A visszaadott lány borítóján két lány látható, amint egymás mellett fekszenek fejtől s lábtól. Miért szerepel két lány, mikor a címben csak egy van? A megfejtés viszonylag hamar, az első oldalakon kiderül, amikor megismerjük a visszaadott lány húgát, Adrianát. Ketten alszanak egy ágyban, és csak a fenti pozícióban férnek el, hiszen a főszereplő tizenhárom éves, a húga meg pár évvel fiatalabb. Hogy mennyire fontos a húg, mennyit jelent a főhősünknek, akinek amúgy nincs neve a könyvben, az végig érződik, és a legvégén teljesedik ki. Lelki túlélésük záloga az ő szövetségük, a kettejük között nagyon hamar kialakuló szoros testvéri kapcsolat.

A történet eléggé megrázó. Egy szegénységben élő olasz családról szól, akik egy faluban tengődnek, a családfő és az idősebb fiúk alkalmi munkákból tartják el a családot. A fiatal lányt örökbefogadó apja viszi vissza a vér szerinti szülőkhöz, és otthagyja mindenféle magyarázat nélkül. A vér szerinti szülők sem mondanak semmit, a többi gyermek sem tudja vagy érti, hogy miért kerül vissza a családba a 13 évvel ezelőtt örökbeadott testvérük. Az a lelki, pszichológiai folyamat, ami végbemegy főhősünkben, szívet markoló, a szenvedése rendkívül megrázó, hiszen nem érti, mi történik vele és körülötte, nem érti, hogy hirtelen, egyik napról a másikra miért nem kell a szüleinek. Borzasztóan fájdalmas ezt még csak olvasni is, nemhogy átélni. Lelki világának központi figurája az örökbefogadó anya, akiért aggódik, azt hiszi, hogy beteg, és emiatt tartják távol maguktól, fél, hogy meghal. Kegyetlen az a módszer, ahogy elbánnak vele az örökbefogadó szülők.

A visszaadott lány, így nevezik a falubeliek, szépen, lassan akklimatizálódni kezd, Adrianának hála egyre jobban próbál beilleszkedni a családba, bár műveltsége és intelligenciája folytán eléggé kilóg onnan. Az iskolában a tanárnője felfigyel tehetségére, és ráveszi a vér szerinti szülőket, hogy tovább taníttassák a lányt, a szükséges pénzt ehhez az örökbefogadó anya állja. Minden kesze-kusza és zavaros a lány fejében és szívében, a történtek megfejtése pedig csak idővel tárul fel.

Nagyon érdekes a visszaadott lány fejlődéstörténete, kezdetben csak úgy emlegeti vér szerinti szüleit, mint az anya, az apa, a regény utolsó harmadában, ahogy telik az idő, már apám és anyám lesz belőlük, vagyis elfogadja őket szüleinek. A fiútestvérei közül csak háromnak van neve, az egyik névtelen marad végig, mintha nem is lenne említésre méltó. Ezek a nevek és névtelenségek különlegessé, érdekessé teszik a regényt.

A lány maga a narrátor, saját szemszögéből meséli el a történetét. A gyökérvesztettség, a családja sorsának alakulása, a titkok, az elhallgatások súlyos teherként nehezednek rá, ráadásul mindezeket tinédzserként éli át, élete egyik legnehezebb időszakában. Hogyan dolgozható fel egy ilyen mértékű trauma? Adriana jelenléte sokat segít, mint utal rá, felnőtt korában is.

A regény stílusa könnyed, szórakoztató és könnyen olvasható. Olvastatja is magát, az olvasó minél előbb tudni szeretné a titok nyitját, hogy miért lökték el maguktól az örökbefogadó szülők a lányt. Az igazság végül banálisabb, mint amit sejteni enged a szerző, de érdekes fordulatnak számít.

Az egyetlen, ami kifogásolható a regényben, hogy kísértetiesen emlékeztet Elena Ferrante Briliáns barátnőm című művére. A szegény olasz család és környezete, a viselkedésük, az agresszió, amivel találkozunk mind-mind hozzájárul ehhez az érzéshez, de legfőképpen a két lány alakja hasonlít nagyon a Ferrante által alkotott barátnőkhöz. Ha valaki még látta is a Nápolyi regényekből készült sorozat első évadát, nem tudja a fejében másként elképzelni a visszaadott lány és Adriana alakját, csak úgy, mintha Elenát és Lilát látná. Ettől eltekintve A visszaadott lány egy jól megszerkesztett és felépített regény, nem csoda, hogy 23 nyelven is megjelent, és elnyerte hazájában a Campiello-díjat.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com