138

Nánán lehet még Móré aranya?


kisnana-var

Kisnána vára, amely egy udvarház és egy mellette álló templom köré szerveződött, végül a rablólovag Móré Lászlónak, két fiának és kincseinek adott menedéket. Csakhogy a budai pasa kiostromolta innen, s hiába szórta temérdek aranyát, pénzét Móré a rohamozó janicsárok közé, gyerekeivel együtt fogságba, majd a híres Héttoronyba került.

Ahol is mindhárman a próféta hívei lettek, ami bizton hozott némi könnyítést sorsukban, de haza már sohasem térhettek. Az 1543-as ostrom után aztán a pasa a várat is széthányatta, de ezzel rossz szokásunk szerint megint csak nagyon előreszaladtunk. Kisnána alapításáról annyit tudunk, hogy az Aba nemzetségből származó, de Aba Amádénál és fiainál nyilván eszesebb Kompolti István épített itt először udvarházat 1325-ben. Kompolti rokonaival ellentétben Károly Róbert mellé állt, így megtarthatta birtokát, 11x25 méteres udvarházát, amit amúgy egy 12. század elején már álló rotunda, azaz körtemplom mellé helyezett. Leszármazottai pedig hevesi és gömöri főispánok is voltak, unokája, Kompolti István pedig 1423 és 1425 között az országbírói tisztséget is betöltötte. És mindhárom fiát Zsigmond udvarában neveltette, akik aztán szintén magasra jutottak. Így László nevű gyermeke a rotundát gótikus, tornyos templommá építtette át, s ilyen jelleget és tornyot kapott az 1325-ben emelt hajlékuk is 1430-ban.

kisnana-var

Egy rajz a romokról (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)

Aztán Zsigmond királyunk után megint zavaros évek következtek, s az anarchia csak fokozódott Habsburg Albert 1439-es, neszmélyi halálával. Mikor is utószülött fiát felesége a huszitákat behívva akarta Pozsonyból a trónra emelni. Eme népség aztán valósággal elözönlötte a Felvidéket, így hát a kisnánai épületeket is palánkkal vették körül, amire kaputornyot is emeltek, egyelőre csak fából. Kompolti László pedig Hunyadi János seregében harcolt a husziták ellen, s ott is maradt 1451-ben, a Losonc alatt vívott, amúgy vesztes csatában. Mert ezek a husziták harcedzett emberek voltak, idestova három évtizede állottak már fegyverben, állandó harcban. Kisnánán is aztán hamar kőfalat húztak a fából, földből épült palánk helyére, és a kaputorony is kőből készült el. Így aztán V. László 1445-ben királyi engedély nélküli építésűnek is ítélhette volna, de a török ellen emelt várak mellett Nánát és még négy másik várat (köztük Újlaki Miklós Várpalotáját) sem kellett a királyi kegy következtében lerontani.

Hanem éppenhogy csinosításba, építkezésekbe fogtak a Kompoltiak a Mátyás hozta nyugodtabb időkben, majd pedig 1510-ben örökösödési szerződést kötöttek a rokon Guthi Országh famíliával. És 1521-ben már az utóbbiak voltak Kisnána urai is. 1542-ben pedig Guthi Országh Kristóf gyámja, Losonczy István megengedte, hogy féltestvére, a már emlegetett Móré László Kisnána várába húzódjon. De Kücsük Báli, a második budai pasa nem felejtette a sok fosztogatást, kegyetlenkedést, és még ostromágyúkat is hozatott Nána alá 1543 tavaszán.

kisnana-var

A vár rekonstrukciója (szepmagyarorszag.hu)

A többit már tudjuk, Guthi Országh Kristóf amikor 1567-ben elhalálozott, az örökösödési lajstromban romként szerepel már Kisnána. A pozsonyi országgyűlés ugyan több törvényben is kötelezte a hevesi jobbágyokat a vár újjáépítésére, de ez nem történt meg. Sőt az élelmes jobbágyok inkább saját hajlékaikba építették be a vár köveit. Amiből így nem sok minden (a palotarész és a templom romja) maradt meg, egy 2010-es években induló felújítás során ezeket egészítették ki, tették látogathatóvá. Móré László legendás aranyát még talán néhányan most is keresik a környéken.

Címlapkép: Wikipédia

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2021.08.04