Hogyan is fér össze a kettő, és miként működik a sci-finek és a fantasy-nak eme furcsa keveréke könyvként? Nos, Tamsyn Muir regényéből megtudhatjuk. A Gideon, a Kilencedik az új-zélandi írónő első könyve, és egyben a Lezárt sír-trilógia nyitókötete.

Gideon Nav, a történet főszereplője a Kilencedik Házban nőtt fel árvaként. Mindennapjait a monoton munka, a karddal való gyakorlatozás és a Ház örökösének kegyetlenkedései töltik ki, élete oly sivár, akár a bolygó, amelyen eddigi 19 évét töltötte. Nem csoda tehát, hogy egy nap úgy dönt, elege van mindenből, és elhatározza, hogy beáll a Császár seregébe, ahol elképzelései szerint majd dicsőség vár rá, vagy a kegyes és megváltó halál. Akárhogy is, bármi jobb, mint a Kilencediken tengődni.

A cselekmény bármiféle felvezetés nélkül indul: Gideon a szexlapjait és kardját magához véve próbálja meg elhagyni a bolygót, ami látszólag sikerülni is fog neki, egészen addig, amíg a Ház örököse, Harrow fel nem bukkan a színen. Egy meghiúsult szökéssel, néhány pofonnal és kínos pillanattal később azonban új lehetőség kínálja fel magát, Gideonnak pedig valóban alkalma nyílik elhagyni a helyet, amit mindaddig otthonának nevezett, hogy Harrow-val a Császár székhelyére utazzon.

Tamsyn Muir regénye a különböző műfajok találkozásából létrejött furcsa szerelemgyerek, amely ötvözi a sci-fi, a fantasy, a horror és a kortárs humor elemeit. Mindemellett detektívtörténet, romantikus ponyva és kalandregény tele vagányabbnál vagányabb és bénábbnál bénább karakterekkel és szituációkkal. Elsősorban az írőnő sajátos, nyers stílusának köszönhető, hogy ez a frankensteini szörnyszülött egyáltalán működik, és nem veszett el a hasonló alapokra építkező fanfictionök ezrei között, másodszor pedig annak, hogy ez egész egyszerűen egy menő könyv.

Félreértés ne essék: a Gideon, a Kilencedik még véletlenül sem fanfiction! Azoknál sokkal érettebb (még ha ez nem is mindig látszik), komplexebb és egyedibb, érdekes világépítéssel és karakterekkel. Az, hogy a szöveget átitatja a trágárság, a sokszor ócska poénok és a kínos helyzetek egész sora, mind szándékos, Muir ugyanis valami olyasmit akart átadni az olvasónak, amivel korábban még nem találkozhatott, egy sci-fiként is működő fantasy-t hulla-laza főhőssel, mosogató csontvázakkal, mágusokkal és intrikákban gazdag cselekménnyel.

A Gideon, a Kilencedik jó és érdekfeszítő könyv, viszont korántsem hibátlan. Túlzott egyedisége óhatatlanul is azzal jár, hogy csak egy bizonyos célközönséget tud megszólítani. Bár science-fiction és fantasy elemeket is tartalmaz, néha úgy tűnhet, hogy ezek közül egyikhez sem tartozik, ez pedig gond lehet úgy a zsánerekkel most ismerkedő, mint a veterán olvasók számára; és bár a Herbertet, Lovecraftot vagy éppen Conan Doyle-t idéző részek szórakoztatóak, egy rosszul elhelyezett vagy csak simán felesleges (szó)vicc könnyen kizökkenthet minket a történetből.

Tamsyn Muir nekromantákról szóló sci-fi fantasy-ja nem fogja elnyerni mindenki tetszését, ez tény. A különös stílus, a vulgáris nyelvhasználat és maga a történet mind olyan dolgok, amelyek könnyen elriaszthatják az embert attól, hogy kézbe vegye az új-zélandi írónő regényét, azoknak azonban, akik szemet tudnak hunyni a kötet apró hibái fölött, egy felejthetetlen utazásban lesz részük. Ráadásul, lévén egy trilógia első része, biztosak lehetünk abban, hogy Muir még rejteget néhány furcsaságot a tarsolyában.

A Gideon, a Kilencedik 2019 egyik nagy meglepetése volt, a szakma több neves díjára is jelölték, végül pedig elnyerte a Locus-díjat a legjobb első regény kategóriában, továbbá az újonc szerzőknek kiosztott Crawford-díjat is.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com