224

Sztár-szob-rock: Bon Scott (Fremantle, Nyugat-Ausztrália)

Könnyűzenei zarándokhelyek 2. – SzaSzi írása

bon_scott

Bon Scott, a skót születésű ausztrál zenész az AC/DC zenekar frontembereként írta be magát a rocktörténelembe. Féktelen életmódja miatt korán távozott a földi világból, de rajongói nem felejtik, két kontinensen is szobrot állíttattak neki.

Igazi karizmatikus, „magasfeszültségen izzó” őstehetség volt. „Veszélyes életet élt, a penge élén táncolt, de végtelenül profi módon csinálta!” – fogalmazott az együttes egykori menedzsere, Michael Browning egy interjúban. 1974-ben került a bandába Dave Evans helyére. Előtte sok más előadóval dolgozott (The Valentines, Fraternity), de igazi karaktere akkor mutatkozott meg, amikor az AC/DC énekese, szövegírója lett. Jól illett a csapatba, igaz, sokan egy fedélzeten elszabadult hajóágyúhoz hasonlították, de itt önmaga tudott lenni, rokon lelkekre talált. A Young testvérek Scott személyiségét, Scott pedig az AC/DC energikus zenéjét imádta. „Az egészen korai AC/DC-nek volt egyfajta ős-glam rockos hangulata.” A Highway to Hell című albumukkal egy csapásra világhírűvé váltak, és ebben nagy szerepe volt Scottnak, aki „színpadi jelenlétet, egyéniséget hozott az együttesbe. Ezen a téren egyszerűen nem volt párja. De szövegíróként is a legnagyobbak közé sorolom őt, Jim Morrison és társai mellé. Bon elsősorban költő volt az én meglátásom szerint, és másodsorban énekes. Szövegei káprázatos intellektusról árulkodtak, holott nem volt egy iskolázott srác. Van egy tipikus ausztrál kifejezés a bohókás, nem hétköznapi karakterekre, a larrikin, és Bon a szövegeiben mindenki másnál jobban meg tudta jeleníteni ezt a típust” – emlékezett vissza a menedzser. A Bon gúnynevet, amit még az iskolában ragasztottak rá furcsa skót akcentusa miatt, egyébként élete végéig büszkén viselte. Eredeti anyakönyvi neve Ronald Belford Scott. Hat éven át volt az AC/DC tagja, ennyi idő alatt élvezhette a sztárságot. A rajongói imádták, szívesen bulizott velük együtt. Állítólag bárhol koncerteztek, mindenhol akadt valaki, aki régi ismerősként üdvözölte. Az alkoholt sem vetette meg. „Nagyon bele tudott szaladni az éjszakába, de akármennyire is berúgott, és hidd el, ő aztán tudott egy s mást a berúgásról, másnap ott volt a megbeszélt időben és helyen. (…) Bon egyik kedvelt mondása volt, hogy ő biztosan nem éri meg a 40 éves kort. Ezt olyan gyakran mondogatta, hogy komolyan kellett vennünk. De mindannyian úgy értelmeztük ezt, hogy amennyiben nem volna a zenekar, biztosan csúfos véget érne az élete. Számára a zenélés, az éneklés volt a minden.”

Rövid ideig lehetett világsztár, egy átmulatott londoni éjszakát követően, 1980. február 19-én reggel holtan találták egy autóban. (Orvosi vélemény szerint akut alkoholmérgezésben hunyt el.) Még csak 33 éves volt. A hír mindenkit sokkolt, az együttes nehezen heverte ki, majdnem feloszlott. Aztán valahogy újra talpraálltak, és folytatták a diadalútjukat Brian Johnsonnal. Az emlékére készült új lemez, a Back in Black a harmadik legjobban fogyó album lett. Azóta emlékdalok, emlékkoncertek (a magyarok közül például a Pokolgép, a Tankcsapda) tartják életben szellemét. Bon Scott a Hit Parader Minden idők 100 legjobb heavy metal énekese listáján az ötödik helyen szerepel, a Classic Rock magazin pedig minden idők legjobb frontemberének választotta, megelőzve Freddie Mercury-t és Robert Plantet. A legnagyobb érdem azonban, hogy rajongók millióinak rockhimnuszává váltak azok a dalok, amelyeket valaha írt (például It's a Long Way To The Top, TNT, High Voltage, Jailbreak, Let There Be Rock vagy a Highway to Hell ).

Bon Scott Ausztráliában nyugszik, Fremantle város temetőjének Emlékkertjében. Itt kezdte rock and roll karrierjét, rajongói ide zarándokolnak el a sírjához, vagy a halászhajó kikötőben 2008-ban felállított szobrához, amely Greg James szobrászművész munkája. A szobrot a hátoldali felirat szerint a 2007. február 26-án rendezett emlékkoncert bevételéből finanszírozták, amelyen tízezer rajongó vett részt.

Szülőföldjén, Skóciában, Kirriemuir városában is adóznak emlékének, hiszen élete első éveit ott töltötte. A zenész itt állított bronz mása skótdudával látható. Ezen kívül az évente megrendezett BonFest-tel tisztelegnek nagysága előtt, a világ minden tájáról érkező együttesek AC/DC dalokat játszanak. Az életnagyságú bronzfigurát 2016-ban, a BonFest 10. évfordulóján adta át az egykori AC/DC basszusgitáros, Mark Evans. A 45 ezer fontos költséget gyűjtési kampányból fedezték. Az adományozók neve a szobor alján olvasható.

Öröksége tehát továbbra is inspiráló az egymást követő újabb generációk számára. Ahogy a fremantle-i talapzaton (ami egy erősítő) olvasható: „A 'Rock n Roll' legend whose star continues to rise.” (Szabad fordításban: Egy rocklegenda, akinek csillaga tovább emelkedik.)

SzaSzi

Források: monumentaustralia.org.au, hammerworld.hu, wikipedia.org, atlasobuscura.com 

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Freddie Mercury Emlékmű (Montreux, Svájc)

2021.05.31