Zsebkönyvek – automatából

Győrben is

poket-projekt-automata-gyor

Egy könyvmoly kicsit hasonlít a mesék legendás Gombóc Artúrjárhoz, csak ő nem a csokoládéhoz vonzódik végletesen, hanem a könyvekhez. A kicsi és a nagy, a vékony és a vastag, az új és a régi, az illusztrált és a csupa szöveg, a könnyed és a komoly, a saját és a könyvtári kötetekhez egyaránt. És mit tesz egy könyvmoly, ha hírét veszi, hogy mostanság AUTOMATÁBÓL IS KÖNYVHÖZ LEHET JUTNI? Hát… haladéktalanul beszerez egy kötetet!

2018. április 11-én – a költészet napján, József Attila születésnapján – indult hódító útjára Budapesten a POKET projekt, amit a Sztalker Csoport működtet. A csapat Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös előadásaira létrejött formáció, egyben „képzeletbeli társulat” is; „gyűjtőhelye azoknak a fiatal alkotóknak, akik együtt kezdték a színházcsinálást, fórum olyan gondolkodóknak, akik egy irányban, közösen tervezik a jövőt.” Nevüket Andrej Tarkovszkij Sztalker című filmje előtt tisztelegve választották. A szó jelentése: „A sztalkerek kevéssé ismert és nem ritkán veszélyes helyeket cserkésznek, kutatnak, az ilyen helyek ismerői és rajongói, és az ilyen utakon kísérnek, vezetnek másokat…

A POKET címet viselő olvasásnépszerűsítési projekt „arca” Vecsei H. Miklós színművész és Grecsó Krisztián író. A projekt keretében könyvautomatákat helyeztek el Budapest főbb csomópontjain: pályaudvarokon, metróban, repülőtéren, parkokban, tereken. A Sztalker Csoport által kiadott, karcsú, tenyérbe simuló, noteszre emlékeztető, egy tábla csokoládénál alig nagyobb köteteket barátságos áron vásárolhatja meg a nagyközönség.

A zsugorfóliázott kötetek borítóját egy-egy ismert személyiség jelvénynél alig nagyobb fotója díszíti. Ők azok, akik mintegy „védnökei”, ajánlói az adott kötetnek. Hogy kik is ők? Olyan emberek, akikre érdemes odafigyelni, például Dés László, Törőcsik Mari, Ugron Zsolna, Rudolf Péter, Al Ghaoui Hesna, dr. Zacher Gábor, Geszti Péter.

A csapat az elmúlt két és fél esztendő alatt több tucatnyi könyvet jelentetett meg. Klasszikus és kortárs regények, ifjúsági könyvek, novella és versantológiák révén a sztalkerek utat mutattak és törtek mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni a közelmúlt mára klasszikussá érett irodalmát és a kortárs szépírók világát. Néhány név az egyéni szerzők közül: Boris Vian, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Romhányi József, F. Scott Fitzgerald, Szerb Antal, Weöres Sándor. És hogy milyenek az antológiák? Például V03 – Barátom, aki voltál címmel Beck Zoltán, Mucsi Zoltán és Vecsei H. Miklós válogatásában jelentették meg azokat a kortárs és klasszikus verseket, amelyek a legnagyobb hatással lehetnek generációinkra, amelyek ki tudnak rántani minket a mókuskerékszerű mindennapokból, hogy rendbe tegyük az „élet prioritásait”.

poket-projekt-automata-gyor

A felnőtt irodalom mellett a kiadó időnként kicsit kikacsint a gyermekszerzők irányába is. Néhány klasszikus kötetet megjelentetett a magyar és a világirodalom terméséből is. Megvehettük az automatákból például az Alice Csodaországbant, A kis herceget, A Pál utcai fiúkat és Az égigérő füvet is.

E kötetek mellett kiadtak már irodalmi kvízkönyvet, budapesti randitérképet és zenei CD-t, valamint kapható volt náluk szájmaszk is, amikor annak volt az ideje.

A POKET projekt nem merül ki az automaták üzemeltetésében. Könyvbemutatókat, ankétokat, filmvetítéseket, egyéb kulturális eseményeket – és közösséget is – szerveznek, megjelennek fesztiválokon. Két irodalmi pályázatot is meghirdettek: az egyik a 100 szóban Budapest, a másik – a pandémiához kötődő – az Amigos egy Poket oldalban – avagy barátság a négy fal között címet viselte. A pályázatra beérkező művekből antológiák születtek. S hogy a magvas gondolatok ne szoruljanak papírlapok közé, Bőrön a költő címmel lemosható tetoválásokat is közreadtak szerzők portréjával és idézetekkel.

Ha akarnak, Győrben is vásárolhatnak könyvautomatából. A Fehérvári úti bevásárlóközpontban, a bejárathoz közel megtalálhatják a berendezést, amely éppoly piros, mint a londoni telefonfülkék. Válogassanak! Regényt vagy verset? Hazait vagy külhonit? Sárgát vagy kéket? Vonalasat vagy simát? Vigyék, vegyék, olvassák! Ürítsék ki az automatát, ahogy a pestiek szokták!

Berente Erika
Fotók: Vas Balázs

Forrás: nemzetiszinhaz.hu

2021.09.08