Michel Houllebecq: Intervenciók 2020

Könyvkritika

michel-houllebecq-intervenciok-2020

Azok közé tartozom, akik hamarabb ismerték Michel Houllebecq-et mémként, mint íróként. Éveken át jókat derültem az ikonikussá vált, nem túl előnyös fotóján és az ahhoz társított aktuális szövegeken, aztán kezembe akadt a Behódolás című regénye, amit szépen sorban követtek az életmű korábbi és újabb darabjai. A kiábrándulás és reménytelenség szimbólumává vált mém csak erősítette a szerző addigi nimbuszát, aki a legújabb kötetével sem hazudtolja meg önmagát.

Az Intervenciók 2020 című kiadvány rendhagyó módon nem regény, hanem az elmúlt harminc év esszéiből és interjúiból álló szöveggyűjtemény, amely kiválóan alkalmas arra, hogy az irodalmi alkotásai által megismert vagy megismerni vélt írót valódi, emberközeli kapcsolatba hozza az olvasóval. Fontos és üdvözlendő szándék, hisz aki először találkozik Houllebecq nevével, elkerülhetetlenül olyan címkékbe botlik, mint rasszizmus, nőgyűlölet, iszlámellenesség, szexmánia, depresszió, sznobság és nihilizmus. A szóban forgó szövegek pedig kitűnően alkalmasak arra, hogy e felszínes, egyben kategorikus bélyegek mögé nézve magától a szerzőtől kapjunk válaszokat az őt ért legkülönbözőbb kritikákra.

A publikálásra érdemesnek talált szövegek a lehető legváltozatosabb kérdésköröket taglalják. Houllebecq irodalmi munkásságának elmaradhatatlan témái – a nyugati társadalom kritikája, az európai kultúra hanyatlása, az emberi kapcsolatok kiüresedése, a vallásos mozgalmak újraéledése – mellett érdekfeszítő gondolatokat találunk a kortárs építészet, a technokrácia és a piacgazdaság összefüggéseiről, a francia „új regény” pápájának tartott Alain Robbe-Grillet munkássága és a talajmetszet-vizsgálatok kapcsolódásairól, a pozitivizmusról, Neil Youngról és Paul McCartney-ról, a koronavírus-járványról, valamint az is kiderül, hogy miért tartja Szent Pált a legjobb írónak.

Nihilizmusát elmés módon árnyalja, ellenben nincs ellenére, ha konzervatívként emlegetik. A politikai jobboldal ezért előszeretettel idéz Houllebecq-től, holott számos olyan gondolatot is megfogalmaz a maga sajátosan cinikus, provokatív stílusában, amelytől az egyszeri konzervatívnak kikeredik a szeme. Ez a fajta, egyik kézzel adok, a másikkal elveszek attitűd a szerző regényeiben is megjelenik, és csak azokat ejtheti zavarba, akik most ismerkednek a mesterrel.

Legnagyobb erénye a szövegeknek az, hogy a rendkívül fajsúlyos és szerteágazó témái, komplexitása, intellektuális igénybevétele mellett szórakoztatóan gondolatébresztő olvasmány, amelyből a szerző világlátásának folytonossága, időtállósága is világosan kirajzolódik. Ezt különösen a korai keltezésű esszék kapcsán érdemes megjegyezni, amelyek 2021-ben is ugyanolyan frissek és érvényesek, mint 1992-ben. A munkásságát értők és elismerők eddig ismeretlen életrajzi részletekkel is gazdagodhatnak, és arra is felfigyelhetnek, hogy a regényei alapján maguknak megrajzolt Houllebecq-személyiségjegyek ugyan számos ponton helytállónak bizonyulhatnak, de azok eredői sok esetben különböznek.

Legtöbb gondolata vitára, vagy legalább visszakérdezésre ingerlő, de valamennyi esetben kijelenthető, hogy az azok mögött rejlő kimunkált, komplex, rendkívül magas színvonalú érvrendszer nem söpörhető le egy laza kézmozdulattal. A véleménybuborékok és a végletekig leegyszerűsített közéleti kommunikációs panelek világában üdítő ilyesmit olvasni.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2021.07.20