104

Az öldöklés istene

Szilvási Krisztián filmajánlója

az-oldokles-istene-film

Kevés megosztóbb egyéniség létezik a kortárs filmművészetben, mint a francia származású Roman Polanski (aki lengyel állampolgársággal is rendelkezik). Az 1933-ban született író-rendezőzseni karrierjét sajnálatosan időről időre visszatérően elhalványítja, háttérbe szorítja a magánéleti bulvár kutakodás.

Tény, hogy feleségét, a fiatal, állapotos Sharon Tate-et 26 éves korában Amerikában lemészárolta a hírhedt Manson-család egyik tagja, s hogy Polanski később egy 13 éves lány molesztálása (megerőszakolása) miatt azóta (1978) sem tért vissza az Egyesült Államokba. Tény, hogy 2009-ben Svájcban házi őrizetbe került a nemzetközi elfogatóparancs értelmében. De a nézők szempontjából azok a döntő tények, hogy Polanski úr pályafutása során nyert Oscar-díjat (A zongorista), további 3 alkalommal pedig jelölték is az elismerésre (Rosemary gyermeke, Kínai negyed, Egy tiszta nő), hogy a számtalan Golden Globe, Arany Pálma, Arany Medve, Arany Oroszlán, César- és Európai Filmdíj nominálásokat és díjakat már ne is említsük. Általános rendezői védjegyei közé tartoznak a főszereplő szemszögéből fényképezett perspektívák; a lassú, körbejárásszerű beállítások; a lényeges, döntő események víz (csap, palack, eső, folyó… stb.) közelébe helyezése; a befejezésben a főhős találkozása a melankolikus, bizonytalan, fellebbentett jövővel.

Gyakran váltogat a műfajok között, így a 2011-es Az öldöklés istene (Carnage) szatirikus komédiája (vagy inkább drámája) – hogy messzebbre ne menjünk – egy politikai krimit (Szellemíró), egy irodalmi adaptációt (Twist Olivér) és egy háborús drámát (A zongorista) követett. A Le Dieu du carnage (God of Carnage) eredetileg a francia Yasmina Reza színdarabja volt, az adaptációt maga Polanski és Reza végezték el. A 25 millió dollárból forgatott film francia-német-spanyol-lengyel koprodukcióban készült el, amely a története szerint a New York-i Brooklynban játszódik, forgatása azonban (a már említett okok miatt) Párizsban történt. Az öldöklés istene két 11 év körüli fiú verekedése körül bonyolódik. Az egyik srác szája feldagad, foga kitörik, mire a szülők találkozót beszélnek meg a másik fiú brooklyni otthonába, hogy felnőtt fejjel, objektíven beszéljék meg a történteket. A rövidre tervezett látogatás aztán nem várt körülményekkel nyúlik egyre és egyre hosszabbá, s a kezdetben udvarias légkör átadja helyét a szülők magukból kivetkőzött előítéleteinek és elfojtott indulatainak, hogy egymást kergessék bele az elkerülhetetlen végkifejletbe.

Az öldöklés istene nem az első kamaradráma Polanski filmográfiájában. A halál és a lányka tulajdonképpeni háromszereplős, egyhelyszínes történetéhez hasonlóan a cselekmény itt is a szereplők személyiségére, az egyes individuumok és viselkedéstípusok konfrontációjára alapoz. A négy „felnőttnek”, Jodie Fosternek, John C. Reilly-nak, Kate Winsletnek és Christoph Waltz-nak rettentő nehéz feladatot kellett megoldania, mivel (a parkbeli jeleneteket kivéve) a házban játszódó teljes cselekmény valós időben, vágások nélkül lett rögzítve. Amúgy a filmben maga a rendező is megjelenik egy cameo erejéig (a szomszéd, aki benyit a hallba), a két fiú pedig a stáblista legördülése után folytatja a játékot a parkban. Az öldöklés istene összességében nézve pozitív kritikákat kapott világszerte, a Rotten Tomatoes oldala például úgy vélekedik róla, hogy bár a darab „nem annyira meggyőző a vásznon, mint a színpadon, Polanski egyenletes színvonalú rendezése és a két színésznő magabiztos teljesítménye” egyértelműen az átlag fölé emeli. A mozi világpremierje 2011. szeptember 1-jén volt a 68. Velencei Filmfesztiválon, ahol Polanski Arany Oroszlán-jelölést kapott (a Little Golden Lion-díjat haza is vihette), továbbá a 2 Golden Globe-jelölés (a két színésznő) és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó 2012-es César-díj jelzi, hogy a rendezőzseni ismét emlékezeteset pakolt le az asztalra. Hiszen – ahogyan mondani szoktam – én még nem láttam rossz Polanski filmet.

Szilvási Krisztián

2021.07.27