Ponte Vecchio

Remekművek világszerte 52. rész – tmoni írása

ponte-vecchio

A Ponte Vecchio (Öreg híd) a világ egyik legismertebb hídja. Firenze belvárosában ível át az Arno felett, és fő jellegzetessége, hogy aranyműves boltokkal van beépítve. Ez a reneszánsz fővárosának egyik szimbóluma, és a folyó legrégibb átkelője. Lélegzetelállító látvány, ha messziről nézzük, és még inkább, ha átsétálunk rajta. Évszakonként, napszakonként, sőt időjárástól függően más-más színekben és fényekben tündököl.

ponte-vecchio

Helyén, az Arno legszűkebb részén már az etruszk korban is átkelőhely volt, és itt vezetett anno egy fából készült hídon a római hadi út, a Via Volterrana. Ezt többször is javították, majd 1080-ban kőből újjáépítették, de 1117-ben elsodorta az áradat. Ugyanez a sors várt az utódhídra: 1333-ban tönkretette egy árvíz. A jelenlegi szerkezetet 1339 és 1345 között építették Neri de Fioravanti (?-1374), más források szerint Giotto tanítványa, Taddeo Gaddi (kb. 1300-1366) tervei alapján.

ponte-vecchio

Az üzletek a 13. században jelentek meg a hídon: halárusok, hentesek, tímárok, akik egy idő után a híd közepén nyílást ütöttek, hogy a szemetet a vízbe önthessék. Ez nem nagyon tetszett I. Ferdinánd nagyhercegnek (1549-1609), ezért megtiltotta, és a korábbi árusok helyére ékszerészeket és aranyműveseket telepített. Ez volt a város legforgalmasabb része, itt mindenki megfordult. Az átkelő a 17. században érte el mai formáját. Érdekes tény, hogy ez volt az egyetlen firenzei híd, melyet még a németek is épségben hagytak a második világháborúban. 1966-ban egy árvíz súlyosan megrongálta a műemléket, de mindössze egy év alatt helyreállították.

ponte-vecchio

Valaha a híd mind a négy sarkát egy-egy torony védte, ezekből csak a Torre dei Mannelli maradt meg. A három boltív, mely a szerkezet alapját képezi, 27, 30 és 27 m széles, magasságuk pedig 3,5-4,4 m attól függően, hol mérjük. Ezek a „lapos” boltívek újdonságnak számítottak a rómaiak óta használt szabályos félkörívek helyett, és a velencei Rialtó híd szolgáltatta hozzá a példát. Ez a módszer hosszú átkelők esetén sokkal hasznosabb volt, mivel jobban védett az áradásokkal szemben.

ponte-vecchio

A Ponte Vecchióban fedett, 1565-ben Giorgio Vasari (1511-1574) tervei alapján készült, egy kilométer hosszú, ún. Vasari-folyosó (Corridoio Vasarino) köti össze a Pitti-palotát és a Palazzo Vecchiót (a toszkán nagyhercegek székhelyét, a későbbi kormányzói palotát, a mai városházát). Kívülről láthatóak az ablakai, de a nagyközönség előtt egyelőre zárva van, bár keringenek olyan hírek, melyek szerint hamarosan – borsos áron ugyan, de – látogatható lesz. I. Cosimo de Medici (1519-1574) megrendelésére készült, aki nem akart a tömegbe vegyülni, mikor a lakhelye és a munkahelye közötti utat naponta megtette. Falait a legnevesebb művészek alkotásai tették gazdagabbá az évszázadok során, mint például Delacroix, Tiziano, Raffaello, Velázquez és Rembrandt képei.

ponte-vecchio

Az öreg híd hírnevét az oldalfalaihoz épített kis műhelyeknek köszönheti, ahol egykor zöldségesek és mészárosok (1593-ig), ma már ötvösök dolgoznak, ezért is hívják az aranyművesek utcájának, és ezért állították fel a híd közepén 1901-ben Benvenuto Cellini (1500-1571), a leghíresebb firenzei ötvösművész Raffaello Romanelli (1856-1928) által készített szobrát. A Ponte Vecchio páratlan összképét az idők során az oldalához egymás alá és fölé épített házacska adja, ettől válik hihetetlenül festőivé. A hidakon elhelyezett kisebb építmények nem számítottak ritkaságnak a középkorban, de ez a remekmű a legszebb ebben a műfajban. A műemlék átkelőhelyen látható egy ősi napóra is, valamint egy kőtábla, melyen a keletkezésének körülményei olvashatók.

A Ponte Vecchio évszázados története során számtalan árvizet és háborút vészelt át. Tökéletesen illeszkedik a városképbe. Aki csak a kirakatokat látja, észre sem veszi, hogy egy hídon lépked, amíg középtájon meg nem szakad az üzletek sora, s a hármas árkád keretében fel nem tárul a csodálatos kilátás az Arnóra és a szomszédos hidakra. Egy hihetetlenül romantikus hely ez, főként, ha el tudja kerülni az ember a legnagyobb tömegeket.

tmoni

Forrás: Wikipédia, Wikipedia (olasz), Utazom.com, Hetedhétország, Olaszországi Utak, Toszkána mánia, Visit Florence, Origo, Látnivalók és élmények idegenvezetéssel, Vaskarika, a kultúracél, visittuscany.com, ItalyGuidest.it

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép; 15. kép; 16. kép; 17. kép; 18. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér

2021.08.07