A nemzetközi szinten is elismert fotóst itthon sem kell nagyon bemutatni, hiszen a Győr+ televízióban két műsora is fut, csodálatos természetközeli képeit többször is láthattuk kiállításokon, jelen van a közösségi médiában is, a közelmúltban pedig Kitaibel Pál-díjjal ismerték el kimagasló munkásságát, amellyel érzékenyít a természeti környezetünk iránti felelősségvállalásra és hozzájárul a környezettudatosságra neveléshez. Az online galéria születéséről, fotózásról, terveiről beszélgettünk.

A Győr 750 képzőművészeti kiadvány részese is vagy. Honnan jött az ötlet, hogy egyéni meglepetéssel készülj a város születésnapjára?

Egy vándorkiállítás terveit húzta át a pandémia, így merült fel az online megmozdulás ötlete. Elkezdtem a lehetőségeket kutatni, láttam, hogy többféle háromdimenziós tér létezik. Szerencsére rátaláltam az egyik legnagyobb szoftverfejlesztő magyarországi cég vezető fejlesztőjére, aki egyébiránt elkötelezett fotós is, így elég hamar megtaláltuk a közös hangot, és megkezdődhetett a közös munka.

A hatalmas mennyiségű anyagból hogyan válogattál a galériába?

Elárulom, hogy úgy készült ez, mint a cirkuszkerítés. Sokat válogattam, de miután a képek bekerültek a programba, szépen összeállt az egész. Szempont volt az is, hogy lehessen minőségileg megfelelő, 2-3 méteres nagyítást is készíteni belőle. Lehet még tovább fejleszteni, finomítani is, nagyon sok új lehetőség van benne, bővíthető. Nagyon jó kísérőanyaga lehet például egy élő kiállításnak is, és mivel interaktív, akár tárlatvezetéseket is lehet szervezni. Mindez nekem is újdonság volt, ezért folyamatosan fejlesztem magamat. Egyébként a technika Európában is egyedülálló, nagyon szépen lehet közlekedni a háromdimenziós térben. Optimalizálva van mobilkészülékekre, de eddig többségében asztali gépen tekintették meg.

A vándorkiállítás szerepét az online forma bőven túlteljesíti, hiszen így ország-világ láthatja a képeket. Van-e visszajelzés a „vállalkozás” sikeréről?

Az első tesztalanyok a család tagjai voltak, beleértve az idősebbeket is. Tőlük kaptam az első visszajelzéseket, de maga a program is készít statisztikát, amiből nagyon szépen követhető, hogy honnan keresik fel a galériát. Az első helyen Győr és Budapest áll, de olyanokat is találunk itt, mint Fort Worth (Texas, USA), Calgary (Kanada), Brüsszel vagy Ausztria több helye. Ennél fontosabb, hogy Baracson vagy Szilsárkányban is látják az emberek, olyanok, akik ritkán jutnak el Győrbe, pláne egy kiállításra.

Az online térben való megjelenés nagyon modern, és mintha a covid még inkább erősítette volna ezt az irányt. Az is tapasztalható, hogy a tárlatok egyre inkább kijönnek a múzeumok, galériák falai közül, keresve a közönséget. Utóbb éppen a győri vasútállomáson lehettünk részesei ilyesminek. Mit gondolsz erről?

A mai világban annyi impulzus éri az embereket még akkor is, ha ki se teszik a lábukat otthonról, így nehezen mozdulnak ki. Ezért lett tendencia, hogy elvigyük hozzájuk a kiállítást. Három éve például az Árkádban csináltunk egy nagyon jó kis kiállítást, egy hónapig láthatták a makrófotókon szereplő kaméleonokat, nyílméreg békákat és egyebeket. Félig „kényszerből” – mivel elmentek mellette –, de félmillióan látták a másfél-két méteres felvételeket, tíz vendégkönyv telt be, rengetegen imádták. Sajnos a covid miatt leállt minden, új lehetőségeket is kell találni.

A polgármesteri bevezető egy „teljesen eltérő perspektívát ígér”. Ez szándékolt? Mesélnél erről bővebben?

Valóban eltérőnek tekinthető a megszokottól, olyan értelemben, hogy nem találhatunk itt frigyládát, Szent László hermáját, nincs telibe fotózott városháza, vagy egyéb közhelyes urbánus életképek, szociofotók. Ez az én egyéni látásmódomat tükrözi. Én inkább az épített és az élő környezet kapcsolatát, a hangulatokat, impulzusokat mutatom meg, ezért a szobrok, épületek mellett ott van a Somos utcában megörökített virágos cseresznyeág, vagy a szökőkútból felfröccsenő vízcseppek.

Csak az tud szeretettel mesélni a városról, aki egy kicsit lokálpatrióta. Te annak tartod magad?

