Klasszikusok nyomdokain: 3+1 krimi a detektívtörténetek kedvelőinek


pavesi-osman-benedict-leblanc

Az elmúlt hetekben három olyan új regény is megjelent, amelyekről az olvasóknak valószínűleg Agatha Christie jut majd eszébe. Ezeket vettük sorra, illetve ráadásként egy olyat, amely most új fordításban került a boltok polcaira.

Alex Pavesi: Nyolc nyomozó (Agave)

Debütáló regényében Alex Pavesi egyszerre tiszteleg Agatha Christie előtt, és csavarja meg a klasszikus detektívtörténetek műfaját. A Nyolc nyomozóban újra bizonyítást nyer, hogy a legjobb bűnügyi rejtélyek azok, amelyek minden szabályt megszegnek. Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! szerzője azt mondta, hogy a Nyolc nyomozó egy lehengerlően fordulatos történet, amely tudományos értekezés is a bűnügyi rejtélyek matematikai vonatkozásairól, és hogy Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját.

A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a szerkesztésnek. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit.

Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub (Agave)

Május első napjaiban érkezett szintén az Agave Könyvek kiadásában Richard Osman első regénye, amely a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

A könyvről A. J. Finn, a Nő az ablakban szerzője azt mondta, hogy olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények, Araminta Hall (A játék neve: halál) pedig ezekkel a szavakkal ajánlotta: gyilkossági rejtély Agatha Christie nyomdokain.

A történet egy békés nyugdíjasotthonban játszódik, ahol négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan emberölésekről beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát. S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amelyre senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Marie Benedict: Mrs. Christie rejtélyes eltűnése (Libri)

A listánkon a harmadik regény nem csupán hasonlít Agatha Christie regényeire, hanem magáról az írónőről szól. 1926 decemberében a híres krimiíró eltűnik. Mindössze néhány nyom áll a detektívek rendelkezésére: mit keres Mrs. Christie elhagyatott autója a tóparton, és a hideg idő ellenére az asszony miért nem vitte magával a kabátját? Anglia egyik legnagyszabásúbb keresőakciójában számtalan rendőr és civil kutat az írónő után, de nem akadnak a nyomára. Vajon él még? És ha igen, hová tűnt?

Marie Benedict regénye arról szól, mi történhetett Agatha Christie-vel, s hogy egy ilyen zseniális író, mint ő, hogyan keveredhetett ilyen homályos históriába. A Mrs. Christie rejtélyes eltűnését olvasva óhatatlanul felmerül majd bennünk a gondolat, hogy ez a történet talán az összes Agatha Christie-krimi közül az egyik legizgalmasabb.

A szerző a Boston College-ban tanult történelmet és művészettörténetet, majd a bostoni jogi egyetemre járt. Több mint tíz évig dolgozott ügyvédként, majd úgy döntött, hogy a történelem különleges, nagy formátumú asszonyairól ír regényeket. Köteteiben a valóságból kiindulva, láttató erejű írói fantáziával fest meg ismert vagy éppen kevésbé ismert sorsokat.

Maurice Leblanc: Arséne Lupin, az úri betörő (GABO)

A lista utolsó regénye kissé kilóg a sorból, de fontosnak találtuk megemlíteni, mert a Netflixen futó sorozat miatt most új, modern fordításban jelenik meg Leblanc híres regénye.

A Maurice Leblanc által teremtett úri csirkefogó, Arséne Lupin az álcázás mestere és ravasz szélhámos, akitől az ártatlanoknak és a szegényeknek nincs mitől tartania – a gazdagoknak és hatalmasoknak annál inkább. A mestertolvaj ma is szórakoztató, szellemes párbeszédekkel és bonyolult cselszövésekkel teli kalandjai óriási hatást gyakoroltak a krimi zsánerére, és méltán nevezhetők a műfaj klasszikusainak.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2021.05.14