87

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy

Könyvkritika

irene-sola-enekelek-s-tancot-jar-a-hegy

Különös, különleges, valahogy nagyon más – elsősorban ezek a jelzők illenek Irene Solà művére. A katalán írónő egy olyan világot mutat be olvasóinak, amely nem illik bele a szokványos kategóriába. Természetesen minden irodalmi mű egyedi a maga módján, de vannak olyanok, amelyek jobban kilógnak a sorból, nem igazán lehet rájuk húzni egy sablont, az Énekelek, s táncot jár a hegy ilyen mű.

A különössége leginkább abban rejlik, hogy nemcsak emberek a narrátorai, hanem különféle állatok, növények, sőt az első fejezetben éppen felhők, amelyek kiadni készülnek tartalmukat. A mágikus realizmus eszközei ezek, de merőben szokatlan módon jelenítve meg a történéseket. Nem minden esetben válik be ez a módszer, szaggatottá, töredezetté teszi a Pireneusokban megbúvó falucska lakóinak életét bemutató pillanatképeket, azokat a történeteket, amelyekből összeáll, kialakul valamiféle kép az olvasóban, hogy milyen is lehet a hegyekben élők élete, mik a vágyaik, a nehézségeik, mik fontosak és kevésbé fontosak a számukra, hogyan szeretnek, hogyan szenvednek.

A regény emberi szereplői nem mind élő személyek, ez egy másik érdekes és kissé hátborzongató eleme a műnek. Ezektől a karakterektől válik igazán különössé. Nagyon érdekes végigkövetni a szerzőt, ahogy belebújik ezekbe a szerepekbe, „belebújik” egy megszülető őz fejébe, a medve bőrébe, a gomba kalapjába ugyanúgy, mint Sió, Mia vagy Hilari gondolataiba, lelkébe, kitárulkozva, megmutatva azokat a legbensőbb érzéseket, észleléseket, amelyek ugyanúgy alkotják az embert, mint a gondolatai és a cselekedetei. Az őz mint szimbolikus elem minduntalan visszatér, szelídséget sugároz ezen a vad tájon, ahol a megélhetés nem könnyű, az élet pedig még annyira sem.

Misztikus és mitikus alakot kölcsönöz az olvasmánynak a boszorkányok megjelenése a történetben. Az írónő külön kutatta a boszorkányokkal kapcsolatos történeteket, a vízi tündérekkel kapcsolatos hiedelmeket, legendákat, és őket is megszólaltatja regénye lapjain, ahogyan ezek a legendák ma is élnek a hegyek lakóinak történeteiben.

Az emberek és a különféle természeti lények elbeszéléseinek váltakozása kíváncsivá teszi az olvasót. Elkezdjük olvasni a regényt egy bizonyos elvárással, egy elképzeléssel, hogy a leírás alapján milyen is lesz, aztán csodálkozva észleljük, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeltük. Ettől különösen izgalmas, ugyanakkor csalódást is okozhat, ezért kellő nyitottsággal, odaadó figyelemmel és megértéssel érdemes olvasni, hisz rendkívüli szépségű szöveggel van dolgunk. Megtalálható benne a mágikus realizmus, a természet szemléltetése, a történelem mozzanatai is, hiszen a spanyol polgárháború átvonult a tájon, otthagyva kézzel fogható nyomait, és megtalálható az emberi sorsok tragikuma is.

A címadó mondat egy sor Hilari verséből, a fejezet címe pedig A költészet, ami át- meg áthatja az egész művet, lírai szépséget varázsolva annak lapjaira. Hilari szelíd, akárcsak az őz, ami helyett meghal egy szörnyű vadászbaleset folytán, és ez a szelídség puhábbá, lágyabbá változtatja a hegyek kemény világát, még ha csak pillanatokra is.

A magyar kiadás borítója az egyik legszebb, amit valaha a kezemben tartottam, méltán nyerte el a Graphis Gold Award design díját, ami a grafikai tervezés berkein belül rendkívül rangos elismerésnek számít. Valóban csodaszép, szemet gyönyörködtető, és igen, az olvasó valószínűleg azonnal meg kívánja vásárolni, magáénak tudni ezt a kívül-belül gyönyörű könyvet.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com

2021.06.25