270

''Szeretem a feladataimat, még azokat is, amiket nem''

SzaSzi interjúja Tallér Edinával

taller_edina03

Tallér Edina íróként, drámaíróként, újságíróként is letette a névjegyét, számos közéleti és irodalmi lap felelős- és főszerkesztője, de a színház is közel áll a szívéhez, a Másik Produkció színházi-művészeti társulat tagja. A 92. Ünnepi Könyvhét győri rendezvényére legújabb regényével érkezik, amelynek címe Lány a város felett. Ismerjék meg őt!

Íróként, drámaíróként, újságíróként is bizonyítottál már. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Örömöm lelem a munkáimban. Abban, amiben épp benne vagyok. Nem rangsorolom a feladataimat, inkább csak időrendbe rakom, mikor mit kell csinálni. Nem gondolom, hogy különleges eset lennék. Nagyon sok kolléga dolgozik újságíróként, és közben írja a regényeit. Vagy fordítva. Az tény, hogy egészen másfajta hozzáállást és írói tevékenységet jelent az újságírás, mint amilyet olyan alkotói folyamatok igényelnek, mint a prózaírás vagy egy színpadi mű megírása. Időnként megterhelő, és elég nagy kihívás megteremteni a megfelelő körülményeket az alkotáshoz. Nem mondom, hogy nem vágynék arra az idilli állapotra és helyzetre, hogy „főállású” íróként csak és kizárólag olyasmit írjak, amihez épp kedvem van, de nem feltétlenül az idilli állapotok segítik vagy viszik előre az embert. Szeretem a feladataimat, még azokat is, amiket nem. Kevesen mondhatják el magukról sajnos, amit én. Azt csinálhatom és az a munkám, amire mindig is vágytam.

Jellemző, hogy női figurákat, illetve az ő problémáikat állítod a regényeid középpontjába? Ez személyes indíttatású? Van ezzel valami célod?

Maximum annyiban jellemzően női figurákat és problémákat dolgozok fel, amennyiben egy férfi író jellemzően férfi figurákat és az ő problémáikat dolgozza fel. Az a határozott különbség csak, hogy egy férfi írótól nem kérdezi meg általában senki, hogy vajon miért férfisorsokkal foglalkozik. Az a normális. Az a bevett és bevált gyakorlat, a releváns nézőpont. A történetek férfiakkal történnek meg, tehát az ő sorsuk a sors, amiről írni érdemes és szokás. Sajnos Magyarországon jellemzően még ott tartunk, hogy annyira férfiközpontú az irodalmunk, hogyha valaki mégis más aspektusokat is tárgyal, akkor az minimum meglepő, vagy azt gondoljuk, biztosan van mögötte valamilyen szándék. Nincs ilyesmivel szándékom. Nem célom adott esetben női karaktereket teremteni és az ő sorsukat elbeszélni, hanem eszközöm. Női testben élek, ráadásul ez nagyon otthonos hely számomra, innen van a leghitelesebb rálátásom a világra. Másrészt meg: a drámáimban nagyon is jelen vannak a férfiak. Az Egy perccel tovább című darabban például egy férfiszereplő négy férfikaraktert artikulál, a Csak tenyérnyi vér című monodráma főhőse, a történet origója egy negyvenes férfi, a Kaliforniai álom című szociobörleszk karakterei, dramaturgiája pedig kifejezetten, felvállaltan, tudatosan és célzottan a klasszikus felállás: főként férfiakkal történnek meg a dolgok, és ‒ kis túlzással ‒ a nők csak mellékszereplők, akik azt a célt szolgálják, hogy érzékletesebb legyen a férfiak kemény világa.

taller_edina02

Milyen „problémákból” válik a számodra irodalmi téma? 

Általában azokat a problémákat dolgozom fel, amelyekre magam is a válaszokat keresem. Vagy, ha úgy tetszik, ami nekem is „problémát” jelent. Nagyon sokáig foglalkoztatott például az, hogy vajon hogyan kell jól viselkedni, jól bánni azokkal, akik valamilyen szenvedélybetegség áldozatai. Érdekelt, milyen a világuk, hol van rajtuk „fogás”, valami kapaszkodó, amelynek segítségével jobban megérthetném őket, és ezáltal jobban bánhatnék velük. Nem tudományos értelemben, hanem emberi értelemben. A szeretet felől közelítve a dolgot. Ez a törekvés motivált például arra, hogy A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámát megírjam. Itt egy étkezési zavarral küzdő fiatal lány szemszögéből, sorsából próbáltam látni és láttatni a világot. Azt reméltem, hogy mire megírom az ő történetét, meg is fogom érteni, milyen lehet mentális bezártságban, kényszerben létezni. Tanulságos és nagyon fontos munkafolyamat volt.

