Ez a néhány évtized nemcsak gazdasági, társadalmi és politikai szempontból alakította át gyökeresen a kontinens arculatát, hanem a két világháborúnak köszönhetően az emberi tragédiák tekintetében is kiemelkedett a korábbi – a maguk részéről szintén nem erőszakmentes – évszázadok közül, soha nem látott mélységekbe, szinte a pusztulás szélére taszítva az európai civilizációt. Nincs tehát könnyű dolga annak, aki arra vállalkozik, hogy megírja ennek az időszaknak a történetét, különösen, ha ebben terjedelmi és szerkesztési megkötések is korlátozzák. Mindezzel a neves brit történész, Ian Kershaw is tisztában volt, amikor arra vállalkozott, hogy kétrészes műben foglalja össze Európa XX. századi (és részben XXI. század eleji) történetét. A 2015-ben megjelent első kötet A pokolba és vissza. Európa 1914‒1949 között címet kapta. A szerző már a könyv bevezetőjében elismeri, hogy az általa leírt mondatok majd mindegyike mögé kiváló szakirodalmi művek sokasága sorakoztatható fel, és valójában csak az 1918–1945 közötti időszak bizonyos kérdéseit képes saját kutatási tapasztalatai alapján megítélni, minden másban neves szakértők műveire hagyatkozott. Munkájának eredetisége tehát elsősorban a forrásul használt művek értelmezésében, strukturálásában és az ezek alapján megfogalmazott következtetéseiben rejlik.

Szerkezeti szempontból A pokolba és vissza bevezetőből és tíz fejezetből épül fel. Kershaw a bevezetőben kifejti véleményét, miszerint négy, egymással összefonódó tényező tekinthető az Európában a XX. század első felében kibontakozó katasztrófa fő okainak: (1) a nemzetiségi és fajvédő jellegű nacionalizmus fellobbanása; (2) az elkeseredett és kibékíthetetlen területi revíziós követelések; (3) a társadalmi osztályok kiélezett harca; (4) a kapitalizmus elhúzódó válsága. A tematikus alfejezetekből összeálló tíz részben ezeket az állításokat igyekszik igazolni – bár nyilván nem csak erre szorítkozik. A könyv többnyire időrendi sorrendben követi az eseményeket, és bár az alcímében szereplő első évszámból (1914) arra következtethetünk, hogy az első világháborútól indul a korszakolás, valójában az azt közvetlenül megelőző időszakról is olvashatunk: az első fejezet a századforduló körüli aranykorral, a franciául Belle Époque-nak nevezett időszakkal foglalkozik, rávilágítva azokra az árnyoldalakra is, amelyek segítenek megérteni, hogy mi vezetett az első nagy világégéshez, és valójában miért volt elkerülhetetlen már akkor a konfliktus. A második fejezet magát az első világháborút tárgyalja – nemcsak a harctéren zajló eseményeket, hanem a polgári lakosság életére gyakorolt hatásait is –, a harmadik pedig a háború utáni válsággal foglalkozik, ezen belül is kiemelt hangsúlyt fektetve Európának a békeszerződésekkel történő újrafelosztására, illetve a bolsevizmus oroszországi és a fasizmus olaszországi térnyerésére. A század harmadik évtizede bizonyos mértékű gazdasági és kulturális fellendülést hozott, már-már optimizmusra adva okot, azonban a demokráciák fokozatos térvesztése és az autoriter rendszerek előretörése, valamint a gazdasági világválság nagyon hamar romba döntött mindent – ezek a negyedik és ötödik fejezet központi témái. Utóbbi különösen a háborúban vesztes Németországot érintette hátrányosan – megteremtve a táptalajt Hitler hatalomra jutásához –, de a jobboldal előretörését eredményezte más országokban is, amelyek egy részében diktatórikus rendszerek alakultak ki – a hetedik fejezetben ezeknek egy tipológiáját is felvázolja. Az addig is ingatag alapokon nyugvó nemzetközi rend lassú felbomlása, majd a spanyolországi polgárháború kirobbanása – ami az új diktatúrák némelyikének gyakorlóterévé vált – előrevetítette egy újabb, a korábbinál is nagyobb méretű konfliktus – a második világháború – kirobbanását. Ezzel a nyolcadik, egyben leghosszabb fejezet foglalkozik, amelyben a harctéri események mellett a szerző külön részt szentel annak a páratlan embertelenségnek, amely végigkísérte a háborút, és amelynek következtében ártatlan civil lakosok milliói vesztették életüket különösen kegyetlen körülmények között. Az ezt követő fejezet – amely egyébként abban az értelemben kilóg a többi közül, hogy nem az időrendi struktúrába illeszkedik – azt taglalja, hogy az egyházak és a korabeli értelmiség körében milyen hatása volt a vizsgált időszak eseményeinek, illetve hogyan tört be Európába a szórakoztatóiparnak az a formája (slágerzene, mozi, rádió), ami a mai fogyasztói társadalom kialakulásának egy igen fontos állomása volt. A tizedik, utolsó fejezet a háború utáni időszakkal foglalkozik, és egyben magyarázat arra, hogy az alcím második évszáma miért 1949: jóllehet az eredeti terve szerint Kershaw 1945-tel tervezte zárni ezt a kötetet, egyrészt az 1945–1949 közötti időszak sorsdöntő eseményeit olyan mértékben meghatározta maga a háború, másrészt 1949-re, a vasfüggöny legördülésével konkretizálódott a század második felének történetét jelentősen meghatározó kétpólusú struktúra, ami indokolttá tette a kötet 1949-ig történő kiterjesztését.

