A Colombre Band ma már nem számít helyi zenekarnak: aki megnézi a koncert-naptáratokat, láthatja, hogy mindenfelé koncerteztek (és nem csak a környéken) – hívnak benneteket. Hogy sikerült betörnötök a zenei köztudatba egy olyan underground zenével, amely manapság egyáltalán nem divatos, akármilyen jó is? Egyáltalán: milyen lehetőségei vannak egy vidéki zenekarnak arra, hogy „országosan elterjedjen”?

Milyen lehetőségei vannak? Ha a zenekarban egyvalakinek van telefonja, és be van kötve az internet, akkor már elég jók. Bárhol van a bázis, egy magyarul előadó csapatnak azon kell dolgoznia, hogy a legtöbb helyre eljusson az országban. Pesten is jelen kell lenni, fel kell építeni a közönséget, fontos szervezők szeme elé kerül a banda ott is, de csak ez az egy dolog nem lehet mindennél fontosabb, épp ezért nem lehet mindent eszerint méricskélni. Rengeteg dolgot azért tudtunk megvalósítani a Colombre Band-del, mert nem fővárosi a zenekar, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekünk ebből csak előnyünk származik, ahogy azt sem, hogy bármikor is beértük volna azzal, hogy Győrben milyen jól cseng a nevünk.
A zenei köztudatba rengeteg koncerttel kerültünk be, és azzal, hogy eredeti a produkció. A ránk irányuló figyelmet azzal háláljuk meg, hogy folyamatosan dolgozunk magunkon, arra törekszünk, hogy a zenekar minden rétege maximális legyen: mindenki legyen nagyon jó a posztján, legyenek a legjobban megírva és előadva a dalok. Egyébként nem gondolom, hogy nem divatos manapság az underground. Az, hogy a fő sodor a rádiókban a gondolkodást kerülő, biztonságos daloké, az mindig is így volt – az igaz, hogy mondjuk tíz éve kevesebb tehetségkutató-szökevény osztozott ezeken a számokon. A létező produkciók és zenekarok között inkább együttélése van a különböző irányzatoknak, nincs olyan egyetlen, meghatározó stílus, mint korábban, vagy ha van is ilyen áramlat, akkor az szerintem pont az underground zenéé.

Beszéljünk műfaji kérdésekről! Tudom, hogy a zeneélvező közönséget az érdekli, hogy a muzsika jó-e, nem pedig a stílusbeli „beskatulyázás”, de azért meglepő, hogy ti nemes egyszerűséggel rock’n’rollnak minősítitek a zenéteket (legalábbis a Facebook-on), viszont akárhány írás jelenik meg rólatok, mindegyikben más stílusmixet akasztanak rátok, amelyekben a rockzene mellett szerepel a blues, a hip-hop, a folk, sőt a jazz is. Számomra ez azt bizonyítja, hogy sajátos, egyedi hangot sikerült kialakítanotok, de mit gondoltok erről ti?

Hamar megtaláltuk ezt a saját hangot a szövegben és a zenében is. Pontosabban: adjuk magunkat a kezdetektől, az, hogy ez egyedi és sajátos, inkább szerencsés hozadék és nem törekvés. Azért rock’n’rollnak minősítjük magunkat, mert egyrészt igaz, másrészt így egyszerűbb, és vagy ezt tesszük, vagy hosszas magyarázatra szorulunk. Mert ezek a hatások mind jelen vannak a zenénkben, a blues, a rock, a jazz, ahogy a magyar népzene, a bluegrass és a hip-hop is. Ha definiálnak minket, kiragadnak néhány stílusjegyet, és azt mondják pl. koncert után, hogy ti jazz-rock vagy blues banda vagytok, akkor inkább mi informálódunk, mert ebből kiderül, hogy annak, akivel beszélgetünk, főleg arra a műfajra van antennája, úgymond „onnan jött”. És ez a legjobb ebben, hogy a közönségünk is ennyire sokszínű.

A szövegeitek tekintetében olvastam ars poeticátokat a honlapotokon Berta Zsolt tollából: „A Colombre Band dalok nem specifikus helyzetekről szólnak, s nem is valami kulturálisan szeparált réteghez, nem kell hozzá sem rockernek, sem punknak, sem emósnak, sem rajnak, sem poppernek lenni, hogy hozzád szóljon, hogy értsd. Csak embernek, bármilyennek. Jó, mondjuk, némileg gondolkodónak.” És hogy ez nemcsak egy marketingfogás, azt ékesen bizonyítja, hogy Hívogató című számotokat beválasztották 2014 10 legirodalmibb magyar dala közé. Ez mit jelentett számotokra? Valóban úgy tapasztaljátok a koncertek közönségében, hogy „mindenki” kíváncsi rátok?

Ráadásul egy másik listára is felkerült a Hívogató, „Az év legjobb dalai” közé. Örülünk nagyon, főleg annak, hogy a szerkesztők is hallgatóként, a közönségből kikerülve vesznek észre minket. A Colombre Bandnek fontos fegyvere a szöveg, ha ezt kiemelve is beszélnek rólunk, az a munkánkról egy nagyon pozitív és átfogó visszajelzés. Épp a legjobbkor hívta fel a figyelmet a Hívogatóra ez a két válogatás, mivel a róla elnevezett bor (nagyon finom chardonnay!) nemrég került a polcokra. Szeptemberben az interneten megjelent kislemezünknek is ez a címadó dala, ez az EP a harmadik albumunk előfutára.

Nem fogom megkérdezni, mert mint láttam, mindenhol ezek voltak a fő kérdések felétek, hogy mi az oka az utóbbi idők tagcseréinek és a hangzásvilágotok megváltozásának; aki meghallgatja két lemezeteket, az magától is rájön. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mit szerettek a 2010-ben megjelent Tánc az ördöggel és a 2013-as Húsevő című albumokban? Melyik miért kedves nektek?

Az első lemezünkben az volt a legjobb (Tánc az ördöggel), hogy az volt az első lemezünk. Rengeteg helyre elvitt minket az album, Orfűtől Franciaországig, a hazai könnyűzenei térképre is felrakta a zenekart, és ekkor kerültünk a Gryllus Kiadó istállójába. Érdekessége, hogy teljesen akusztikus a lemez: 2010-ben egy zenekar debütáló albumának nem ez volt a legmegszokottabb formája.
A 2013-as Húsevőt sokáig azért szerettük, mert végre elkészült – régóta adósok voltunk vele, és annak a megújult hangszerelésnek a kommunikálásával is, amivel akkor már évek óta utaztunk. Panker Gergővel, a basszusgitárosunkkal ez volt az első közös felvételünk, és Kovács Zoltán Kó is játszik a lemezen, ami már önmagában is nagyszerű dolog, és kicsit előre is vetítette a mostani hangzásunkat. Nagyon jó utat járt be a Húsevő, sok bulit hozott, a dalok pedig megint szíven találták a közönséget, ami bizonyos szempontból a legfontosabb.
A címadó dalhoz készült klip még 2014-ben is nyert díjakat filmfesztiválokon, amiben meghatározó szerepe volt Pingiczer Csaba szenzációs alakításának. Pingi a Győri Nemzeti Színház színésze, ez év elején hunyt el tragikusan fiatalon. Hálásak vagyunk a közös barátoknak, akiken keresztül megismertük, és hogy együtt dolgozhattunk vele.

Colombre Club. Újabban vendégművészekkel. Mesélnétek erről? Hol van? Mikor? Mi történik ott, persze a zenélésen kívül? Mit ad ez a klub nektek és a közönségeteknek?

Valójában ’13 őszén is azzal a koncepcióval indult a klub, hogy minden hónapban elhívjuk egy zenészbarátunkat muzsikálni. A mi dalainkba bevonjuk a vendégünket, az ő dalait pedig mi csavarjuk meg egy kicsit. Annyira friss ettől az összes buli, hogy a havi rendszerességet is bevállaltuk, ami nem feltétlenül magától értetődő egy akkora városban sem, mint Győr. A klub elnevezés és az alapkoncepció ellenére ezek önálló koncertek, ahol minden máshogy jó, mint az előző bulin.
Ráadásul saját közönség előtt mutathatjuk be az új dalokat (amivel készülünk a fesztiválszezonra, stúdiófelvételekre is), ápoljuk a barátságokat, jókat iszunk, és rendbe sztorizzuk magunkat a koncertek után.
Február 6-án a zenekar régi barátja, Ferenczi Gyuri lesz a vendégünk. Kezdetek óta közelről követi a Colombre Band evolúcióját, hiszen az első triótól az akusztikus quartetten át az új lemezen dolgozó négyes fogatig mindegyik formációval muzsikáltunk közösen.
Néhány korábbi vendégünk: Gryllus Dániel, Török Ádám, Rátóti Zoltán, Benkő Zsolt, Trócsányi Gergely (Hollywoodoo).

tmoni
Fotók: Nagy Balázs (1. kép), Hajnik Zoltán (koncertfotók), Krizsán Csaba (12. kép)

Fotógaléria: A Colombre Band

23 kép