115

Barta János: Egyetemes történelem – 21. századi enciklopédia

Csiszár Antal könyvismertetője

bartha-janos-egyetemes-tortenelem

Barta János szerkesztésében látott napvilágot a könyv, amely a Nyugatrómai Birodalom bukásától napjainkig kalauzolja az olvasót. Végigkövethetjük a népvándorláskori nomád népek hatását az antik világra, majd a germán-római sajátosságok szintéziséből formálódó társadalmi, gazdasági jogi képletet, mely Európa átrendeződéséhez, máig funkcionáló államok létrejöttéhez vezetett.

Voltak törekvések a hajdani birodalom legalább részleges restaurálására. Nagy Károly Frank Birodalma gyakorlatilag magában foglalta (az angol föld kivételével) a mai Nyugat- és Közép-Európa egy részét, a birodalom örökségét hordozó Bizánc Justiniánus császár uralkodása idején katonai lépéseket tett az Imperium Romanum restaurálására. Nagy Károly birodalma nem sokkal élte túl uralkodását, a Német-római Császárság, valamint a Francia Királyság alapját képezte, illetve az Appennini-félszigeten létrejött entitásokét. Az egyetemes keresztény monarchia megteremtésének igényével lépett fel I. Ottó. A német-római császári trónuson a Szász, a Sáli, majd a Hohenstaufok képviselői ültek, utána a császárság jelentősége csökkent, hogy a Luxemburgiak uralma alatt jelentősége nőjön. 1440-től 1918-ig gyakorlatilag a Habsburgok sajátították ki a császári címet (1804-től Ausztria császáraként).

Míg a korai középkort az önellátó gazdálkodás, a rurális társadalom jellemezte, virágzó szakaszába lépését az árutermelés, a gazdaság differenciálódása, a kézművesség és kereskedelem fellendülése, a mezőgazdaság termelékenységének növekedése jellemezte. Kialakultak a középkori városok, iparszervezési formaként a céhek jelentek meg. A kora középkort a területi széttagoltság, a hűbéri rend jellemezte, később a partikularizmus felszámolásával egységesült a Francia Királyság. A vertikális viszonyok mellett – a széttagoltság megszüntetésével – az egyes társadalmi rétegek között új viszony formálódott. Artikulálódtak a sajátos érdekek: az egyháziak, nemesség renddé szerveződését csak később követték a városok.

Normann, arab, magyar betörések, támadások fémjelezték az ezredforduló körüli időszakot. A magyarokat 1033, illetve 1055-ben legyőző német lovagok meggátolták a további nyugati kalandozásokat (hogy mintegy tizenöt évvel később Bizánc felé is záruljon a kapu). Angliában normann uralkodók voltak a tizenegyedik században, később az Anjouk léptek a helyükre. I. Jánost a főurak a Magna Carta Libertatum kiadására kényszerítették, 1295-ben pedig összeült a rendi országggyűlés. Franciaországban IV. (Szép) Fülöp hívta első tanácskozásra a rendeket 1402-ben.

A kora középkor az egyház számára a társadalomba történő beágyazódás, majd a diadal ideje. Itáliában a pápai állam megerősítése (Kis) Pippin, majd Nagy Károly idején zajlott. A pápák kezdetben császári jóváhagyással foglalhatták el széküket, az invesztitúra jogát a mindenkori császár gyakorolta, hogy később ez vesse meg alapját a pápa és a császár küzdelmének, melynek központi alakjai IV. Henrik, illetve VII. Gergely. A középkor rmérlegeként azt a császárság kárára kell megállapítanunk, hogy az univerzális keresztény monarchia nem valósult meg. A vén kontinens javára vált a több államiság, a változatosság, mivel nem alakult ki a népeket maga alá vető despotikus hatalom, ez kedvezett a későbbi fellendülésnek.

