148

Saya Lopez Ortega: A csábítás szakértője

Horváth Gábor könyvkritikája

saya-lopez-ortega-a-csabitas-szakertoje

Ismét sikerült egy olyan „ékkőre” bukkannom, amely igazi hamis üveg a sok jó könyv alkotta, korona alakú könyvespolc tetején. Már a moly.hu-s tucatnyi olvasó utáni 36%-os értékelés felcsigázott, hát még amikor nemzetközi szinten is pocsék osztályzatokat láttam mellette! Ritka az ilyen, meg kell becsülni, az ilyen vállalhatatlan könyvből lehet igazán vicces és gonosz kritikát rittyenteni.

Ki emlékszik A randiguru című filmre? Az alapötlet a következő volt (wikipedia másodpercek következnek): „Alex „Hitch” Hitchens (Will Smith) hivatásos „randidoktor”, azaz férfiakat tanít meg az udvarlás művészetére, egy hosszú távú párkapcsolat kialakításának érdekében.” Az ötletet azóta már lopták néhányszor (pl. a mérhetetlenül kínos S.O.S. szerelem! című magyar celluloidtemetőhöz), de úgy látszik, még mindig – többnyire életképtelen – utódokat szül. Így szökkent tollszárba Saya Lopez Ortega „regénye”, amelynek témája(?) a randiguruzás, s amely végül A csábítás szakértője című borzalmat eredményezte. Immár magyarul is magunkba roskadhatunk felette (a fordító, szegény Barcza Gerda Adrienne mit szenvedhetett vele), hiszen minden ócskaságot leporolva importálnak hozzánk is, hála a könyvkapitalizmusnak. Will Smith filmje könnyed kikapcsolódás volt, mindennemű értelem nélkül, de haragudni nem lehetett rá, már csak Kevin James esetlenül aranyos játéka és – a pocsék színész, de legalább gyönyörű – Eva Mendes miatt sem. Volt egyfajta bája és romantikája. Na ezek azok, amelyek ebből a regényből tökéletesen hiányoznak. Pedig a borító mást ígért.

A tavasz egyik legédesebb és legszexibb romantikus regénye” – állítja a fejreállított tűsarkú cipő melletti idézet, érthető módon anonim „rajongótól” citálva. Én sem merném vállalni ezt a kamu maszlagot. Persze végül is Leningrádban majdnem Mercedeseket osztogattak a régi vicc szerint. Csak ugye nem Leningrádban, hanem Moszkvában, nem Mercedeseket, hanem Zaporozseceket, és nem osztogattak, hanem fosztogattak, de végül a hír csaknem igaz… Ha így nézem, szintén helytálló a vélemény, csak nem a tavaszé, hanem a nyáré, nem a legédesebb, hanem a negédesebb, nem a legszexibb, hanem a legcikibb, és nem romantikus, hanem inkább romanti KUSS (ezért elnézést kérek)!

Főszereplőnk a „Bárónő”, aki a női randiguru, emellett jövedelme abból áll, hogy hűtlen férjeket zsarol. Szimpi, mi? Ő az ítész, aki egyébként egy fickóhoz éppen a pénzéért menne hozzá a „sztori” szerint. Az idézőjel nagyon indokolt, mert történetvezetés az nincs. Történés se nagyon. Az utolsó 40 oldalig pusztán megismerjük a „Bárónő” környezetét és hátterét, hogy a végén az egészet otthagyja, és áttegye főhadiszállását Párizsból New Yorkba, mivel leendő anyósa offenzívát indít ellene. Izgi? Hát nem, nem az. Hm… hogy is volt az idézet? „A tavasz egyik legédesebb és legszexibb romantikus(!!!) regénye”? Aham. Feltéve, hogy a nyilvánvalóan ringyó és nősténysoviniszta, érzelmi sérült femináci viszonya a pénzhez romantikusnak minősíthető.

A „karakterekkel” folytatnám. Kár, hogy azok sincsenek. Tulajdonképpen egy szereplőnk van, a „csábítás szakértője”, a randizás ötszörös olimpiai bajnoka, a légyottok koronázott világcsúcstartója, maga a „Bárónő”. Bár ő se lenne! Ugyanis egy arrogáns, sznob, öntelt, egoista… hólyag (majdnem mást írtam). Ha minden arisztokrata ilyen lenne, támogatnám a nyaktiló újbóli bevezetését. Szerencsére nem igazi bárónő, csak így hívatja magát. Munkája az, hogy nőknek megszerzi az általuk kiszemelt férfiakat. Valójában ő egy randiguru, igazi zseni. Hogy honnan tudjuk mindezt? Hát onnan, hogy elmondja vagy tízszer az első tíz oldalon, majd még jó párszor. E zsenialitásból aztán semmit sem tudunk meg a könyv sorait olvasva, mert voltaképpen vacsorázáson és pöffeszkedésen kívül semmit nem csinál. Szakértelmét ilyen esetek jellemzik:

Kivörösödik a kliense. Megoldás: „Ez a pulzusszám-emelkedés közvetlen következménye, ami kapcsolatban áll a félelmével. De ne aggódjék, Marie majd ad valami(!?) Fenty Beauty (miért nem lenty…) kozmetikumot, hogy elfedhesse vele mindezt.” Ennyi. Esetleg még Xanaxot ad neki intravénásan. Nem, ez most nem cinizmus volt. Tényleg ad. Gondolom, egy jó kis szedálás sem ártana. Az olvasónak sem... Minek kellett a kozmetikum, holott nincs is jelen az elcsábítandó, tehát az elvörösödés jelentősége nulla. Szinte csodálom, hogy megoldásként nem nyisszantotta le a fejét. Gondolom, szívinfarktus esetén uborkás pakolást alkalmazott volna az arcra. De mi a titok? Ez a fergeteges géniusz hogyan hoz össze egy párt? Íme:

Hagyja őket [a vaskos aktákat] az irodájában 15:58-ig, célszemélyünk 16:00-kor lép ki a sajátjából, és önnek két perc áll rendelkezésére, hogy csatlakozzék hozzá. Amikor megteszi, ügyetlenül ejtse el őket.” És ezért pénzt fizet a klientúra!? Az egész tevékenysége ilyen, kb. 10-es IQ-val összedobható ötletek tára, emellett pusztán a külcsínre (drága ruha, ékszer, parfüm) és bornírt feminista maszlagokra szorítkozik. Márpedig ha egy férfit valami riaszt, az éppen az utóbbi. Következetesnek sem mondható protagonistánk: egyik pillanatban fel van háborodva, hogy egy céltudatos férfi kikezd vele, majd egy oldallal odébb arról motyog, hogy a férfiak nem elég magabiztosak. Szentenciákat is kapunk: „Az erős nők élvezik rabszolgasorba dönteni a férfiakat.” Ezt az mondja, aki szerint a feleségüket megcsaló férfiak egyébként megsemmisítendők. Cuki.

A „Bárónőnek” komoly céljai is vannak: „Ezért végzem a munkát. Hogy saját képemre és hasonlatosságomra alakítsam a nőket: küzdővé, büszkévé és tiszteletre méltóvá. Egy nap besorozom őket egy általam vezetett kosztümös feminista seregbe, és a legnagyobb természetességgel uralkodunk majd a világ tetején.” Hát nem tudom, mennyire tiszteletre méltó, hogy pénzért és kapcsolati tőkéért megy férjhez… Ha pénzért fekszik valaki ágyába egy nő, arra nekünk más szavunk van, nem olyan előkelő, mint a bárónő. Ja, egyébként a leendő férjét – aki az imént kérte meg a kezét – szimplán veszett kutyának titulálja. Főszereplőnk nyilvánvalóan óvodás szinten ragadt agyilag (és alighanem az írónő is), és odáig vetemedik, hogy a neki nem tetsző személyek kávéjába köpet a titkárnőjével (személyesen még ennyire sem képes).

A „Bárónő” természetesen harcos feminista – mint fentebb kiderülhetett már ‒, aki megtorolja, ha egy férfi hűtlen, miközben elmondja, hogy számára az orgazmus „Hárommillió a Bahamákon”… Szintén jellemző, miszerint annyira feminista a szakértőnk, hogy tipikusan férfias vonásokat mutat (mikropénisz effektus): sportkocsi, pénzimádat, piálás, uralomvágy. Ezek a szimptómák pont azok, amelyekkel a férfiakat a feministák vádolni szokták, de úgy tűnik, csak irigylik ezeket, nem pedig megvetik. Ilyen szintű feminsita baromságot régen olvastam.

A többi alakra szavakat sem érdemes vesztegetni. Chloe – az egyik munkatárs – „annak rendje és módja(!?) szerint gyűlöl minden férfit”, de szakértőnk többi segédje is csak afféle minion Gru mellett. A könyv minden oldalát kérdőjelekkel tudnám kidíszíteni, hogy mi a… akart ez lenni? Szörnyű volt. A szerzőnő valamiféle pátoszba próbálja csomagolni a férfiak feletti női uralmat, s „A dominát” mint jelenséget piedesztálra emelni, de hogy ennek így öncélúan mi az értelme, arra nem jöttem rá. Az egész „regény” mérhetetlenül banális, üres és semmitmondó, sehonnan sem vezet el sehova kerülőutakon.

Kinek ajánlom? Mazochistáknak. Mondanám, hogy a könyv annyira rossz, hogy az már jó, de még csak ez sem lenne igaz. Annyira rossz, hogy az már rossz. A kiadása amúgy tisztességes, a fordítás – ahhoz képest, mi a tartalom – elmegy, helyesírási hibára nem is emlékszem, de csak egy pontot emel az egészen. A Könyvmolyképző ilyen kötetekkel pedig könyvmolyokat nem, csak elkényeztetett egomániás ripacsokat képezhet. A kiadónak javaslom, jobban gondolja át, mit ad ki a kezéből, mert ez döbbenetesen rossz volt, tartalmi, etikai és minden elképzelhető szinten! Hogy ez ugyanattól jött ki, mint Abercrombie kétségtelenül zseniális kötetei, az jókora szégyenfolt. Külön poénként értelmeztem, hogy a 2019-ben megjelent könyvről a kötet végén egy 2017-re datált méltatást is olvashattam S. Kingtől. Mi ez, ha nem humor? Az egész regény létezésére egyetlen értelmes választ tudnék adni, hogy ez az egész csak valamiféle ördögi szatíra. Ebben az esetben zseniális, csak nem volt benne utalás arra, hogy az volna…

De a legjobb még hátravan! Ezt a förmedvényt sorozatnak tervezték! Szívből remélem, hogy az olvasói visszajelzések kapcsán nálunk nem kerül fordítóhoz ez az akármi, vagy ami még jobb lenne, ha az író elmenne inkább valami hasznos munkát végezni!

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2021.09.03