Sulyok Vince költő, műfordító és művelődéstörténész a nyugati magyar irodalom, az emigráció meghatározó alakja volt, a magyar irodalom norvég nagykövete. Több mint 50 éven át élt távol hazájától. Vonzódása szülőföldje iránt, gyermekkori emlékei költészetének örök témájaként egész életében elkísérték. „Lélekben és tetteimben sohasem szakadtam el hazámtól.”

1932. július 7-én Ménfőn, az Öreg utcában született Sklánicz Vince néven. A Sulyok Vince nevet Norvégiában vette fel édesanyja után. Már az elemi iskola előtt tudott írni és olvasni, érdeklődését anyjától örökölte. A győri bencéseknél tanult, majd 1952-ben a Révai Gimnáziumban érettségizett. Első verseit még gimnazistaként írta. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán kezdte, de kizárták, mert szüleit kulákgyanúsnak találták. Egerbe került főiskolásnak, itt vett részt az ’56-os forradalomban. A főiskolások képviseletében beválasztották az egri városi, majd a Heves megyei Forradalmi Tanácsba, és kinevezték a Népújság főszerkesztőjévé is. Nem akarta elhagyni hazáját, de kiutasították az ország összes felsőfokú tanintézetéből. 1957 februárjában menekülnie kellett, Jugoszlávia felé hagyta el az országot, öt hónapot töltött menekülttáborokban. Norvégiában talált második otthonra, ahol igyekezett minél hamarabb elsajátítani az új nyelvet. Akkor még nem sejthette, hogy ennek köszönheti majd kultúra- és versközvetítő munkásságát. Felvették az Oslói Egyetem német, orosz és történelem szakára, ahol 1962-ben végzett. Az Oslói Egyetemi Könyvtárban kapott állást, ahol 1970-től történelmi szakelőadóként, később főkönyvtárosként dolgozott. Húsz éven át a közép-kelet-európai részleg és a Hungarica-gyűjtemény szakértője és vezetője volt.

1964-től rendszeresen jelentek meg írásai norvég lapokban, közben publikálta verseit az emigráció folyóirataiban is. Első verseskötete (Rámdöntött világ) 1958-ban Rómában látott napvilágot. Három év múlva pedig korai versei Céltalan ég alatt címmel Brüsszelben. Petőfi születésének 150. évfordulójára, 1973-ban jelent meg norvég nyelvű válogatása a szabadságharc költőjének verseiből. 1975-ben kapta meg Oslo város fordítói díját. A jeles műfordítónak köszönhetően Petőfi, József Attila, Ady, Illyés, Weöres, Pilinszky, Csoóri és Kányádi Sándor műveit az ő fordításában ismerhették meg a norvég olvasók. Nagy érdeme, hogy minden kötetét bevezető tanulmánnyal látta el, így térben és időben elhelyezte a műveket és szerzőiket. Norvég, dán, svéd írókat, költőket fordított magyarra. Sulyok Vince arra kapott alkalmat a sorstól, hogy kétirányú, kultúraközvetítői munkát végezzen a magyar és a norvég nép között („de anyanyelvem a magyar maradt”). El kellett mennie, hogy a „híd” szerepét betölthesse. Így juttatta el a távoli északi népeknek csodálatos magyar költészetünket. Hivatásának, élete céljának tekintette a magyar irodalom megismertetését Norvégiában és a skandináv országokban. Tudatosan, fáradhatatlan szorgalommal segítette a magyar és az egyetemes kultúra áramlását.

1978-tól két évtizeden át a Norvég Nagylexikon magyar történelmi, nyelvi, irodalmi és kulturális anyagának szerkesztőjeként több mint 900 magyar vonatkozású szócikket írt. A lexikonban hét és fél oldalon mutatja be hazánkat, mely a mai napig példa nélküli a nyugat-európai országokban. Tízéves kitartó munkával elkészítette élete fő művét, azt a 700 oldalas monográfiát, melyben bemutatja az északi népeknek hazánk történelmét és kultúráját a honfoglalástól a második világháborúig: Ungarns historie og kultur (Magyarország történelme és kultúrája). Borítóján az 1044-es ménfői csata látható a Képes Krónikából. Ez a könyv a mai napig elsőrendű forrásanyagnak számít.

A Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely átadása 2011-ben

Első „hazai” lírakötetét 1997-ben adták ki Fényörvény életünk címmel, melyet a Tegnapodban élsz követett. Verseiből fordítottak norvég, dán, svéd, olasz, spanyol, angol és holland nyelvre is. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére 2006-ban Magyarországon megjelentetett Szegény ország c. kötetében közölte az ’56-os verseit. Utolsó, Vérezni kezd a tenger c. kötetét a költő még maga állította össze, de kiadását már nem érhette meg. A posztumusz kiadást Ménfőcsanakon mutatták be először. 2002-ben és 2007-ben irodalmi esteket rendeztek tiszteletére, ahol rokonai, ismerősei személyesen találkozhattak Sulyok Vincével, aki feleségével (Éva asszonnyal) együtt látogatott haza. A ’80-as évektől már szabadabban utazhatott hazánkba, de itt-tartózkodását mindig összekötötte kultúrmissziójával. Rendszeresen részt vett anyanyelvi konferenciákon és a Magyarok Világtalálkozóján is.

Versesköteteinek hazai bemutatói által szülőfalujával is egyre szorosabbá vált a kapcsolata. Egy alkalommal ezt írta a Galgóczi-szoba emlékkönyvébe, amely ma emlékszobájában a fényképe alatt olvasható:

„Én vagyok ez a messziről jött, ez a messziről hazaérkezett.
Mert a haza ott van, ott van a haza, ahol elillant éveink emlékei
sejlenek elő a rájuk rakódott por rétegei alól, 
és ahol anyánk szavait véljük még hallani egyre,
a mindennél kedvesebb anyanyelvet.”

2002-ben 70. születésnapját ünnepelték Ménfőcsanakon. Sulyok Vince ekkor ajándékozási szerződést kötött a Petőfi Sándor ÁMK-val, melyben felajánlotta évtizedeken át gyűjtött könyv- és folyóirat-gyűjteményét az intézménynek. Megállapodtak a Bezerédj-kastélyban való elhelyezéséről, egy később létesítendő emlékszoba céljából, mely 2011. június 3-án, 10 évvel ezelőtt nyílt meg. Családja fontosnak tartotta a hagyaték sorsát, ezért jelentős anyagi támogatást nyújtott elhelyezéséhez. Így valósulhatott meg a mintegy ötezer darabból álló gyűjteményből a Bezerédj-kastélyban lakóhelyünk újabb irodalmi emlékszobája, a Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely, ahol a költő magyar és norvég nyelven kiadott munkái mellett az emigráns magyar irodalom sok fontos alkotását is megtalálhatjuk. Könyveinek Norvégiából Ménfőcsanakra szállítása még életében elkezdődött, de az utolsó szállítmány már csak halála után, 2009 végén érkezett meg. Az emlékszobában kiállításra kerültek az író, költő, műfordító és művelődéstörténész személyes tárgyai, mint pl. íróasztal, írógépek, melyeken a műveit írta. Ezenkívül fényképek, bizonyítványok, igazolványok és 1949-ből származó naplójának részlete is. Kitüntetett helyre kerültek a dedikált kötetek, melyeket többek között Illyés Gyulától, Kányádi Sándortól, Csoóri Sándortól kapott.

Sulyok Vincét szülőföldjének szeretete, visszavágyódása élete végéig elkísérte, gyakran foglalkoztatta a hontalanság kérdése: „Hány hazája lehet egy embernek?”. Munkássága három hazához kapcsolódik: a szülőföld, a 2. haza a távoli észak, valamint a spanyol tengerpart, ahová a hideg éghajlatot nehezen tűrő szervezete miatt „hozta a sorsa”. Sulyok Vince Norvégiában tudta meg igazán, mennyire szereti szülőföldjét. A ménfői-sokorói dombokat haláláig őrzi emlékezetében. „Szeretlek dombos, drága táj, dalokkal és nevetéssel telt, vidám vidék. Szálló szeleken felhők, s a felhők mögött tintakék az ég” ‒ olvasható az emlékszobában fotója alatt. Az egyik oldalon a ménfői táj, a másik oldalon a norvég fjord jelenik meg képeken, versidézetekkel tűzdelve. (A ménfői fotókat Tóth Zoltán, a norvég fényképeket dr. Végh Károly készítette.) Egy interjúban így mesélt a szeretett hazai tájról: „Ez volt az első, az elsődleges, ebbe születtem bele. A kertek végéről, a kilátódombról, a Világosvár tetejéről, meg a cseresznye, a diófák tetejéről megejtően szép kilátás nyílik erre a gyümölcsösökben, növényzetben gazdag, békés, szép tájra.. Lélekben sosem szakadtam el ettől a tájtól, a norvég fjordok kőcsipkés partjait csodálva se.”

A magyar irodalom skandináviai és az északi népek irodalmának hazai megismertetéséért számos kitüntetésben részesült, melyek az emlékszobában, vitrinben láthatók: mint pl. Oslo város fordítói díja, Petőfi- és Ady-emlékérem, Bethlen Gábor-díj, Pro Cultura Hungarica-díj, Nagy Imre-emlékplakett, Én könyve díj és Ménfőcsanakért Emlékplakett.

Sulyok Vincét 77 éves korában, 2009. augusztus 9-én, az Oslo melletti Billingstadban érte a halál. Augusztus 20-án, Oslóban helyezték örök nyugalomra. Életével, tevékenységével olyan utat járt be, melyet példaként állíthatunk a jövő generációinak. Reméljük, hogy az irodalmi emlékhely megnyitásával a szülőföld is hozzájárul a költő életművének és költészetének hazai megismertetéséhez. Jó lenne, ha Sulyok Vince verseit minél többen megismernék, mert megérintik lelkünket.

„Két tucatnyi nyár 
apám udvarában, 
néhány gyümölcsillatú 
ősz szőlőskertjében, 
dunántúli dombhátakon 
tavaszok láza, 
kövér gabonatáblák 
arany hullámzása, 
kisalföldi rétek, lapályok 
zöld szelekben – 
később könyvtárak 
csendje, lámpafényei 
s könyvespolcok, 
kincsekkel megrakva rogyásig.” 

(Sulyok Vince: Örökségem, 1999, részlet) 

Sulyok Attiláné

Fotógaléria: 10 éves a Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely

Sulyok Attiláné fotói

20 kép

 

Forrás: bezeredj-kastely.hu, bme.hu