A közel 500 éve épült Régi híd vagy Öreg híd a balkáni ország második legnagyobb városának jelképe, egyúttal Mostar névadója (a „most” a szláv nyelvekben hidat jelent). Több nevet is kapott: „Novi” (új), „Veliki” (nagy), de a leginkább elfogadott a „Stari”. A Neretva folyó két partját köti össze csodás természeti környezetben. Az eredetileg keresztény város a török időktől kezdve elkezdett muzulmánosodni: míg a Neretva egyik oldalán a muzulmánok a mecsetekben szombaton imádkoznak, addig a folyó másik oldalán a keresztények vasárnap.

A Stari most építését Szulejmán szultán (Zrínyi Miklós szigetvári ellenfele) határozta el a fából készült híd helyére, hogy át tudjon kelni seregével a Neretván. A korát meghaladó technológiát (melyet máig használnak) alkalmazó átkelőt Mimar Hajrudin, a korszak legnagyobb török építésze tervezte, aki egyedülálló módon egy összetett köríves boltívet szerkesztett a híd főtartóelemének, ezzel a meredekségét és a magasságát is csökkentette. A folyó egyik oldalágán megépítette az 1:3 arányú kisebb mását, melyen begyakoroltatta a munkásokkal az építkezés mozzanatait. A híd a boltvállak között 28,7 méteres fesztávval, valamint 12,7 méter magas és 4 méter széles boltívvel készült el 1567-ben. Az egynyílású kőhíd mintegy 30 métert hidalt át egyetlen merész ívvel, 24 méter magasságban a Neretva felett. A jobb parti védmű toronyrészében az őrség foglalt helyet, alsó helyiségeit pedig börtönként használták.

A mostari híd egyedülálló művészeti alkotásként akkoriban olyan látványosságnak számított, mint a római Colosseum. 427 évig állt rendületlenül, mikor 1993 novemberében a délszláv háborúnak esett áldozatul: addig folyt a tüzérségi támadás, míg az egész szerkezet hullámsírba került. Mostar ostroma nem kímélte a város történelmi magját, megsemmisült a ferences rendi monostor, a püspöki palota és könyvtára, valamint 12 mecset. A horvát támadók megpróbálták megsemmisíteni a város összes muszlim múltra emlékeztető műemlékét, a hidat pedig saját ellenőrzésük alá akarták vonni. A bosnyák hadsereg végül megállította a támadást, a támadók azonban az Öreg híd ellen fordultak, és néhány óra alatt le is rombolták a műemléket. A megsemmisítésért Slobodan Praljak horvát tábornokot tették felelőssé, akit a hágai Nemzetközi Bíróság elé állítottak, elítélték, majd öngyilkosságot követett el.

A lerombolt híd újjáépítése szimbolikus jelentőségű lett. A háború után, 1995-ben az UNESCO felügyelete alatt azonnal megindult a rekonstrukció megszervezése. Az IFOR (1997-től SFOR) erők bevonultak Horvátországba és Bosznia-Hercegovinába, a békefenntartó akcióhoz az akkor még nem NATO-tag, csak a békepartnerségi programban részt vevő Magyar Köztársaság is csatlakozott. A magyar katonák 1996 januárjában települtek Horvátországba, Bosznia-Hercegovina határához, a Száva folyóhoz közeli Okucaniba. Legfőbb feladatuk a háború során lerombolt hidak rendbetétele lett, így jelentősen kivették részüket az Öreg híd újjáépítésében is, amely ma már a Világörökség része. A munkában fontos szerepet játszott dr. Veress Róbert ny. alezredes, aki akkor a kontingens főmérnöke volt. A magyar katonák emelték ki a híd darabjait a Neretva folyóból a Hídépítő Rt. (ma A-Híd Zrt.) műszaki támogatásával. Mivel az újjáépítés alatt is biztosítani kellett a város két része közti forgalmat, ezért ideiglenes gyalogoshidat állítottak fel.

Az Öreg híd felújításának első lépéseként a magyar búvárok felderítették a folyót, és javaslatot tettek a kövek kiemelésére. Mivel a szűk folyómeder miatt daruval nem lehetett a víz fölött manőverezni, a pontonhidak építésére használt PMP hídkompokból készítettek egy katamarán úszó aljzatot, amelyre speciális kiemelő szerkezetet terveztek az 50-60 tonnás köveknek. A Száván elvégzett sikeres próba után a szerkezetet közúton Mostarba szállították: Okucanitól 300 km-t kellett megtenni a 16 méter hosszú járműszerelvényekkel a szűk és kanyargós hegyi utakon, melyeket aknamezők szegélyeztek. A konvoj két nap alatt érkezett meg Mostarba. A munka során az emelőt csörlő segítségével a partról mozgatták, ám a biztonság kedvéért (mentőhajóként) egy tolóhajót is rákötöttek. Mikor az első követ sikerült a felszínre hozni a sebes folyású Neretvából, a két parton összegyűlt többezres tömeg ujjongott. A vendégek között ott volt a bosnyák elnök is. Az első kiemelt kő az Öreg híd Múzeumban kapott helyet. A magyar katonák szeptember 29-től november 30-ig, napi 8-10 órás munkában dolgoztak, összesen mintegy 140 köbméter követ emeltek ki a Neretvából.

