Sylwia Zajacz fiatal, gyönyörű, céltudatos és sikeres nő. Független, saját lakása, autója van, látszólag semmiben nem szenved hiányt. Fitneszedzőként azt tekinti feladatának, hogy minél több embert bírjon rá a mozgásra és az egészséges életmódra. Ismertségét és népszerűségét a cégek is felismerik, elhalmozzák minden földi jóval, és szívesen reklámoztatják vele termékeiket, szolgáltatásaikat. Menedzsere próbál minél több ilyen céget felhajtani, illetve televíziós és rádiós megjelenési lehetőséget kiharcolni számára (erős a konkurencia), lehetőleg minél nézettebb idősávban.

Sylwia folyamatosan magabiztosságot és boldogságot sugároz magából, nem csoda, hogy sokan tőle várják a megoldást, és a legkülönfélébb problémá(i)kkal fordulnak hozzá. Rengetegen felnéznek rá, példaképüknek tekintik, de bőven kijut az irigyekből, a gyűlölködőkből, zaklatókból is. Mivel ilyen életvitel mellett az ember nem könnyen alakít ki normális párkapcsolatot, a saját problémáival egyedül kell megbirkóznia, nincs senki, akivel megoszthatná a gondolatait, örömét, bánatát, és egyébként is, mindig jól jön egy erős férfikéz, egy szerető és megértő társ. Sokan közelednek hozzá, de nem tudni, kinek mik a szándékai, a céljai, ki mennyire őszinte. Családja büszke rá, de konzervatívak és régimódiak, így nem igazán tudják, értik, mivel is foglalkozik valójában. A beszélgetős műsorokban provokálják, hol azt kérik számon rajta, hogy miért oszt meg magáról őszinte és emberi videókat, amikor arra senki nem kíváncsi, hol pedig azt, hogy mi alapján tekinti munkának, amit csinál.

Az influenszereket a közösségi média termelte ki, ennek megfelelően az influenszerkedéshez való hozzáállásunkat a közösségi médiához való hozzáállásunk határozza meg… elsősorban. Aki a focit szereti, annak a focisták jelentik a sztárokat, aki a filmeket, annak a színészek, aki a Forma 1-et, annak a versenyzők, aki a zenét, annak a zenészek, aki a szirénázó autókat, annak Győrfi Pál és így tovább. A sztárság relatív dolog, ráadásul a szónak mára lett egy olyan negatív kicsengése, ami miatt sokan ki is kérik maguknak ezt. Ennél talán már csak a celebség intézménye megosztóbb.

Az Instagramon néhány éve vagyok fent, és igen, gyakran osztok meg képeket és gyakran nézem meg a mások által posztoltakat is. Ha nem posztolod, meg sem történt, tartja a mondás, és sajnos én is azt veszem észre magamon, hogy ezt a naplementét mindenkinek látnia kell, vagy muszáj kimozdulnom, hiszen napok óta nem adtam magamról életjelet. A néhány száz követőmmel és a pár fős keménymaggal valószínűleg soha nem fognak autót hozzám vágni, mint ahogy az sem hatja meg a gyártókat, ha pl. rendszeresen ugyanazzal a sörrel a kezemben kapom le magam. Vannak olyanok, akiket azért követek, mert színészként, sportolóként stb. „ismerem” őket, és vannak olyanok is, akik egészséges életmódot, utazást, kultúrát vagy éppen jólétet reklámoznak. Lehet menni a gyárba három műszakba, senki nem tart fegyvert a fejéhez… ilyen és ehhez hasonló reakciókkal tele van a net, ami valahol érthető, hiszen a többség ezt egyáltalán nem tartja munkának.

A svéd Magnus von Horn Lengyelországban tanulta a filmrendezést, ezért dolgozik együtt lengyel stábbal. Legismertebb alkotása (egyben első nagyjátékfilmje) a 2015-ös Utórengés, amely egy börtönből szabadult fiúról szól, akinek a többiek nem tudnak megbocsátani, és amely végignyerte az egész világot. A lengyel Magdalena Kolesnik neve itthon nem igazán ismert, köszönhetően annak, hogy főként színházban játszik, emellett hazai gyártású rövidfilmekben és sorozatokban látni őt. A Sweat az idei Lengyel Filmfesztiválon 7 jelölésből 6-ot váltott díjra, ebből – megérdemelten – az egyik a legjobb színésznőnek járó, és a film Európa más országaiban, valamint a tengerentúlon is szép sikereket ért el.

A Sweat a végtelen magányról szól, és egyes jelenetei kifejezetten erősre sikerültek. Egyértelműen látszik, hogy a forgatókönyvet is jegyző von Horn ismeri ezt a világot, de legalábbis nem csak a felszínt kapargatta az anyaggyűjtés során. Szinte biztos vagyok abban, hogy minden, amit látunk, valakivel a valóságban is megtörtént. Továbbmegyek, amikor elkezdtem nézni, abban a hitben voltam, hogy ez egy dokumentumfilm, mert annyira hiteles és őszinte volt. Ez nagyrészt Kolesniknak köszönhető, aki tökéletesen hozza a karaktert, a színházi kritikákban is gyakran szokták kiemelni a szereppel való maradéktalan azonosulását, megrendítő erejű színészi játékát.

Az HBO-n látható Fake Famous (2021) dokumentumfilm korábban már megerősítette bennem azt, hogy az influenszerkedés egy nagyon komoly iparággá nőtte ki magát, ami meglepő módon elsősorban a pénzről szól, és hamar kicsinálja az embert, ezért nagyon rövid idő alatt kell valami nagyon nagyot villantani. És igen, lehet menni a gyárba három műszakba, de nem vagyunk egyformák, mindenki másban látja az érvényesülés zálogát.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu