1940. május 10-én megkezdődött a II. világháború egyik legnagyobb és mindenképpen legmegdöbbentőbb győzelmét hozó német offenzívája nyugaton. Az Erich von Manstein által kidolgozott Fall Gelb („Sárga eset”) keretében a németek látszattámadást indítottak Hollandia és Belgium ellen, majd az így odacsalt francia és brit csapatok vonalát az Ardenneken keresztül indított támadással kettétörték, kijuttatva harckocsizó hadosztályaikat a La Manche csatornához. Ezzel a Belgiumba és Hollandiába betört szövetséges főerőket a tengerhez szorították, és elvágták Párizstól. A dunkerque-i csata során ugyan a britek kimenekítették emberiket Franciaországból, de ettől még nagy vereséget szenvedtek, és haderejük átmenetileg megszűnt létezni, hiszen nehézfegyverzetét teljesen elveszítette. A hídfő felszámolását követően a Wehrmacht megkezdte a hadjárat Fall Rot, azaz „Vörös eset” fedőnevű részét, amely a továbbra is ellenálló francia erők megsemmisítésére irányult. Mivel a francia hadsereg krémje már odaveszett északon, Hitler csapatai végül pár hét alatt a maradék ellenállást is felszámolták. A francia lakosság a megszállók elől tömegével menekült dél felé, köztük például Faludy György. A fővárost nyílt várossá nyilvánították és kiürítették a franciák, így minden kár nélkül vészelte át, amikor június 14-én végül a németek bevonultak oda. A világháború későbbi kegyetlenségeinek ismeretében meglepő, de a német katonák szinte turistaként viselkedtek, és sokszorosan több fényképezőgép csattant el, mint pofon.

Párizs elestét nem élte túl a francia kormány. Paul Reynaud miniszterelnök június 16-án benyújtotta lemondását – a köztársasági elnökkel ellentétben ő szerette volna folytatni a háborút ‒, mire Lebrun elnök az első világháború francia hősét, Henri Philippe Pétaint nevezte ki a kormány élére. Eldöntötték, hogy a háborúnak véget kell vetni, még mielőtt az egész ország német kézre kerül, ezért fegyverszünetet kértek Hitlertől. A megbeszélések – inkább német diktátumok, mintsem valódi eszmecserék – 1940. június 21-én kezdődtek a compiégne-i erdőben. Meglehetősen érdekes Hitler viselkedése a franciákkal szemben. Élete céljának tartotta az 1919-ben Versailles-ban Németországra kényszerített békerendszer felszámolását, és most elérte. Egyértelmű és hatalmas győzelmet aratott: amit 1914 és 1918 között, négy év alatt, milliós áldozatok árán sem sikerült véghez vinnie Németországnak, most másfél hónap alatt megvalósult a vezetésével, megdöbbentően alacsony veszteségek árán. 1918 őszén őrvezetőként nézte végig, ahogy hazáját megalázzák, s most Németország vezéreként kezébe került a bosszú lehetősége. Úgy döntött, a fegyverszünet aláírásával eltörli a németeket ért 1918-as gyalázatot, s a franciáknak jelképesen ugyanazt kell elszenvedniük, amit a német küldöttségnek egykoron, igaz, ő legalább nem váratta meg szándékosan a francia küldöttséget az esőben, mint azok tették a némettel 1918-ban…

A fegyverszüneti tárgyalások és az aláírás helyszínének Hitler ugyanazt a helyet jelölte ki, ahol a német küldöttek 1918 november 11-én, 5 órakor aláírták a harcok végét jelentő okmányt. Még a közeli múzeumból azt a vasúti kocsit – az 1918-ben fegyverszünetet diktáló Foch marsall szalonkocsiját – is előhozatta, amelyben 22 évvel korábban szignálták az akkori megegyezést. Mire Hitler 1940. június 21-én megérkezett a tárgyalásokra, az első világháború francia győzelmére épült emlékművet – amely a német sast ábrázolta karddal átdöfve – horogkeresztes birodalmi zászlóval takarták el, ellenben Foch marsall szobrát nem bántották. A Führert, miközben délután negyed négykor a szalonkocsihoz tartott, a legfőbb német katonai vezetők kísérték: Göring, a légierő vezére, Keitel, a Wehrmacht főparancsnoka és Raeder, a Kriegsmarine admirálisa. A diktátor sokat rágódott azon, hogy a háború folytatása szempontjából milyen feltételeket célszerű rákényszerítenie a franciákra. Súlyosnak kellett lenniük, de nem elfogadhatatlannak, és figyelembe kellett vennie, hogy Nagy-Britannia még nem kapitulált. Egyben megpróbált éket verni a franciák és a britek közé.