A könyv felépítése elég jól átlátható struktúrát követ, általában a fejezetek elején – különösen azokban, amelyek a két világháborúról szólnak – tömören, a legfontosabb információk mentén összefoglalja magukat az eseményeket, majd bővebben tárgyalja ezek társadalmi hatásait az egyes országokra nézve, különböző tematikus alfejezetek keretében. Dicsérendő, hogy a tények és adatok ismertetése nem száraz, tankönyvszerű, hanem olvasmányos, nemcsak a szakma, hanem a szélesebb közönség számára is érthető, bár nyelvi szempontból az összetett mondatszerkezetek gyakori használata miatt könnyűnek éppen nem nevezhető – a hatalmas információmennyiség, a folyamatok és összefüggések megértése érdekében az olvasó részéről elég nagy figyelmet igényel; ebben segítség lehet a könyv végi közel negyven oldalas név- és tárgymutató. A könyv erősségét azonban nem maguknak az eseményeknek az ismertetése jelenti – hiszen a témában valamilyen szinten jártas olvasók a korszak gerincét jelentő fontosabb történésekkel, azok kronológiájával, sőt talán a fontosabb számadatokkal is korábbi olvasmányaik alapján többé-kevésbé tisztában vannak –, hanem az, ahogyan Kershaw megvilágítja ezeknek a gazdasági, társadalmi és politikai életre gyakorolt hatásait, hátterét. Ezekből nem azt értjük meg elsősorban, hogy mi történt a frontokon, a politikai élet színterein, vagy hogyan alakultak a gazdaság főbb mutatói, hanem azt, hogy milyen hatásuk volt az egyének és közösségek szintjén, milyen átalakulásoknak, fejlődéseknek biztosítottak táptalajt.

Nagyon érzékletesen tárja az olvasó elé, hogy a háborús események vagy éppen a húszas-harmincas évek nagy gazdasági világválsága milyen hatást gyakorolt többek között az osztályszerkezetre, a munkaerőpiacra, a nemek közötti szerepvállalás átalakulására, a politikai és ideológiai megosztottságára, azonban nem marad az egyes országok vagy a különböző társadalmi csoportok szintjén, hanem megpróbálja ezeket a hatásokat az egyének szemszögéből is bemutatni. Ehhez személyes beszámolókat, visszaemlékezéseket vagy éppen a frontról küldött leveleket hív segítségül – amelyekről ugyanakkor elismeri, hogy nem lehet őket reprezentatívnak tekinteni egy-egy adott témában, de mindenképpen segítenek árnyaltabbá tenni, megérteni azt, hogy a kortársak számára milyen volt megélni az adott korszakot –; vagy amikor pl. háborús veszteségekről, emberáldozatokról beszél, nagyon gyakran próbálja érzékenyítni az olvasót azzal, hogy felhívja a figyelmet: a számok nem pusztán csak statisztikai adatok, ezek mögött emberek, egyéni sorsok, családok vannak.

