Civil sajtóreggeli – őszi programokkal


civil-sajtoreggeli

Szeptember 3-án délelőtt került sor a Civil sajtóreggeli 2021-es második összejövetelére: a TIT Pannon Egyesülete irodájában ezúttal is győri és Győr környéki szervezetek mutatták be programjaikat, rendezvényeiket, kezdeményezéseiket az őszi időszakra a sajtó képviselőinek.

A Civil Közösségi Szolgáltató Központ cím birtokosa és az ezzel járó szakmai program megvalósítója a 2020-2022-es időszakban Győr-Moson-Sopron megyében a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. A sajtóreggelin részt vettek: Balassa Réka (StartITup Győr Egyesület), Borsa Károlyné (Szív Egyesület Mosonmagyaróvár), Fajkuszné Kovács Ramóna (Összefogás Beziért Egyesület), Hidvégi-Vas Éva (Győr Gyárvárosi Baba-Mama Egyesület), Horváth Barbara (Szili Hagyományőrző Egyesület), Kocsis Éva (Kajárpéci Hagyományőrző Egyesület), Neuberger Imre (Csornai Bárdos Lajos Kórus Egyesület), Simon Beatrix (Szent Imre Alapítvány), Zajovicsné Vízer Bernadett (Lurkó Alapítvány).

A Szili Hagyományőrző Egyesület programjai és fellépései

A Szili Hagyományőrző Egyesület az egykor nagyhírű kistatai búcsút igyekszik feltámasztani a szeptember 5-re, Kisboldogasszony napjára szervezett nagyszabású összejövetelével. A kistatai búcsút pár éve indították el hagyományteremtő szándékkal, és évről évre egyre többen vesznek részt rajta a Szil községből elszármazottak közül is. A program része zarándoklat, ünnepi szentmise, Mária szobor fogadás, színvonalas fellépők és batyus fesztivál.

A hagyományőrző egyesület Szil őszi programjai között számos fellépés szerepel. Részt vesznek a már említett kistatai búcsú programján, valamint több szüreti, Szent Mihály napi rendezvényen, felvonuláson. Október 2-án pedig a Fertőrákosi Barlangszínházban lépnek fel a többi megyei Csoóri Sándor Programban támogatott együttessel közösen.

II. Győri Születés Hete Fesztivál

A Győr Gyárvárosi Baba-Mama Egyesület és a Győribaba fórum szervezésében szeptember 5-11. között kerül megrendezésre immár második alkalommal a Győri Születés Hete Fesztivál. A szervezők a fesztivállal igyekeznek összefoglalni minden családtervezéssel, fogantatással, várandóssággal, szüléssel, gyermekágyas időszakkal és kisgyermekgondozással kapcsolatos hiteles információt, és kihangosítani minden olyan programot, foglalkozást, fejlesztést és szolgáltatást, amelyre a családoknak szüksége lehet. Az elmúlt évben a fesztivál időtartama alatt (6 nap) 22 helyszínen 113 program valósult meg, közel 1000 család részvételével Győrből és a Győr környéki településekről.

Idén szeretnének egy még színvonalasabb eseménysorozattal kedveskedni az érdeklődőknek. A Belvárosban babakocsi felvonulással nyílik meg a fesztivál, melyet dr. Dézsi Csaba András polgármester úr, a rendezvény fővédnöke nyit meg, majd egy Bábos Mesekuckó előadáson vehetnek részt az érdeklődők, a hét közepén Kalap Jakab kedveskedik a résztvevőknek, és szombaton az Aranykapu Zenekar koncertjével és ajándéksorsolással zárul a programsorozat. A részletes programok megtalálhatók a gyoribaba.hu oldalon.

„Szívünk Napja – Szívügyünk vagy!” Mosonmagyaróváron

A Szív Egyesület Mosonmagyaróvár szeptember 14-én Szívünk Napja programot szervez 9 órától, ahová a helyi érdeklődők mellett a várpalotai, a balatonfüredi és székesfehérvári szív egyesületek képviselői is meghívást kaptak. A helyszín a mosonmagyaróvári Báger tó és környéke, ahol a tavalyi évben adták át a tó körüli 1100 méter hosszú futópályát, amely gyaloglásra is kiváló. A program részeként sor kerül átmozgató tornára, Bázis bisztrót állítanak fel, itt lesz a vérnyomás-, vércukormérés és a mobil EKG. A cél minden résztevő részére az ún. „Szíves útlevél” teljes megtöltése lesz, amelybe minden állomáson pecséteket gyűjthetnek. A program végén városnézés következik Beregszászi Balázs levéltáros kalauzolásával.

Civil programkezdeményezések Beziben

Az őszi hónapokra a Bezi Sportegyesületnek és az „Összefogás Beziért” Egyesületnek is vannak programtervei. Szeptember elején a Generali pályázat révén szűrőbuszok érkeznek, melyeket napközben igénybe lehet venni, majd délután egy taekwondo bemutatóra és workshopra kerül sor a sportegyesület szervezésében, a napot az Összefogás immár hagyománnyá vált nyárzáró szalonnasütése zárja, amelyre a falu minden lakosát szeretettel várják.

Szeptember 11-re az önkormányzattal közösen a sportegyesület egy egészség- és sportnapot szervez, a sportos programok között futás, biciklitúra, gerinctorna, gyerektorna, aerobik, tánc és önismereti tréning is van, emellett előadások a fogápolásról, hulladékmentes életmódról, valamint elsőként sor kerül a falumázsára is. Napközben kézműves árusokkal is lehet találkozni. A napot pingpong bajnokság zárja.

