Amióta az ember kimerészkedett a nyílt vízre, mindenféle szörnyeket lát maga körül. A tengerek és óceánok mélye valóban sok furcsa lényt rejt, és ezek egy része valóban táplálékként tekint ránk, de a rum és az ismeretlentől való félelem is jelentős mértékben hozzájárultak a különféle rémtörténetek, hiedelmek és mendemondák kialakulásához, elterjedéséhez. A vízi világnak ugyanakkor sokkal több félnivalója van, hiszen tevékenyégünk már régóta túlmutat a halászaton, elszántan és kíméletlenül pusztítjuk a kék bolygót. Talán ennek tudható be, hogy az ott élők ugyanolyan gyanakvással néznek ránk, és utódaikat óva intik a velünk való találkozástól.

Luca Paguro a vízben él szüleivel és nagyanyjával, legfontosabb feladata pedig a kishalak terelgetése és az emberek minél messzebbre történő elkerülése. Ő azonban nagyon kíváncsi természet, és mikor egy halászbárkáról mindenféle emberi dolgok esnek a vízbe, még inkább érdekelni kezdi a kinti világ. Egy nap megismerkedik Alberto Scorfanóval, aki vízi lényként a szárazföldön él, ami úgy lehetséges, hogy olyankor embergyerekké változik. Luca egyre több időt tölt Albertóval, és amikor ez kiderül, a szülei úgy döntenek, hogy egy időre a víz mélyén élő nagybácsira bízzák, hátha kiveri ezt a butaságot a fejéből. Ő azonban megszökik, és azt találják ki közösen, hogy átúsznak a közeli kisvárosba, ahol szert tesznek egy Vespa robogóra, mert hát mégiscsak az jelenti az igazi szabadságot.

Hogy miért van olasz nevük, és honnan tudnak olaszul beszélni, írni és olvasni, ne kérdezze senki, egyszerűen fogadjuk el ezt tényként, és rögtön könnyebb lesz az életünk. A fiúk Portorossoba érve szembesülnek a rideg valósággal: egy vadonatúj Vespa robogó nagyon sok pénzbe kerül, a pénzt pedig munkával lehet megkeresni. Kapóra jön nekik, hogy hamarosan itt van a triatlon, ami úszásból, tésztaevésből és biciklizésből áll, a fődíjon pedig már tudnak egy Vespát venni, még ha az egy kicsit rozoga is. Biciklizni ugyan egyikük sem tud, tésztát sem ettek még soha, és úszni sem úszhatnak, mert a vízben visszaváltoznak. Ha ez nem lenne elég, a versenyt rendre ugyanaz az ellenszenves srác, Ercole Visconti nyeri meg, így ők kénytelenek összeállni Giuliával, aki viszont az esélytelenek nyugalmával indul.

A genovai születésű Enrico Casarosát – aki a húszas éveiben ment ki Hollywoodba – 2012-ben Oscarra jelölték A Hold című rövid animációjáért, illetve 2016-ban Annie-díjra a Dínó tesó forgatókönyvéért, és különböző pozíciókban olyan rajzfilmeken dolgozott, mint a Fel!, A hihetetlen család 2., a Robotok, a Jégkorszak vagy a L’ecsó, de a forgatókönyvírók és a producerek is régi motorosnak számítanak a szakmában. Casarosa szerette volna, ha a Luca zenéjét Ennio Morricone szerzi, de a Mester még a felkérés előtt elhunyt, így filmjét az ő emlékének ajánlotta. Ez az első egész estés rajzfilmje rendezőként, és ehhez a feladathoz Miyazaki munkásságát hívta segítségül.

A Pixar továbbra is nagyon ért ahhoz, hogy az egész családot elszórakoztassa, miközben egy tanulságos történetet látunk, hallunk. Az ismeretlentől való félelem, önmagunk és a világ sokszínűségének elfogadása, illetve a barátság fontossága csupa alapértékek, amit okosan és humorosan tárnak elénk úgy, hogy abból a legkisebbek is tanuljanak. A Luca egy végtelenül bájos és elgondolkodtató rajzfilm rengeteg kacagtató jelenettel, szerethető karakterekkel és gyönyörű(en megrajzolt) környezettel. Nagyon jól hozza az olasz életérzést, még ha egy kicsit hollywoodira is sikerült, a felnőttek pedig jól elszórakoznak azzal, hogy a rejtett utalásokat keresik, mert akad belőlük bőven.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu