A repülés mítosza régóta foglalkoztatta az emberiséget, Leonardo da Vincitől kezdve sokan próbálták megfejteni a rejtélyét. A szuperszonikus repülőgépek előtt az óceánok átrepülése még nagyobb kihívást jelentett. Charles Lindbergh 1927-es világszenzációja után is sok próbálkozó akadt, 1931-ig nagyjából 15-20 sikeres kísérlet történt a világon. Magyarország számára a fő nehézséget az anyagi források előteremtése okozta, illetve az első világháború vesztes országainak repülősei a civil életben nehezen találtak megfelelő munkát. A háború után a polgári repülésben csak az igazán tapasztalt, kiváló repülőpilóták tudtak elhelyezkedni, ugyanis a repülőgépek számát is erősen korlátozták. Mindezen körülmények miatt rendkívül büszkék lehetünk Endresz Györgyre és Magyar Sándorra, az első magyar óceánátrepülőkre.

Endresz Györgyöt csodagyereknek tartották. Az első világháborúban a Monarchia 64. repülőezredének pilótájaként több kitüntetést kapott. Édesapja halála után, 1926-ban munka nélkül maradt, Kanadába vándorolt, és itt ismét repüléssel tudott foglalkozni: tanfolyamokat végzett, posta- és csomagszállításra szóló pilótajogosítványt szerzett. Ő is csodálattal figyelte Charles Lindbergh sikeres teljesítményét, ekkor tervezte el a magyar óceánrepülést. Magyar Sándor szintén a világháború után, 1926-ban költözött Amerikába. Lindbergh repülése őt is elvarázsolta, úgy gondolta, magyar pilótáknak is valami hasonlót tettet kellene végrehajtaniuk, így ért össze a két harmincas fiatalember terve.

Először támogatókat kellett keresniük, a kivándorolt nagyszámú magyarság gyűjtést szervezett, de ez még nem volt elég. Az óceánrepülés ügye aztán felkeltette Szalay Emil virsligyáros érdeklődését, és teljes mozgatható vagyonát, mintegy 25 ezer dollárt áldozott az ügyre, így már meg tudták vásárolni a Lockheed Sirius márkájú gépet. Szalay Emil Győrben született, a tanoncévek után hentessegéd lett. 1898-ban kivándorolt Amerikába: kezdetben a nagyvárosok vágóhídjain dolgozott, majd Chicagóban, Kaliforniában és Detroitban lett vállalkozó, többször tönkrement. Végül Flintben telepedett le, húsüzemet létesített, és gazdag virsligyáros lett.

A repülőgép teljes vételára tizennyolcezer dollár volt, 1930 tavaszán kezdődtek meg az előkészületek. Az amerikai hatóságok roppant súlyos feltételeket szabtak a sok sikertelen kísérlet miatt, 1931-ig 56 óceánrepülési kísérletből csak 14 járt eredménnyel. A magyaroknak nagy teljesítményű rádiókészüléket kellett beszerezniük, valamint elrendelték részükre a navigátori és rádiós kiképzést is. Az ügy mellé állt Lord Rothermere angol sajtómágnás, a Daily Mail konszern tulajdonosa is, aki 10.000 dollárt ajánlott annak a magyar pilótának, aki New Yorkból sikeresen Budapestre repül. Az ő javaslatára kapta a repülőgép a „Justice for Hungary” (Igazságot Magyarországnak) nevet.

1931. július 15-én indultak el, a gép pilótája Endresz György, navigátora pedig Magyar Sándor volt. Az időjárás sajnos rosszabbra fordult, az óceán felett sűrű köd gomolygott (ez akkoriban halálos veszélyt jelentett), viszont az akciót már nem lehetett halogatni. Miután átrepültek Európába, viharzónába kerültek, és amikor Győr térségébe értek, már a motor is ki-kihagyott, csökkenni kezdett az üzemanyag, Bicske környékén pedig teljesen kifogyott. Kényszerleszállást hajtottak végre, Felcsút határában egy kukoricásban landoltak (a lenti képen). A siker mégis teljes volt: ők lettek az első magyar óceánrepülők, útjukkal három világrekordot is megdöntöttek: az Észak-Atlanti-óceánt rekordidő, 13 óra 50 perc alatt repülték át, az óceán felett a legnagyobb átlagsebességet érték el (250 km/óra), és Amerikából Európába repülve korábban senki nem jutott el olyan messzire, mint ők, hiszen 5189 (egyes források szerint 5770) kilométert tettek meg leszállás nélkül.

1931. július 20-án hatalmas tömeg és ünneplés várta őket. Magyar Sándor még abban az évben visszatért Amerikába, ahol jövedelmező állást kapott a repülőgépiparban. Endresz György, mivel felesége gyermeket várt, itthon maradt. Bittay Gyula navigátorral 1932. május 21-én Rómába repült a Justice for Hungary pilótájaként az óceánrepülők kongresszusára, ám a Littorio repülőtéren a landolás nem sikerült, mindketten életüket vesztették. A repülőtér áthelyezéséig emléküket márványtábla őrizte Rómában. A holttesteket hazaszállították, és országos gyász közepette temették el a Kerepesi temetőben. A hős óceánrepülők emlékét leszállásuk helyén márvány emlékoszlop őrzi Felcsút határában.

Nagy Mária

Forrás: Csanádi Norbert- Nagyváradi Sándor – Winkler László: A magyar repülés története. Budapest : Műszaki Kiadó, 1977.; origo.hu; nemzetisport.hu; aeromagazin.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.