13. Országos „Törp Program” a győri Gyermekdiabetes Gondozó szervezésében, a Lurkó Alapítvány közreműködésével

2021. szeptember 17-19-én a győri Gyermekdiabetes Gondozó szervezésében immár tizenharmadik alkalommal tartják a Zirc melletti Szépalmán az inzulinnal kezelt 8 év alatti cukorbeteg gyermekek és szüleik részére szervezett edukációs hétvégét. A két és fél nap során az ország vezető gyermek-diabetológusai a szülőkkel 7x1,5 órás blokkokban áttekintik a csecsemő és kisgyermekkori diabeteses leglényegesebb kérdéseit a betegség kialakulásától a tünetek jelentkezéséig, a szülők megismerhetik a különböző inzulinfajták hatásdinamikáját, részletesen hallhatnak a jelenleg legmodernebbnek tartott inzulinpumpa kezelésről, a vércukormérés fontosságáról, a diéta, a betegség elfogadása, a közösségbe kerülés nehézségeiről és kérdéseiről. Amíg a szülőkkel előadások, csoportos foglalkozások, interaktív beszélgetések formájában foglalkoznak, a diabeteses gyermekekre a győri gyermekdiabetes team szakdolgozói felügyelnek, részükre a Lurkó Alapítvány önkéntesei ragyogóbbnál ragyogóbb ötletes szabadtéri és játszóházas programokat szerveznek.

A Győri Szent Imre Római Katolikus Plébánia és a Győri Szent Imre Alapítvány programjai Nádorvárosban

Az Ismerd meg Nádorváros helytörténetét és a Szent Imre Templom építészeti, művészeti és egyházzenei értékeit! előadássorozat keretein belül szeptember 18-án Békefi Ádám „Nádorváros helytörténete” című előadására kerül sor, melyet Soós Gábor orgonaművész koncertje követ. Az előadássorozat következő időpontja október 9., amelyen a Szent Imre templom építéstörténetéről hallhatunk „A győri Szent Imre herceg úti templom története” című könyv szerzője, Galambos Krisztina előadásában, amely után ismét orgonakoncert lesz hallható.

A Lectio Divina előadássorozat keretén belül megismerkedhetnek a Szentírás szavain keresztül a résztvevők azzal, hogyan tudunk tenni otthont adó közvetlen lakókörnyezetünk, Nádorváros és városunk, Győr fejlődéséért, hogyan tudunk a múlt értékeire alapozva jövőt és Isten országát építeni. A programok 16.30 órakor kezdődnek a Szent Imre templomban.

Szüreti Nap és Tökfesztivál Kajárpécen

A Kajárpéci Hagyományőrző Egyesület 2012 óta szervezi minden év október első szombatján a Szüreti Napot és Tökfesztivált a Kajárpéci Tájháznál. Tavaly sajnos a vírushelyzet miatt nem tudták megtartani, viszont idén először kétnaposra tervezik a visszatérő látogatók nagy örömére. Október 1-jén pénteken Triász koncert lesz, október 2-án szombaton a helyi gyerekekből álló jazz balett csoport, valamint a helyi seniorokból is álló tánccsoport indítja a programot. Utána a Csikvándi Fehér Akác citera- és népdalkör műsora következik, majd a győrújbaráti Kvintoperett szórakoztatja a közönséget. A nap sztárvendége Szandi lesz, majd a Griff együttessel zárul a program. A gyerekeket népi fajátékokkal várják, valamint kézműves termékeket is lehet vásárolni.

A Csornai Bárdos Lajos Kórus Egyesület kórustalálkozókra várja az érdeklődőket

Az ősz folyamán két kórustalálkozóra is várja a koncerteket kedvelőket a Csornai Bárdos Lajos Kórus. Október 2-án 16 órakor a csornai Városi Művelődési Házban négy kórus ad koncertet, a Csornai Bárdos Lajos Kórus, a nagymegyeri Bárdos Lajos Kórus, az Erkel Ferenc Kórus Kónyból és szintén Erkel Ferencről elnevezett Kórus Szombathelyről. Október 16-án a kónyi Római Katolikus Templomban kerül sor kórustalálkozóra, itt házigazdaként a kónyi Erkel Ferenc Kórus lesz hallható, a Csornai Bárdos Lajos Kórus, a budakeszi Erkel Ferenc Kórus és a lébényi Liszt Ferenc Vegyeskar mellett.

A StartITup Győr Egyesület ősszel is programokkal segíti a vállalkozó kedvűeket

Idén november 19-21. között immáron negyedszerre kerül megrendezésre Magyarország egyik legnagyobb ötletversenye, az Ideathon. Az Ideathon keretében csapatok/résztvevők mentorok segítségével 2-3 napig dolgoznak egy ötlet prototípusának a kidolgozásán. Az esemény utolsó szakaszában szakmailag elismert zsűritagoknak mutathatják be a munkájuk eredményét, akik nagyszerű díjakkal jutalmazzák a legígéretesebb ötleteket.

Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Szeptember első napjaiban a Civil Központ két, immár hagyományosnak mondható rendezvényre várja az érdeklődőket. Szeptember 8-án 13 órakor a Városháza Dísztermébe várják a civil szervezetek képviselőit a Civil Info – NEA 2022 című előadásra, ahol a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai tartanak a civil szféra aktualitásairól és Nemzeti Együttműködési Alap 2022. évre vonatkozó, hamarosan megjelenő kiírásairól prezentációt. Két nappal később, szeptember 10-én az V. Civil Véradáson várnak minden segíteni akarót a Győri Vérellátóban, a Magyar u. 8-ban 7:00 és 15:30 óra között. Az önzetlen segítséget a Civil Központ egy csekély ajándékcsomaggal köszöni meg.

2021.09.06