A kormányzatnak ez a formája a XVIII. században volt jellemző. Európa fejletlenebb területein jött létre, melyek – érezvén az Angliával és Hollandiával szembeni lemaradást – igyekeztek felzárkózni. Oroszország, Poroszország és Ausztria uralkodói vélték szükségesnek a modernizációt, de találkozunk vele az Ibériai- és a Skandináv-félszigeten is. A korszerűsítés zászlóvivői I. (Nagy) Péter, II. (Nagy) Frigyes, valamint II. József voltak.

A felvilágosodás eszmevilága hatott rájuk, anélkül hogy azonosultak volna a legfőbb eszméikkel. Míg a felvilágosodás a polgári átalakulás katalizátoraként kapott szerepet, az említett uralkodók célja a feudális társadalmi rendszer konszolidációja volt. A társadalmi szerződés német földön elterjedt variánsát vallották: a nép az uralkodóra ruházta szuverenitását, ettől fogva a koronás fő csak Istennek tartozott számadással. A monarchia célja a közjó szolgálata volt, de annak eldöntése, hogy mi a közjó, az uralkodó kompetenciája, az alattvalók nem ismerik fel (saját) érdekeiket. Innen ered a királyi-császári ars poetica: „Mindent a népért, semmit a nép által”.

II. József negyvenévesen jutott korlátlan hatalomhoz. Anyja életében tapasztalta a nemesség ellenállását, ötletei gyakran nem találtak meghallgatásra, bár apja halála után névleg társuralkodó lett. Bár Mária Terézia számos pozitív változtatást léptetett életbe (úrbéri pátens, Ratio Educationis), sikertelenül tett kísérletet a nemesség megadóztatására. Ezt kompenzálandó vezette be 1754-ben a magyar gazdaságot sújtó vámrendeletet (kettős vámrendszer), amely szabályozta a birodalom és a vámkülföld közötti kereskedelmet (erre Szilézia elvesztése ösztönözte, védeni, erősíteni kellett az osztrák-cseh tartományok iparát).

II. József nem koronáztatta meg magát, a koronát Bécsbe vitte, hogy ne kelljen megesküdnie a nemesi alkotmányra. Mielőtt a kormányrúdhoz jutott, utazásokkal gazdag tapasztalatot szerzett. Általános takarékossági intézkedéseket vezetett be, számos udvartartást megszüntetett. Átszervezte a kormányszékeket, felszámolta a hasznos munkát nem végző szerzetesrendeket, lehetővé tette a protestánsok hivatalviselését, templomaik építését. Eltörölte a jobbágy nevet, a paraszt szabadon költözhetett, telkét nem idegeníthették el, megkapta a tanulás, házasodás lehetőségét anélkül, hogy a földesúr engedélyére lett volna szüksége.

Kísérletet tett a nemesi adózásra, e célból felmérette a földeket, népszámlálást rendelt el. Egységes birodalomban gondolkodott, ezért a németet kívánta hivatalos nyelvvé tenni. Eltörölte a halálbüntetést, de életbe lépett a végtelen hosszú ideig nyúló hajóvontatás mint büntetési nem. Nyelvi, egyházi és adórendeletei az érintettek éles ellenállását váltották ki. A pápai bullák kihirdetését császári engedélyhez kötötte, a cenzúrát kivette az egyház kezéből. VI. Piusz pápa „fordított Canossa-járása” jottányit sem térítette el a szándékaitól.

Csekély társadalmi bázisa, a külpolitikai körülmények kedvezőtlen alakulása (a nemesek poroszokkal alkotott szövetsége, a franciaországi változások) párosultak a II. (Nagy) Katalin oldalán vívott török háború idején szerzett betegségével, mely aztán halálosnak bizonyult. II. József végül – érezvén terveinek kivitelezhetetlenségét – a türelmi, a jobbágy és egyházügyi rendeletének kivételével az összes intézkedését visszavonta. Uralkodása azonban kiszabadította a szellemet a palackból, a társadalmi erjedés utat nyitott a reformtörekvések előtt, melyeknek a következő nemzedék jeles képviselői lettek az élharcosai. De ez már egy másik történet.

Csiszár Antal