Előtte azonban jöttek az eretnekmozgalmak, az Ibériai-félszigetet meg kellett tisztítani az arab hódítóktól, óriási veszteségekkel át kellett vészelni a pestisjárványt, szembe kellett nézni a „kis jégkorszakkal”, a népesség drasztikus fogyásával, társadalmi mozgalmakkal. Keleten Bizánc területi állapotára a terjeszkedés, összehúzódás váltakozása volt a jellemző, a szeldzsuk-török hódítások, a keresztes államok léte után (keresztes háborúk) átmeneti fellendülés következett, hogy 1453 nyarától Konstantinápoly helyett Isztambul, a müezzin hívja imára a hódítókat. A Balkánon már létrejött keresztény államok fokozatosan kerültek török fennhatóság alá. Skandináviában megkésve alakultak ki a keresztény királyságok. Közép-Európában a lengyelek hoztak létre monarchiát, Csehország gyakorlatilag a Német-római Birodalom fennhatósága alá került.

A földrajzi felfedezések gyökeres változásokat hoztak, melynek gazdasági-politikai haszonélvezői kezdetben Spanyolország és Portugália, később Hollandia lettek, hogy őket a franciák, majd az angolok váltsák. Utóbbiak minden idők legnagyobb gyarmatbirodalmát hozták létre. Az európai nermesfém ínségnek végeszakadt, kialakult a világpiac, a kereskedelem súlypontja az Atlanti-óceánra helyeződött át, de továbbra is jelentős maradt a Földközi-tenger – utóbbi a luxus, előbbi a közös fogyasztási javak terjedésének „országútjává” vált. Árforradalom, manufaktúraipar alakult ki, elavulttá téve a céheket, melyek azért – főleg Közép- és Kelet-Európában – még hosszú évszázadokig megmaradtak.

Az egyetemes, katolikus egyház már 1054-ben jogilag kétféle útra tért (római katolikus és ortodox), hogy a tizenhatodik század további szeleteket hasítson ki a katolikus világból. Eredetileg javító szándékú új egyházak (evangélikus, református stb.) születtek meg. A vallási egység helyreállítására irányuló törekvések meddők maradtak, de a tridenti zsinat által megindított katolikus megújulás kikényszerítette a változást az alapvető katolikus értékek megerősítése mellett. A vallási életet szerzetesrendek, világi papság képviselte a laikusok nevelésére, gyakran karöltve a világi hatalommal (trón és oltár szövetsége). A katolikus egyház hegemóniája az Ibériai-félszigeten és Itáliában érvényesült, egyébként a vallási paletta nagyon színesnek hatott (a reformáció irányzatai). Véres összetűzésekre került sor (Szent Bertalan-éj), de a kompromisszumok is jelen voltak (1555-ös augsburgi vallásbéke).

A tizenhatodik századi vallásháborúk után a tizenhetedik század egy súlyos, harminc éven át dúló, vallási-politikai-hatalmi motívumokkal ötvözött, európai méretű összecsapást hozott, mely a Német-római Császárság végletes szétdarabolódásához vezetett. Angliában a Tudor-házi VIII. Henrik hátat fordított Rómának, létrejött az anglikán egyház. Mária királynő rekatolizációs törekvései nem élték túl uralkodását, I. Erzsébet uralkodása idején véglegesen felülkerekedett a reformáció, hogy presbiteriánus és independens ágakra váljon. A Tudorokat váltó Stuartok idején kiéleződött a parlament és a király viszonya, mely a polgári forradalom kirobbanását, I. Károly kivégzését eredményezte, hogy Albion tizenegy évre búcsút mondjon a monarchia intézményének. Oliver Cromwell kormányzósága aszketikus életmódra késztette a lakosságot, tehetségtelen fia alkalmatlansága is hozzájárult a Stuart-ház uralmának átmeneti visszatéréséhez. Mivel nem vált be, távozásra kéztették, s az Orániai-ház sarját hívták meg az angol trónra. Kialakult az alkotmányos monarchia, a parlamentáris váltógazdálkodás (liberális-konzervatív). Írország-Anglia-Skócia egyesülése Nagy-Britanniát eredményezett, amelyet a hamarosan kibontakozó ipari forradalom a világ műhelyévé tett.

