Tökéletesen megértem azokat az olvasókat, akik feltartott kisujjal közelítenek a menetrend szerint érkező legújabb kiadványokhoz, de az AC/DC-nek is százmilliós rajongótábora van annak ellenére, hogy bonyolult technikai megoldásokkal egyáltalán nem vádolható zenéjük a megalakulás óta alig változott.

A József Attila-díjas műfordító, kritikus Barna Imre, az Európai Könyvkiadó szerkesztője, később főszerkesztője és ügyvezető igazgatója hetvenévesen írta meg élete első, életrajzi ihletésű regényét. A jól ismert és bevált irodalmi tradíciókat követő, rendhagyó narrációs keretbe ágyazott izgalmas történet központjában egy Moszkvában született, Szentendrén, Budapesten, majd Hatvanban felcseperedő fiatalember, Barabás Endre áll, aki a második világháború sodró eseményei közepette azon találja magát, hogy egyik napról a másikra felnőtt. A saját identitásának mibenlétét kereső főhős születésétől kezdve olyan sorshelyzetekkel szembesül, amelyek előre nem látható kimenetelei sok esetben végzetesnek bizonyulhatnak.

A dőlt betűkkel szedett, kissé nehézkesen induló keretes szerkezetből kiderül, hogy a főhős életét tulajdonképpen a fia rekonstruálja kettejük beszélgetései és az apa asztalfióknak szánt visszaemlékezése alapján. Endre családi háttere tipikusan közép-kelet-európai. Magyar zsidó apja az első világégés idején esik orosz fogságba, ahonnan egy orosz feleséggel és az újszülött Endrével tér haza. Így a zsidó, magyar és orosz felmenőkkel bíró főhős életének legfontosabb kérdése, hogy ki is ő tulajdonképpen, hol is a helye ebben az összetett generációs hálózatban. Endre válaszai alkotják a regény gerincét, amely mentén egy nagyszerű második világháborús történet is kibontakozik.

A lendületes és fordulatos történetszál legszembetűnőbb eleme, hogy a főhős félelmet nem ismerve, sokszor felelőtlennek tűnő módon dönt életveszélyes helyzetekben is. A magatartás eredője talán éppen az, hogy a folyamatos identitáskeresésből fakadó választások olyan döntési szabadsággal vértezték fel, amellyel a regény további szereplői nem rendelkeznek. A választások kereszttüzében folyamatosan lavírozó Endre a szerencsével sem áll hadilábon, amely akkor sem hagyja cserben, ha néhány tette kifejezetten könnyelműnek, sőt visszatetszőnek nevezhető. Fortuna azokhoz kegyes, akik alaposan próbára teszik. Személyiségjegyeivel Endre is tisztában van, ezt röviden és tömören meg is fogalmazza, amikor a „ki vagyok én?” kérdésre a legtalálóbb egyszavas választ adja, ami mindennél jobban kifejezi a probléma komplexitását.

A regény ugyanakkor a főhős fiának erőfeszítéseiről is szól, hogy közelebb férkőzhessen apja személyiségéhez, megértse motivációit, választásait, végeredményben Endréhez hasonlóan önmagát. Próbálkozása, hogy kiszűrje apja élettörténetéből az anekdotikus elemeket, nem minden esetben vezet eredményre, van, ami jobb, ha az örök feledés homályába vész, de egyben tanulságos.

Nincs család anekdoták nélkül. Sok família létezik, ahol különböző okok miatt nem mesélnek történeteket, de nem azért, mert elmondhatatlanok, hanem, mert nincs, aki kérdezzen. Barna Imre regénye arra is ösztönezheti az olvasót, hogy a főhőssel/főhősökkel együtt saját családja generációs mítoszainak gyökereit, azok igazságmagvait is felkutassa, ami nemcsak a felmenőkhöz való kapcsolódás esélyét hordozza magában, hanem a generációs átkoktól való megszabadulás lehetőségét is kínálja.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com