Winston Churchill (1874. november 30. – London, 1965. január 24.) két terminusban volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke (1940-45, 1951-55), meghatározó államférfi szerepe mellett azonban sikeres történetíróként irodalmi Nobel-díjat is kiérdemelt (1953), valamint a festészet területén szintén elismerésre méltó tevékenységet folytatott (több mint 750 kép, a Királyi Művészeti Akadémia oklevele). Churchill lázadó természete már iskolás korában megmutatkozott, ezért egy szigorú tanintézménybe íratták, innen a katonai pályára került. A brit birodalom számos háborújában harcolt Indiától Dél-Afrikáig. Nem csupán a fegyverekhez értett, hanem kiváló újságíró és történetíró is volt. Haditudósítói munkájával hírnevet szerzett magának. Már fiatalon érdekelte a politika, 1900-ban, 26 évesen parlamenti képviselőnek választották. Többször volt tagja az alsóháznak, 1908-ban pedig már miniszter lett. Különböző miniszteri posztokat töltött be, volt gyarmatügyi és pénzügyminiszter, hadügyminiszter és belügyminiszter is. Ennek ellenére sokáig nem volt népszerű, és már közéleti visszavonulásét fontolgatta. 1939 szeptemberében kinevezték a haditengerészet élére, az Admiralitás Első Lordjává. Már régóta a hadsereg megerősítését, a háborúra való felkészülést sürgette. Szemben állt Neville Chamberlain megbékélési politikájával, aki úgy vélte, hogy a Hitlernek tett engedményekkel sikerül megőrizni a békét.

1940. május 10-én, mindössze néhány órával azelőtt, hogy Hitler lerohanta a Benelux államokat, megindítva a villámháborús támadást Franciaország ellen, világossá vált, hogy a norvégiai hadműveletek kudarca nyomán az ország bizalma végképp megrendült az 1937 óta hivatalban lévő Chamberlain miniszterelnökben, aki így lemondani kényszerült. Ekkor Winston Churchill VI. György király felkérésére koalíciós kormányt alakított. Az új prime minister május 13-i beszédében őszintén beszélt arról, mit várhatnak tőle. „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket. Mit fogunk tenni? Háborút viselünk szárazföldön, tengeren és levegőben a legjobb képességeink szerint. Mi a célunk? A győzelem. Győzelem mindenáron, győzelem minden szörnyűség ellenére, győzelem, legyen a hozzá vezető út bármilyen hosszú és nehéz.” A győzelem érdekében készen állt minden áldozatra. Kijelentette, hogy Hitler leverése érdekében a kommunistákkal is hajlandó összefogni. Természetesen emellett más célokat is kitűzött: fenntartani a brit birodalmat, tekintélyét fokozni, megőrizni a konzervatív társadalmi rendet, előmozdítani a demokrácia ügyét. Hivatalba lépésekor hatalmas megkönnyebbülést jelentett számára, hogy végre teljes a befolyása az események alakulására, ezért úgy döntött, egyidejűleg lesz miniszterelnök és védelmi miniszter – ezzel a háborút érintő összes kérdésben hatalomhoz jutott. Kiemelkedett ellenfelei közül munkabírás, szónoki képesség, éleslátás és vakmerőség tekintetében.

A vezérkari főnökök tanácsának a vezetője is volt, de döntéseit ritkán kényszerítette másokra. „Annyit kértem, hogy alkalmazkodjanak kívánságaimhoz, miután észszerűen megvitattuk őket.” Nem osztogatott parancsokat, inkább kimerítette az embereket: fáradhatatlanul, hosszú órákon át érvelt, vitatkozott. Lendülete másokra is átragadt, élettel teli személyisége képesnek bizonyult a körülötte lévők ösztönzésére. Azt gondolta magáról, hogy zsarnoki természet. Amikor valaki azt mondta, hogy Hitler megfélemlíti a beosztottjait, így válaszolt: „Én is ugyanezt teszem”. Gyakran menesztette tábornokait, gyűlölte a kudarcot és a határozatlanságot. Beszédei lelkesítően hatottak, rendkívüli szónoki képességekkel rendelkezett. „A szónoki hatalom nem adomány, nem szerzett tudás, hanem kifejlesztett készség.”

1944. június 12.: balról Sir Alan Brooke katonai parancsnok, Winston Churchill Trinity House egyenruhában és Sir Bernard Montgomery tábornagy, Első Alameini Őrgróf

1940 júniusában Franciaország összeomlott. Hitler szerette volna elkerülni a háborút a britekkel, de Churchill elutasította Németország békeajánlatát. Angliának szembe kellett néznie a légibombázások borzalmaival, de a rádiólokátor-rendszer sikert hozott. Amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Nagy-Britannia Sztálin mellé állt. Egyre jobban foglalkoztatta, hogyan lehetne bevonni az amerikaiakat is a háborúba. Baráti kapcsolatot ápolt Roosevelt elnökkel, ami döntő jelentőségű lett a harcok menetében. Az USA már hadba lépése előtt jelentős segítséget adott Angliának, megegyeztek, hogy először Németországot kell legyőzni. Pearl Harbor után biztosnak tűnt, hogy a szövetségesek legyőzik a tengelyhatalmakat. Churchill fontos döntése volt, hogy bár a Szovjetuniónak meg kell adni a segítséget a közös ellenséggel szemben, viszont mindent megpróbált a kommunizmus térnyerésének megakadályozása érdekében. Elképzelése szerint az európai nagy támadást a Földközi-tengerről a Balkán és Közép-Európa irányába kellett volna megindítani.

