Ágoston atya 1921. január 29-én Répcesarudon (Frankenau, ma Burgenland) látta meg a napvilágot. A keresztségben szüleitől a Ferenc nevet kapta. Később emlegette, hogy tíz hónappal idősebb Burgenlandnál, mert a területet csak 1921 novemberében csatolták Ausztriához. Mondogatta, hogy családjában apai vonalon erősebb volt a magyar szál, mint anyai ágon a horvát eredet. 11 éves koráig horvát és német nyelvű elemi iskolába járt szülőfalujában, szinte semmit sem tudott magyarul. Elmondása szerint ha szülei azt akarták, hogy ne értse a beszélgetésüket, magyar nyelvre váltottak át.

1932-ben szülei Kőszegre küldték tanulni a bencés gimnáziumba. A Kelcz – Adolffy internátusba kapott ösztöndíjat. A nyarat cseregyerekként Csepregen töltötte, majd szeptemberben kezdte meg a gimnáziumot. A kezdeti nehézségeket követően az első kőszegi iskolaév végére már az osztály élére tudott kerülni. Az 1940-es érettségit követően először világi papnak készült. A jó tanulót biztatták, hogy híres külföldi egyetemeken végezhetné majd a tanulmányait. Tanárai, bencés nagybátyja és egy akkori lelkigyakorlat hatására végül úgy döntött, hogy Pannonhalmára (akkor még Győrszentmárton) jelentkezik szerzetestanárnak. 1940. augusztus 6-án volt a beöltözése, ekkor egyszerű szerzetesi fogadalmat tett. Két évvel később, 1942. június 26-án letette ünnepélyes szerzetesi fogadalmát. Pannonhalmán végezte a teológiát és a főiskolát, a budapesti tudományegyetemen pedig matematika és fizika szakos diplomát szerzett. 1945. június 26-án szentelték áldozópappá.

1946 őszén kezdte tanári pályafutását a rend egy évvel korábban megnyitott csepeli, Jedlik Ányosról elnevezett gimnáziumában. Matematika, fizika és hittan mellett az orosz nyelvet is tanította, ami a horvát anyanyelv miatt könnyen ment. Esti tanfolyamon két év alatt az egész matematikai és fizikai tananyagot leadta tehetséges munkásembereknek, akik közül 20 fő 1948-ban leérettségizett. Az iskolák államosítását követően Sárközy Pál főapát Sopronba helyezte át, hogy közelebb legye Répcesarudon élő édesanyjához (mivel közben meghalt édesapja és a világháborúban testvére is). Sopronban több intézményben is hittant tanított heti 27 órában, az elemitől a tanítóképzőig. Az iskolákból azonban két hónap múlva kitették. Ágoston atyát, mivel osztrák állampolgár is volt, apátja ekkor elküldte a bécsi bencésekhez, ahol az apátságban azonnal munkát kapott a könyvtárban.

Innitzer bécsi bíboros érsek 1949 februárjától kinevezte a Bécsben élő horvátok lelkipásztorává. Beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol szociológiai tanulmányokat folytatott. Itt írta doktori disszertációját A szerzetesség szociológiája és a bencés regula címmel, mely 1954-ben megjelent a Herder Kiadónál. Az 1950-es évek első felében horvát és magyar nyelven népmissziókat folytatott Burgenlandban (Felsőőr, 1951; Alsóőr, 1952; Felsőpulya, 1953). 1955-ben hosszú rábeszélést követően elvállalta kezdetben 1-2 évre, majd később 22 évig a Glasnik című horvát katolikus egyházi lap szerkesztését. Magyarul írt szakdolgozatain kívül 1980-ra, Szent Benedek rendalapító születésének 1500 éves évfordulójára megírta Európa védőszentje, Szent Benedek 480-1980 című könyvét. Tíz év múlva 2. kiadásban is megjelent a monográfia.

1949 után tevékenysége egyre inkább a burgenlandi Kismartoni Egyházmegyéhez kapcsolódott. 1971-ig a burgenlandi szeminárium prefektusa, 1971-től burgenlandi vicerektor volt. 1973-ban lett a Nyugat-Európában élő magyar bencések superiora (elöljárója), melyre több alkalommal is megválasztották. A bécsi és a zágrábi P.E.N. klubnak is tagja volt. Vagyonkezelőként 1981 után a külföldi gazdasági iroda vezetője lett, mellyel a magyarországi rendi közösséget is szolgálta. Rendtársaival jó testvéri kapcsolatot tartott, gyakran látogatott anyakolostorába, különösen a bencés családi ünnepekre. Sok magyar világi pappal kiterjedt levelezést folytatott. 55 évig a Kismartoni Egyházmegye Bécsben lévő szemináriumában lakott. Az egyházmegye „tiszteletbeli szentszéki tanácsos” és „a kismartoni székesegyház tiszteletbeli kanonoka” címmel tüntette ki.

Az 1960-as években kezdte meg a burgenlandi horvát nyelvre (gradistei) fordítani nagy magyar íróink műveit, pl. Petőfit, Adyt, Kosztolányit, Babitsot, Tóth Árpádot, József Attilát. 1990-ben megjelent könyvében az akkori ausztriai kisebbségek költői szerepeltek (horvátok, magyarok). Az osztrák államfő professzori címmel tüntette ki 70. születésnapja alkalmából (1991). Ekkoriban írt egy tanulmányt A Duna-menti népek jövőjéről, három nyelven megjelentetve. A Szolgálat folyóirat (Eisenstadt, Ausztria) 1980/1. számában Szent Benedek regulájának néhány szociológiai mozzanata címmel tette közzé értekezését (doktori disszertációjának lényeges elemeit megfogalmazva).

Számos irodalmi művel lepte meg közönségét: Jurisits Miklós élete, Vulkántól a Velebitig, A holló és a skorpió, Misztériumdrámák Noéról, Szűz Máriáról, Szent Péterről, Szent Mártonról. A burgenlandi horvátok színjátszásához vidám műveket is írt: Drakovich ház, Annyi amennyi, Ispán Úr, melyekben a magyar és a horvát népszínművek összefonódására lehet következtetni. Közvetlenül élete vége előtt a burgenlandi horvátok kulturális szervezetei nagy ünnepség keretében köszönték meg az érdekükben végzett 55 éves munkásságát. Nemsokára súlyos trombózissal a bécsi Wilhelminen kórházba vitték (lábát amputálni kellett).

2004. május 10-én hunyt el. Végakarata alapján szülőfalujában, Répcesarudon temették el, a családi sírboltba május 18-án. Paul Iby Kismarton püspöke és Várszegi Asztrik, Pannonhalma főapátja vezették a gyászmisét és a temetést.

Csitkovics Gyula

Felhasznált irodalom:
A Pannonhalmi Szent Benedek Rend Névtára 1802-1986, Összeállították: Berkó Pál és Legányi Norbert, Pannonhalmi Szent Benedek Rend Győr, 1987. 218. p
Magyar Katolikus Lexikon I. kötet, Budapesti Szent István Társulat, 1993-2014. Szerkesztő: Diós István
Galambos Iréneusz: In memoriam Blazovich Ágoston O.S.B., Bencés Hírlevél (A Magyar Bencés Kongregáció Tájékoztató Lapja) VI. évfolyam 2. szám, 2004. nyár 14-15. p
Blazovich Ágoston: Szent Benedek regulájának néhány szociológiai mozzanata Szolgálat (Eisenstadt, Österreich) 1980/1. szám 20-27. p

A címlapkép forrása: Bencés Hírlevél, VI. évfolyam 2. szám, 2004. nyár 14.p