Zenélő Udvarok

A Győri Filharmonikus Zenekar művészeivel

zenelo-udvarok-gyori-filharmonikus-zenekar

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Június 28. hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozat a társulat kamaraformációival és szólistáival, az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak majd velük a zenekedvelő győriek.

Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk – hívja fel a figyelmet a társulat igazgatója, Fűke Géza. ‒ Ez a hagyomány a ’70-es évekre nyúlik vissza, a szervezéskor kezünkbe került egy régi plakát, mely hirdette, hogy Gidon Kremer hegedűművész egykor itt játszott a mai Zeneiskola udvarán. Ezt a sorozatot szeretnénk most feleleveníteni, és mintegy új tartalommal megtölteni.

A belvárosban a jól ismert helyszíneken túl felfedezésre váró impozáns terek is bekapcsolódnak, ahol a kamarazene hangosítás nélkül, a saját akusztikai környezetében szólal meg. Zeneszó tölti meg az Apátúr-ház, a Várkazamata, Kőtárat és a Borsos Miklós állandó kiállítás udvarát. A zeneszerető városlakók előtt megnyitja kapuit a Hotel Klastrom, a Püspökvár és a Bencés Gimnázium is.

Természetesen nemcsak a belvárost érinti a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozatunk. A Győri Filharmonikus Zenekar, ünnepelve Győr királyi várossá válásának 750. évfordulóját, az önkormányzati képviselőkkel egyeztetve, a városrészeket is bekapcsolja sorozatába, így a tervek szerint mintegy 75 helyszínen lépnek fel a társulat kamaraformációi és szólistái.

A kisebb formációk bemutatkozásai díjmentesen, míg a nagyobb, kamarazenekari produkciók 750,- forintos jelképes belépőjegy megváltásával lesznek látogathatóak (jegyvásárlás a belépés előtt 1 órával a helyszínen). Fontos megjegyeznünk, a programokhoz esőnapot nem jelölünk ki, sorozatunk időpontjait és helyszíneit az éppen aktuális időjáráshoz igazítjuk. Kedves közönségünk ezekről és a soron következő koncertjeinkről a Győri Filharmonikus Zenekar hivatalos honlapján és egyéb online felületein tájékozódhat.

Győri Filharmonikus Zenekar

2021.06.26