Fényes jövőt tervezett Nagy-Britanniának, azonban felismerte, hogy ellentmondás feszül a régi birodalmi nagyság és a valóság között. Mindig szem előtt tartotta a múltbéli példákat, másrészt lépést tudott tartani a korral. Az első világháborúban például ő kezdeményezte a tankok használatát. A többi hadvezérhez hasonlóan természetesen voltak tévedései, melyeket gyakran a kapkodás, türelmetlenség okozott. Legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor nem vette komolyan a távol-keleti veszélyt. Pályafutásának csúcsa, hogy sikerült együttműködnie a két nagy szövetségessel: az Egyesült Államokkal és Szovjet-Oroszországgal. Churchill a háború évei alatt több mint százezer kilométert utazott (Warden ezredes álnéven), hogy a koalíció vezetőit közös nevezőre hozza. Ő ragaszkodott a legjobban ahhoz, hogy a háborút a náci Németország bukásáig kell vívni. Részt vett a teheráni konferencián és a jaltai konferencián, de a potsdami értekezletnek már csak az elején, mert közben pártja megbukott a választásokon. A háború végére a nagy konferenciákon már kevésbé tudta érvényesíteni akaratát Roosevelttel és az egyre erőszakosabb Sztálinnal szemben.

Bár Churchill 1945-ig egységes nemzetet vezetett, amely helytállt a háborúban, a felszín alatt rengeteg ellentét feszült. A konzervatív képviselők közül sokan nehezteltek rá Chamberlain félreállítása miatt. 1942 nyarán bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek ellene. 1945 júliusában, pártja választási vereségét követően Clement Attlee vette át tőle a miniszterelnöki tisztséget. A győzelem ellenére véget ért a brit nagyhatalmi státusz, és egyben Churchill első miniszterelnöksége is. 1945 és 1951 között a tory árnyékkormányt vezette. 1946-ban Fultonban elmondott beszédében angol-amerikai fellépést sürgetett a szovjet fenyegetéssel szemben. A XX. század egyik legjelentősebb szónoklataként tartják számon ezt a beszédét, melynek leghíresebb része a „Vasfüggöny ereszkedik le Európára” kijelentés. 1951-55 között újra miniszterelnök lett. Amikor testi ereje már megrendült, akkor sem hagyta abba a munkát. 1955-ben környezete – családja és a kormány tagjai – nyomásának engedve kénytelen volt elismerni, hogy fizikai és szellemi állapota már nem teszi lehetővé számára a miniszterelnöki tisztség betöltését. Helyét kijelölt utóda, Anthony Eden vette át. II. Erzsébet királynő hercegi címet ajánlott neki, amit visszautasított. Néha még szavazott a Képviselőházban, de többé nem szólalt fel.

Történelmi tárgyú munkáiért, valamint a második világháborúról írt nagyszerű művéért 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. E munkájának rövidített változata magyarul is megjelent A második világháború címmel. Ez évben két kiemelkedő elismerés érte, megkapta a Térdszalagrend lovagja címet is, ezzel a „Sir” előnevet. Személyiségében keveredett a régimódiság az újszerűséggel, számos képen whiskyvel és szivarral a szájában látható. Indiai és dél-afrikai szolgálata idején vált szokásává, hogy a fertőző betegségek megelőzésére ivóvizéhez kevés whiskyt adott. Általában napi rendszerességgel ivott alkoholt, mellette kedvelte még a pezsgőt és a jó borokat is, mégis kordában tudta tartani szokását. Rengeteget dohányzott, főleg szivarokat szívott rendszeresen.

Amikor 1965 januárjában meghalt, II. Erzsébet rendelete alapján nyilvános ravatalozást és állami temetést kapott. 1914 óta ez volt az első és máig egyetlen alkalom, hogy a királyi családon kívüli személy ebben a megtiszteltetésben részesült. A Királyi Tüzérség 19 díszlövést adott le, és vadászgéppel adott díszkíséretet. Ahol a koporsót szállító vonat áthaladt, ezrek jelentek meg, hogy néma tiszteletadással búcsúzzanak. A Temze partján álló rakodó darukat a vízbe merítették utolsó tisztelgésként. Temetésén több mint száz állam vezetői vettek részt. Végakarata alapján Bladonben helyezték örök nyugalomra, nem messze születési helyétől, a Blenheim-kastélytól. Számos hivatalos és civil elismerést kapott. A BBC 2002-es szavazásán a 100 legnagyobb brit listáján „mind közül a legnagyobbnak” választották. Nemcsak Nagy-Britanniában, hanem másutt a világban is tiszteletnek örvend, így hazánkban is. 2003-ban Budapesten, a Városligetben szobrot állítottak emlékére, és sétányt neveztek el róla.

Sikerei messze felülmúlták kudarcait. Egyesült benne a körültekintő hadvezér, a tapasztalt férfi és a színész. Személyes varázsának köszönhető, hogy mindenki által elfogadott és tisztelt vezetővé vált. A churchilli eszmék elterjedtek a világon, ezek segítettek abban, hogy a brit birodalom ne merüljön feledésbe, de azt is biztosították, hogy méltósággal bomoljon fel. Sir Winston Churchill nemcsak a világ jelentős részét alakította át, hanem beindította azt a folyamatot, mely során kialakult a modern, multikulturális Nagy-Britannia.

Sulyok Attiláné

Források: Taylor: A háború urai; Boris Johnson: A Churchill tényező Hogy csinál egy ember történelmet?; rubicon.hu; 24.hu; bibl.u-szeged.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.