Aki olvasóként kézbe veszi Ian Kershaw A pokolba és vissza című könyvét, annak természetesen számolnia kell azzal, hogy ez egy általános és átfogó áttekintés a XX. század első felének Európájáról, amely terjedelmi korlátok – illetve egyéb okok – miatt nem térhet ki részletesen minden fontosabb eseményre. Összességében véve akár úgy is tűnhet, hogy bizonyos kérdésekben túl felületes, túl könnyen átsiklik rajtuk a szerző, de egy ilyen típusú szintetizáló munka esetében ez szinte magától értetődő. Azt inkább fel lehetne róni hiányosságként – bár nyilván az én hiányérzetemben van némi közép-kelet-európai szubjektivitás –, hogy a könyv túlságosan is Nyugat-Európa centrikus, a benne tárgyalt témák zömét elsősorban az akkori európai nagyhatalmak (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és felbomlásáig az Osztrák‒Magyar Monarchia, illetve Oroszország) társadalmi, gazdasági és politikai viszonyain keresztül mutatja be, Európa többi részének jobbára csak egy-két bekezdés jut az adott fejezetben, néhány országnak pedig gyakran még annyi se. Szintén a terjedelmi korlátok miatt maradtak ki a könyvből a lábjegyzetek vagy végjegyzetek formájában megjeleníthető hivatkozások – emiatt szintén volt némi hiányérzetem, ugyanakkor a szerző erre vonatkozó érvelését el tudtam fogadni –, a magyar fordításnak pedig még egy másik – számomra elég nehezen értelmezhető – hiányossága is van: a Válogatott bibliográfia című részben csak egy rövid bevezető-magyarázó szövegrész szerepel, maga a címlista kimaradt. Ez azért is szokatlan, mert éppen a jegyzetek hiánya miatt az irodalomjegyzék biztosíthatna kapaszkodókat azok számára, akik a korszak egy-egy eseménye, témája vagy meghatározó személyisége kapcsán szeretnének jobban elmerülni a részletekben.

Ian Kershaw könyve a maga nemében hiánypótlónak számít, és ha valaki szeretné jobban megérteni a XX. századot, anélkül, hogy szakirodalmi művek sokaságát kellene átböngésznie, vagy be kellene érnie a hivatalos oktatási rendszer keretei között hozzáférhető tankönyvek biztosította lehetőségekkel, annak a polcán ott a helye. Bár nem vagyok történész, és nem tudom megítélni, hogy a történettudomány szemszögéből a könyvnek mekkora jelentősége van, a történelem, és azon belül a könyvben vizsgált időszak iránt különösen érdeklődő olvasóként kis túlzással akár azt is kijelenthetem, hogy ebből a több mint 600 oldalból többet megértettem, és több információval gazdagodtam a két világháborúról és az általuk közrezárt időszakról, mint eddigi olvasmányaim során összesen. A könyv erőssége nem abban áll, hogy új információk sokaságával árasztja el az olvasót (bár nehéz lenne tagadni, hogy ilyenből is van bőven), hanem sokkal inkább abban, ahogyan a rendelkezésére álló hatalmas forrásanyagot tematizálja és strukturálja, ahogyan rávilágít az összefüggésekre. Hiányosságai ellenére egy jól felépített, érthető, igényesen megírt könyvet vehet kézbe a múlt század első fele iránt érdeklődő olvasó, amely tulajdonképpen remek lehetőség arra, hogy további témákban való elmélyülésre serkentsen.

Sir Ian Kershaw az angliai Oldhamben született 1943-ban. 2008-as nyugdíjazásáig a Sheffieldi Egyetem professzoraként dolgozott, emellett a BBC számos történelmi témájú dokumentumfilmjének volt a szakmai tanácsadója. A kortárs történettudomány egyik legismertebb, legtermékenyebb képviselője, a világ egyik vezető szakértője Adolf Hitler és a modern kori Németország társadalomtörténete témakörében. A náci Németországról írt könyvei közül több – köztük Hitler kétkötetes életrajza – magyar nyelven is megjelent. A pokolba és vissza folytatása, a Hullámvasút, Európa 1950–2017 pedig 2018-ban látott napvilágot, magyar megjelenése 2022-ben várható.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com