Egy helyen ezt nyilatkoztad: „A prózaírás nagyon fegyelmezett és hideg műfaj.” Megvilágítanád, hogy mit jelent ez?

Konkrétan azt, hogy fegyelmezett munkavégzésre, hideg fejre, szorgalomra, alázatra, önbizalomra és önkritikára van szükség ahhoz, hogy egy szöveget a maximumára tudjunk építeni. Nem hiszek abban, hogy a történet „írja magát”, mert hirtelen elkapja az embert az ihlet vagy valami ahhoz hasonló dolog. Persze csak a saját nevemben beszélhetek. Ha engem elkap az ihlet, és fellelkesülve a saját könnyen ömlő szavaimtól csak írok és írok és írok, annak általában az a vége, hogy másnap a kilencven százalékát ki kell húzni, javítani, átírni. Például ehhez a kihúzáshoz, átíráshoz, újragondoláshoz, javításhoz kell a sok fegyelem és hidegség.

Ifjúsági regényeid is „bejöttek” a tiniknek. Mennyivel másabb hozzáállást követel egy ifjúsági regény elkészítése? Hogyan látod az ifjúsági irodalom helyzetét manapság?

Van egy, szerintem téves megítélése az ifjúsági irodalomnak, miszerint az picit mellékes, kevésbé fontos, kevésbé jelentős területe az irodalomnak, és mint ilyet, másképp is kell „csinálni”. Erről szerintem szó sincs. Ugyanaz a hozzáállás, ugyanaz a munkafolyamat. A történeteket nyilván kicsit másképp meséljük el, ha egy tizenöt évesnek szánjuk, mintha egy felnőttnek. De még ez sem igaz feltétlenül. Egy jó ifjúsági regényt a felnőttek is szívesen olvasnak.

taller_edina01

Drámaíróként talán a legnagyobb elismerés, ha a színpadról köszönnek vissza a művek. Az utóbbi években mintha ez jobban fókuszba került volna az életedben. Így van ez? Mi az oka?

Huszonkilenc éve élek együtt Gerner Csaba színművésszel, aki a férjem és alkotótársam, tulajdonképpen a színház nálunk mindig fókuszban van valahogy, ráadásul olyan csapathoz is tartozunk, mint a Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor által életre hívott színházi társulat, a Másik Produkció. Maroknyi, alkotni, közölni vágyó művész talált itt egymásra, hasonló értékek és esztétika mentén haladunk, egy csapat vagyunk. Ebben az alkotóközösségben került színpadra az Egy perccel tovább, a Csak tenyérnyi vér és A negyvenkettedik széken ülő nő című darabom is. Hasonlóan érzem magam most szerzőként a Prae Kiadónál is egyébként, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a hangsúlyok színház és próza között rövidesen kiegyenlítődnek az életemben.

Az Ünnepi Könyvhétre a Lány a város felett című legújabb regényeddel érkezel Győrbe. Hogyan ajánlanád a könyvedet?

A Lány a város felett című regény megírásakor leginkább a jelenkorunk káosza, értékválsága foglalkoztatott. Egy olyan világot szerettem volna teremteni, ahol mindaz a mentális zűrzavar kulminálódik, ami szerintem jellemzi ezt a századot. Annában, a történet főszereplőjében és mesélőjében pedig egy olyan karaktert akartam megformálni, aki magában hordozza és magára is vállalja a ma emberének legnagyobb tévedéseit és hazugságait. A történet pedig arról szól, hogy sikerül-e felnőni és felelősséget vállalni mindezért.

Az írónővel 2021. szeptember 2-án 17 órakor találkozhatnak a Kisfaludy Károly Könyvtárban (a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Baross úti részlegében).

SzaSzi
Fotók: Csendes Krisztina

2021.08.27