Felavatták a Győr-Keresztet

Szabó Béla képriportja

gyor-kereszt-szabo-bela

Június 20-án vasárnap került sor a Győr királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi Győr-kereszt avatásra a Városháza előtti téren.

Az ünnepélyes avatáson beszédet mondott Prof. Dr. Dézsi Csaba András polgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Kara Ákos országgyűlési képviselő, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A keresztet felszentelte Wagner Tamás, a Győri Református Egyházközség lelkésze, Szemerei János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Hortobágyi T. Cirill OSB, a Magyar Bencés Kongregáció Főapátja, a Pannonhalmi Területi Főapátság elöljárója, illetve S.E.R. Dr. Veres András, Győri Megyés Püspök, az MKPK elnöke.

Győr volt az utolsó végvár az oszmán hódítás és az Európa kapujának tekintett Bécs között a 16. század utolsó évtizedében. A portyázó iszlám hadak Alsó-Ausztria településeit támadták, miután 1594-ben városunk is török kézre került. Győr 1598. március 29-i, keresztény hadak általi visszafoglalása véget vetett ennek a fenyegetettségnek, így Bécs és vele Nyugat-Európa végre fellélegezhetett.

Jelenleg harmincat is meghaladó, autentikus Győr-keresztről tudunk, a szájhagyomány azonban még ennél többet is annak tekint. Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész Városháza előtt felállított alkotása egy elterjedt Győr-kereszt formát rekonstruál, melynek tartóoszlopán a Ruprecht-féle felirat olvasható. A csúcsán a török kiűzéséhez kapcsolódó „Vaskakast” láthatjuk.

A kereszt alján olvasható az alapítás ténye, illetve a minden Győr-kereszten megjelenő hálaadó mondat is. Az oszlopfő négy oldalán négy alak jelenik meg. Szemből az áldó Krisztus, az oszlop két oldalán a várat visszafoglaló két hadvezér, Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós, míg a hátoldalán a város védőszentje, Szent István vértanú ábrázolása látható. Az oszlop tetejére a város leghíresebb legendáját felelevenítő győri vaskakas mása került.


Fotók: Szabó Béla


Forrás: kisalfold.hu, gyorplusz.hu

2021.06.23