Noha a körülmények sok szempontból megalázóak voltak a franciák számára, Hitler udvariasan és lekezelés nélkül viselkedett a vesztessel. 15:25 körül felkapaszkodott a kocsiba, és leült Foch marsall 1918-as helyére. A történelem ellenkező előjellel ismételte meg magát. 15:30-kor érkezett meg a tábornokokból és diplomatákból álló francia küldöttség, akik előtt a német katonák tisztelegtek, mielőtt beszálltak a pullmankocsiba. Hitler meglepően nagyvonalú beszédet mondott nekik: „Franciaország legyőzetett, hősi ellenállás után. Ezért hát Németországnak nem áll szándékában hogy a fegyverszüneti feltételeknek és a tárgyalásoknak egy ilyen bátor ellenfelet meggyalázó jelleget adjon.”

Hitler és kísérete rövid megbeszélést követően 15:42-kor távozott, ott hagyva a franciákat rágódni a feltételeken. A másnapi aláírási procedúrán a Führer már meg sem jelent. A Franciaországra kényszerített megállapodás első pillantásra súlyosabbnak tűnt, mint a németeké 1919-ben, de ez még nem volt végleges békeszerződés, és tartalmazott nagyvonalú gesztusokat. Az persze nyilvánvaló volt, hogy Elzász-Lotaringia visszakerül Németországhoz. (Megjegyzés: Elzász és Lotaringia történelme túlnyomó részében „német” volt, nyelvileg is németek lakták zömébenf (őleg előbbit), és csak a XVII. században került francia kézre. Ezért született a lotaringiai trón elméleti örököse, a Budát felszabadító Lotaringiai Károly herceg Bécsben, és ezért nem uralkodhatott ténylegesen országában.)

Ezt leszámítva Németországnak nem voltak területi követelései Franciaországgal szemben hivatalosan – Hitler rendszerint etnikai határokban gondolkodott ‒, de mégis német megszállás alatt maradt az ország jelentős része. A Führernek a britek ellen egyelőre még szüksége volt a tengerészeti támaszpontokra tengeralattjárói számára, ezért az Atlanti-óceánra néző part végig német kézre került, valamint az ország északi része szintén, beleértve Párizst. A második világháború során ez a térség a német hadosztályok pihentetési és feltöltési körzete maradt, s a német katonák és francia polgárok között a kapcsolat meglepően kulturált volt 1944-ig. Hitler a déli országrészt, Vichy központtal önálló francia államként hagyta meg (Pétain lett a vezetője), és a gall gyarmatokhoz sem nyúlt. Utóbbi taktikai húzás volt, hiszen a németek úgysem tudták volna megtartani azokat a brit haditengerészet fölénye miatt, ellenben francia kézen hagyva dilemmát jelentett Churchill számára, mit kezdjen velük. Raeder admirális, a német Kriegsmarine parancsnoka szerette volna a francia flotta hadihajóit megszerezni a sajátja számára, de Hitler azt mondta, hogy mivel a francia haditengerészetet a német flotta nem győzte le, azt nem igényelheti.

Az egyezményt végül a francia küldöttség Compiégne-ben, június 22-én, 18:50-kor írta alá, majd repülőre szállt, hogy Olaszországgal is megkezdje ugyanezt a procedúrát. Maga a fegyverszünet 1940. június 25-én lépett érvénybe. Hajnali 1:35-kor a rádiók Európa-szerte közvetítést adtak a Führer főhadiszállásáról, ahol az őrszázad kürtösei tűzszünetet fújtak. A fegyverszünet életbe lépett, a kontinensen béke honolt.

Közben Hitler turistát játszott. Június 23-án hajnalban Párizsba érkezett, ahol meglátogatta a helyi nevezetességeket. Kedvenc épületének, a párizsi operaháznak szánta a legtöbb időt, de megtekintette az Eiffel-tornyot, a Diadalívet és az Invalidusok házát. Utóbbiban fejet hajtott Napóleon sírja előtt. Mire a párizsiak java felébredt, már el is hagyta a várost, amelyet mindig kedvelt. Úgy tűnt, a háborúnak a kontinensen gyakorlatilag vége. A francia fegyverszünetet ugyebár június 22-én írták alá. Éppen 365 nappal a Barbarossa hadművelet kezdete előtt…

Az alsó képen a francia emlékmű látható, letakarva a birodalmi zászlóval 1940. június 21-22-én.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Shirer, William L.: „Itt Berlin” – Rádiótudósítások a náci Németországból. Bp.: Magvető, cop. 2001

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.