Csornán születtem, de kicsi gyerekkoromtól Győrben élek. A 60-as években költöztünk ide, amikor ez a város szürke, kopott, omladozó volt, csúnya, jellegtelen mustársárga belvárosi házakkal. Persze akkor, gyerekként ez volt a természetes. Reggelente biciklivel jártam edzésre, lementem a Kálóczy térnél az öregek otthona előtt, ahol egy homokos út volt, végig eperfákkal, nyáron potyogott az érett, mindent összekenő gyümölcs. A csónakháztól, a Bercsényi iskolától visszafelé jövet a Kossuth utcán végig kísért a madárfütty a Rát Mátyás térig, aztán a kettős hídra, át a Radó-szigetre, ahol ősszel a platánok hullatják a levelüket, be a Bécsi kapu térig. Minden évszakban fantasztikus élményt jelentett bejönni a belvárosba. Igen, abszolút lokálpatrióta vagyok, ragaszkodom a városhoz, néhány nap után erős honvágyam van.

Sok dologhoz adod a neved. Minek tartod magad elsősorban: fotós, természetfilmes, televíziós szerkesztő, újságíró?

Ez mind együtt, ezt mindet szeretem. Alapvetően természetfilmes vagyok, több televíziós társaságnak készítek filmeket, többek között a Győr+ televízióban kilencedik éve fut a környezetvédelemről, állatokról, növényekről szóló műsorom, a Zooo+ magazin, illetve most készítek egy Foto-Zoom nevű sorozatot is, amire a covid vitt rá. A fotózásban egy multiply, vagyis egy mindenes fotós vagyok, bármit szívesen megcsinálok. Évekig lovakat fotóztam, később női portrékat készítettem, nagyon kedvelem a makrófotózást, szeretek elmélyedni, de a szívem csücske azért a természetfotózás. Jelen pillanatban több fotós oldalnak vagyok a kezelője a közösségi médiában, ahol közel félmillió ember van jelen, akik profik, ebből élnek. Egyébként én professzionális fotográfus-filmes vagyok, tehát nem tömörített anyagot készítek, ami automatizált algoritmusok alapján működik, hanem nyers fájlokat, amelyekkel utólag még nagyon sok a munka, hiszen nyersen tulajdonképpen csak egy adathalmaz.

A mostani modern kütyükkel mindenki lehet egy kicsit fotós, vagy fotósnak érezheti magát, sőt rengeteg program áll rendelkezésre egy kép megformálásához. Mi erről a véleményed?

Ebben a kérdésben elég toleráns vagyok, közel félmillió professzionális fotós alkotásait látom nap mint nap. Vannak teljesen kompozit fotók, amelyek erőteljesen manipuláltak, de hatásosak tudnak lenni, de vannak természetes látásmódra törekvők is. A fotózás technikája nagyon sokat változott, analógról digitálisra váltott, ez sok új lehetőséget, de feladatot is ad. Így jobban visszaadható a valóság, és művészileg is szép kompozíciók készülhetnek. A kémiai laborálásban nem volt még ennyi lehetőség, mint most a digitálisban, ahol nagyon komoly dolgok születhetnek az utómunka során, de rá kell szánni az időt. Vannak hátrányai a digitális fotózásnak is, például a dinamikában, de alapvetően végtelen lehetőséget nyújt. Nem tartom feltétlenül rossznak a képfeldolgozást, a kérdés mindig az, hogy mennyire minőségi ez a munka. Ezeket a technikákat csak tanulással és sok éves gyakorlással lehet profin elsajátítani, aki erre nem képes valamiért, az nyilván nem isteníti ezt az utat. Hozzátenném, hogy a népszerűséghez elég a technika, de egy igazán jó kép megvalósításához látásmód is szükséges. Attól, hogy képes valaki megvásárolni a nagyon drága felszerelést, nem válik feltétlenül művésszé. Az is fontos, hogy az ember legyen tisztában magával. Engem a címek, díjak nem nagyon izgatnak, ezért nem is vágytam rá soha, hogy kiállítsak, és emiatt elismeréseket szerezzek. Nekem elég, hogy tudom, amit csináltam, általában nagyon jó volt. Persze az ember sok irigyet is szerez menet közben. Úgy gondolom, hogy aki magas szinten művel valamit, annak tudnia kell megítélni magát is és azt is, amit csinál. Közel 1200 kamera és objektív képezte valamikor a gyűjteményemet, több mint 400 objektívet teszteltem életemben, a szakmát nemcsak a művészi oldaláról ismerem, hanem egészen mélyen belülről is.

A közelmúltban a munkásságodat Kitaibel Pál-díjjal ismerték el. Ez hogyan érintett?

Itthon én sem vagyok próféta, ezért nagyon meglepett, és jólesett, hogy rám gondoltak. Arra is alkalmat adott, hogy átgondoljam és összegezzem a munkásságomat, kezdve a kilenc éve futó környezetvédelmi magazinműsortól a publikálásokon, a Mosoni-Duna – Lajta programon a lovakról szóló könyvön át a méhekről most készülő filmig. Ez egy környezetvédelmi emlékérem, és ez a téma szívügyem.

Milyen további tervek megvalósítására készülsz?

Filmezésben a méhek a fő vesszőparipám, de a fecskékről is szeretnék forgatni. Szeptemberben egy környezetvédelmi expóra készülünk, ennek a szervezése is sok feladatot ad. És persze folytatom a televízióban és a közösségi médiában megkezdett ízlésformálást.

Nagy Ferenc virtuális fotókiállítása ide kattintva is elérhető.

SzaSzi
Fotók: Nagy Ferenc