A híd helyreállításának második fázisát, a tényleges újjáépítést már törökök nyerték el, viszont a magyar katonabúvárok által felhozott köveket használták fel, melyek a folyó magas hordaléktartalmának és gyors folyásának köszönhetően legömbölyödtek. A kőtömbök kivitelezését két éven át végezték a törökök, akik a munka megkezdésekor – amelyhez német és orosz hídépítő mérnökök is csatlakoztak – egy kecskét áldoztak fel. Nem sikerült azonban olyan szilárd kötőanyagot kidolgozniuk, mint amilyet az eredeti híd építői használtak, végül a török kőfaragók ötlete nyomán kipróbálták az ősi recepten alapuló habarcsot, mely citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája összetevőkből állt. Meglepetésre a szakácskönyvbe illő ősi habarcs remekül működött.

Az építés 2000-ben a megmaradt pillérek megerősítésével kezdődött, majd újra megnyitották az eredeti köveket adó kőbányát is. A magyar katonák által kiemelt kövek egy részét a kevésbé terhelt hídelemekbe építették be, a maradványok újrafelhasználásáról egyenként döntöttek. A firenzei egyetemen tervezték meg az új híd térbeli képét: mind a bosnyák muzulmán, mind a horvát keresztény lakosság ragaszkodott ahhoz, hogy a régi formáját nyerje vissza. A tervezést azonban nehezítette, hogy a korabeli híd építéséről kevés dokumentum állt rendelkezésre. Az építőköveket acélcsapokkal kapcsolták össze, a csapok a kövekbe vájt furatokba illeszkedtek, a furatokat ólommal öntötték ki – ez a kő-acél rendszer adta a híd szerkezetét.

A felújítás minden más boszniai vállalkozásnál nagyobb nemzetközi figyelmet kapott, amely a Világbank anyagi támogatásával, 15 millió eurós költséggel valósulhatott meg. A régi-új hidat hivatalosan 2004. július 23-án adták át a helyiek és a turisták számára, a kettéosztott város ismét egésszé vált ezen a napon. A színpompás ünnepség keretében történő megnyitón sok kultúra képviselte magát. A fellépők zenés, táncos műsorszámokat mutattak be, melyek között egyaránt szerepeltek boszniai néptáncok, török dervisek vagy éppen magyar táncok. Különleges látványosságnak számított, amikor az Öreg hídról tucatnyi fiatal férfi fáklyával a kezében vetette alá magát a Neretva folyó vizébe. Az ünnepséget – amelyre 45 delegáció érkezett a nemzetközi élet számos magas rangú képviselőjével – gyönyörű tűzijáték zárta.

Mostarban a hídugrás régi hagyományra tekint vissza. Nyári napokon akár mi is láthatunk nagyon bátor és merész embereket, akik a híd ívének legmagasabb pontjáról alávetik magukat a Neretvába. A hídugrók a bámészkodó turistáktól pénzt gyűjtenek, és ha megvan egy elfogadható összeg, akkor beugranak a vízbe. Az ugrás azonban nemcsak pénzszerzés, hanem gyakorlás is, mert ezzel a rendszeresen július végén tartott, ezreket vonzó rendezvényre edzenek, amely 1968 óta számít hivatalos versenynek. A minaretből csodálatos kilátás nyílik az Óvárosra és az Öreg hídra, illetve olyan berendezett török házat is megtekinthetünk, ahol megnézhetjük, hogyan éltek régen az emberek.

A városban nyáron a forróság jellemző, akár 45 °C is lehet. A híd világos színű, tükörfényes mészkő járófelülete – amely még a száraz nyári napokon is rendkívül csúszós – a nap helyzetétől és erejétől függően változtatja a színét. Csontváry Kosztka Tivadar 1903-ban megfestette a Neretva folyót átszelő Öreg hidat Római híd Mostarban címmel (a fenti képen). A gyönyörű festmény Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban látható.

Sulyok Attiláné

Források: horvatorszaginfo.hu, honvedelem.hu, magyarepitok.hu, kozelestavol.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.