Franciaországban IV. Henrik, XIII. és XIV. Lajos idején megszilárdult az abszolút monarchia, mely utódaik alatt hanyatlott. A társadalmi, politkai, gazdasági és bizalmi krízis a francia forradalom kirobbanását eredményezte, mely egyrészt megvetette a majdani demokratikus intézményrendszer mintáját, de véres terror, hatalmi csoportok váltakozása kísérte végig, mely megteremtette a későbbi, puszta gyanú alapján történő kivégzések alapját, másrészt több mint húsz évig tartó folytonos háborúskodást eredményezett, hogy a napóleoni hódításokban csúcsosodjon ki. Erre az időre az észak-amerikai gyarmatokból – az angol függőséget lerázva – megszületett az Amerika Egyesült Államok és a mintát adó alkotmány. A bécsi kongresszus célja a régi rend visszaállítása volt a lehetőségek szerint, de a módosulásokat már előrevetítette, hogy a győztesek hatalmi igényeiket igyekeztek kielégíteni. A Szent Szövetség a forradalom-ellenesség szuronya volt, de alulmardt az új eszmeáramlatokkal (liberalizmus, nacionalizmus) szemben. A negyvennyolcas forradalmak kirobbanása a szövetség kimúlását hozta, bár a területenként kitűzött célok (polgári átalakulás, nemzeti egység, függetlenség) nem valósultak meg. Tartósan nem lehetett ott folytatni, ahol negyvennyolc előtt tartottak.

Mindezek Európa „boldogabb felére” voltak érvényesek, keleten nem terjedtek el (vagy csak késve) az új eszmék, amely érintetlen maradt a reformációtól – nem voltak rendek, nem alakult ki városi önkormányzat, a bojárok gyűlései csupán tanácskozásra korlátozódtak. Oroszország először a Kijevi Rusz, majd részfejedelemségek formájában élt tovább, hogy később III. Iván „összegyűjtse” az orosz földeket Moszkva körül. IV. Iván zsarnoksága, I. Péter felülről történő modernizációs törekvései, hullahegyeken felépített új fővárosa nyomták rá a bélyeget az orosz életre. Lengyelország a Jagellók, majd Báthory István uralkodása után gyenge, szinte kormányozhatatlan lett, hogy három szomszédos hatalom feldarabolja és uralja az első világháború végéig. A XIX. század második felében a krími háború, a német és az olasz egység dinasztikus megteremtése, az amerikai polgárháború, a második ipari forradalom a legmeghatározóbb történések, valamint a balkáni államok leválása az Oszmán Birodalomról.

A Föld felosztása gyakorlatilag befejeződött, de a gazdasági erőviszonyok megváltozása (Németország élre tör) felvetette a gyarmatok újraosztásának igényét. Az ennek jegyében, illetve területeik védelmét és lehetőség szerinti gyarapodását elérni törekvők a központi hatalmak és az antant tagjaivá tömörültek. E két szövetség négy évig tartó, nagy anyagi és emberi veszteségekkel járó háborút vívott, mely utóbbi győzelmét hozta el. Közép-Európa területén új államok alakultak, a történelmi Magyarországot feldarabolták, országunk a harmadára zsugorodott. A történelmi dinasztiák – mondhatni – a história szemétdombjára kerültek.

A területrendezések viszályok magvát, területi revíziók igényeit vetítették előre, Oroszország pedig – rövid idő alatt – két forradalmat élt át. Az olasz fasizmus, a németi szocializmus léte eleve egy új háború generálásának „garanciája” lett, a Távol-Keleten fokozatosan izmosodó Japán szoldateszka fente harci bárdját. Ezen három állam meghatározó szerepet játszott a világméretűvé dagadó második összecsapásban, mely a nyugati világot – miként az első világháborúban – összefogásra késztette, s a második világháborúban a kényszerkoalícióba a Szovjetuniót is be kellett vonni. Az antifasiszta koalíció győzelme a bolygó hatalmi átrendezését is eredményezte. Kelet- és Közép-Európa szovjet érdekszférába került, mely gazdasági-társadalmi-politikai helyzetét negyvenöt éven át meghatározta.

Az elkövetkező évtizedek a két táborban szövetségi rendszerekhez vezettek. Fokozódó fegyverkezési spirál, helyi „helyettesítő” háborúk nyomták rá bélyegüket a korra, de szerencsére elmaradt a két szuperhatalom közvelen összecsapása. Az informatikai forradalom aztán a nyugati fél fölényét hozta, és aláásta a szovjet szisztémát: így vált lehetővé a rendszerváltás, Európa egységesülésének folyamata.

Csiszár Antal

2021.06.19