt választották A szürke ötven árnyalata filmadaptációjának dirigálására.) A dal szövegét amúgy („I want love, but it’s impossible / A man like me, so irresponsible” ‒ „Szerelmet akarok, de ez lehetetlen / Egy olyan embernek, mint én, aki ennyire felelőtlen.”) Downey nagyon személyesnek találta, és a videó koncepcióját tekintve – amely szerint Elton énekére végigtátogja az egészet, miközben a kastélyban jár helyiségről helyiségre – akár egyfajta önvallomásnak is tekinthető.

A klipet egyetlen kimerítő nap alatt sikerült leforgatni: összesen tizenhatszor rögzítették (vágás nélkül), és végül az utolsó verziót használták fel, mert abban Downey Jr. ‒ Elton szerint – teljesen nyugodtnak tűnt, és fantasztikusan játszott alá az éneklésnek. Sam Taylor-Wood rendezőnő pedig így mesélt: „Kedden beleegyeztem, hogy megcsinálom, csütörtökön Robert is azt mondta, hogy megcsinálja. Pénteken odarepültem, hétfőn leforgattuk, és a következő hétfőn már játszotta az MTV. Az ember egyszerűen érzi, amikor valami ragyogóan megy, és van benne valami varázslat.” A videó egyrészt elnyerte a kritikusok elismerését, másrészt pedig segített Robert Downey Jr.-nak újraindítani a pályáját: két évre rá, 2003-ban jött a Gothika Halle Berry és Penélope Cruz mellett, 2005-ben (többek között) a Durr, durr és csók, majd sorban a felkérések, hogy aztán 2008-ban először öltse magára a Vasember páncélját, és attól kezdve már nem volt megállás – egy karrier újjászületett.

Szilvási Krisztián

Forrás: en.wikipedia.org, en.wikipedia.org, imdb.com, imdb.com, en.wikipedia.org, cheatsheet.com

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Tom Hanks: Carly Rae Jepsen – I Really Like You
2. rész: Christopher Walken: Fatboy Slim – Weapon Of Choice
3. rész: Alan Rickman:_Texas – In Demand
4. rész: Chevy Chase: Paul Simon – You Can Call Me Al
5. rész: Emma Watson: One Night Only – Say You Don’t Want It
6. rész: Daniel Radcliffe: Slow Club – Beginners
7. rész: Rupert Grint: Ed Sheeran – Lego House
8. rész: Natalie Portman: James Blake – My Willing Heart
9. rész: Mahershala Ali: Jay-Z – Adnis

2021.09.08