Az isteni Augustus tetteit tartalmazó írásból (Res gestae divi Augusti), amelyet maga a princeps állított össze, az is kiderül, hogy az oltárt a szenátus emeltette a római Mars-mezőn, annak tiszteletére, hogy Augustus diadalmasan tért vissza Hispániából és Galliából, „az illető provinciák ügyeinek sikeres elintézése után”. A rendelkezéseknek megfelelően ettől kezdve a magisztrátusoknak, a papoknak, valamint a Vesta-szüzeknek évente áldozatot kellett itt bemutatniuk, ezzel emlékezve meg az eseményről.

Az Ara pacis Augustae „egy alapon vagy emelvényen álló építmény”. A két hosszanti oldalon található bejáratokhoz lépcsősor vezet, a falon belül pedig „lépcsőzetes alapzaton áll” maga az áldozati oltár. A falak belső oldala kevésbé díszített, a felső részükön virágfüzérek találhatók, amelyek ökörkoponyákból indulnak ki. Mind a négy oldalának külső felén az alsó részeket különböző növényi- és indadíszítések ékesítik, sőt még állatokat is véstek a növények közé. Ezeket a felső domborművektől ún. meanderminta választja el. Azokra a falakra, amelyeken a kapuk találhatók, négy mitológiai és allegorikus témájú domborművet helyeztek el.

Az egyik erősen töredékes dombormű azt a jelenetet ábrázolhatta, amikor Faustulus, a pásztor megtalálja Róma későbbi alapítóit, a csecsemő Romulust és Remust, akiket épp egy farkas szoptat. Apjuk, Mars is szerepelt a domborművön. A másikon az áldozatot bemutató Aeneas látható. A római nép ősatyjaként tisztelt, Trójából Itáliába menekülő Aeneas Venus istennő fia volt, egyik gyermekét Iulius-nak nevezték, akit Iulius Caesar és utóda, Augustus nemzetségük ősének tekintett, ezáltal isteni eredetüket „a maguk hatalmi ideológiájának kiépítése érdekében használtak fel”. A túlsó oldalon Tellus, a földistennő látható, két gyermekkel, lábainál szarvasmarha és birka nyugszik, ölében gyümölcsök vannak, a domborművön megjelennek „a víz, a levegő, az állatok és a növények jelképei”. Ez a relief egyúttal „az Augustus által biztosított béke, valamint a bőség allegóriája”. A negyedik dombormű valószínűleg „az állam allegóriája volt”, Róma istennőt ábrázolta a Béke és a Tisztesség jelképeivel együtt.

Az oltár rövidebb oldalaira pedig két, valószínűleg „az oltár elhelyezését és felszentelését kísérő ünnepi körmenetet ábrázoló külső fríz” került. A menetet lictorok vezetik, őket követi maga Augustus, két consul kíséretében, valamint papok és a Iulius-dinasztia tagjai is megjelennek, többek között Augustus lánya, Iulia, veje, Agrippa a fiaival, a princeps fogadott fia, későbbi utódja, Tiberius. A másik falon „tógába öltözött férfiak hosszú sora, valószínűleg a senatus tagjai láthatók, mögöttük pedig a római nép képviselői…”.

Ezek a domborművek „Augustus korának legjelentősebb művészi teljesítményei közé tartoznak”. Kr. e. 31-től Kr. u. 14-ig tartó uralkodásának egyik jellemző vonása, hogy a művészeti alkotások „állandó politikai üzenetet rejtettek, mindig a császár alakját magasztalták”. Ennek az állami művészetnek „kétségkívül kulcsfontosságú műve az Ara pacis”, a béke márványoltára, amelynek jelentése: „a föld felvirágzott, békéssé vált Augustus uralma alatt, Róma fennhatósága alatt, amelyet az Aeneas törzséből származó Romulus alapított. Ugyanebből a nemzetségből ered a Iulius-dinasztia is, amelynek legkitűnőbb képviselője a Caesar által örökbe fogadott Augustus”.

Az oltár különböző darabjait egyrészt 15. századi építkezések, másrészt jóval későbbi régészeti feltárások során találták meg Rómában. Azonban egyes elemei más itáliai városok múzeumaiba, vagy éppenséggel Olaszországon kívül közgyűjteményekbe kerültek. Az Ara pacist végül 1938-ban állították újra össze a megmaradt darabokból, valamint az Itálián kívüli részek másolataiból. Ekkor azonban eredeti helyétől kissé távolabbra, közvetlenül Augustus mauzóleuma mellé került.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Michael Siebler: Római művészet; Castiglione László: Római művészet; Brigitte Hintzen-Bohlen: Róma és a Vatikán: művészeti kalauz; Antik lexikon; Ürögdi György: Róma; Az etruszkok és a rómaiak; A klasszikus ókor; Németh György: Görög–római szöveggyűjtemény; sites.google.com; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal