Részletesen kitér a rómaiakat ért külső hatásokra, melyek – hosszabb távon – Itália életét, műveltségét gazdagították. A királyság bukásával a res publica korszaka köszöntött be, melynek tisztségei (consul, praetor, questor, néptribunus stb.) időtállónak bizonyultak, bár a császárság korában befolyásuk háttérbe szorult. Nyomon követhetjük a társadalom átalakulását, az alávetett plebejusok emancipálódását. A többféle népgyűlés (comitia curiata, comitia centuriata, comitia tributa) a gazdagok befolyásán mit sem változtatott. A római polgárjog kiterjesztésével a szenátusban egyre gyakrabban tűntek fel a homo novusok, akik nem ősi arisztokrata családok sarjai voltak.

A megnövekedett birodalom a hadsereget is átformálta. Az egykor katonaképes paraszti birtokosból egyre kevesebb adózóképes alany maradt, ami sorozási gondokat vetett fel, így vált szükségszerűvé a zsoldos hadsereg kialakítása. Időközben a hivatalnokok évi váltása anakronisztikussá lett, működésképtelenné vált (volna) az államapparátus.

A pun háborúk, az itáliai szövetségesek lázadása, a hódítások megnövelték a hadvezérek szerepét (Publius Cornelius Scipio Africanus, Caius Marius, Lucius Cornelius Sulla, Lucius Licinius Lucullus, Marcus Licinius Crassus, Cnaeus Pompeius Magnus, Julius Caesar). A megoldást a császárság jelentette: először Octavianus-Augustus principátusa, amely formálisan köztársaság, valójában egyeduralom volt, majd a tényleges dominatus, a leplezetlen önkényuralom. Az utódlás részben adaptáció, részben a hadsereg választása útján történt. Számos császár lett gyilkosság áldozata. A köztársasági hivatalok – bár formálisan fennmaradtak – jogilag kiürültek, a császári bürokrácia lépett előtérbe.

Képet kapunk a rómaiak sokistenhitéről, a vallási szertartásokról, a zsidósággal és a kereszténységgel történő találkozásukról, ennek fokozatos felülkerekedéséről. A keresztényüldözések után Nagy Konstantin (I. Constantinus), illetve I. Theodosius játszott ezen a téren meghatározó szerepet.

Az egykori birodalom kettévált: Kelet virágzott, Nyugat fokozatosan a népvándorlás játékszerévé lett. A betelepült nomádok egyre inkább rányomták bélyegüket a Nyugatrómai Birodalom mindennapjaira. Megismerkedhetünk a legfontosabb nomád népekkel (hunok, osztrogótok, vizigótok, vandálok).

Justinianus sikertelen újraegyesítése után a városok itt lehanyatlanak, a birtokosok birtokaik határai köré zárkóznak, infláció, éhínség köszönt be, egyedül az egyház tudott talpon maradni, szakadatlanul küzdött az eretnekség ellen (homousion – ariánus kereszténység). Összességében aztán Nyugat-Európa fokozatos átrendeződését (Gallia, Britannia) figyelhetjük meg.

Csiszár Antal