126

Gustav Klimt: Pallasz Athéné

Remekművek világszerte 38. rész – Ősze Mária írása

gustav-klimt-pallasz-athene

Gustav Klimt (1862-1918) a bécsi szecesszió meghatározó, napjainkban is sokak által csodált művészének 1898-ban megfestett Pallasz Athéné című olajképe pályafutásának új irányt adó, mégis talán kevésbé közismert alkotása. A négyzet alakú, 75 centiméterszer 75 centiméteres festmény napjainkban a bécsi Wien Museum művészeti gyűjteményének darabja.

Gustav Klimt 1862. július 14-én született a Bécs mellett fekvő Baumgartenben. 1876 és 1883 között folytatott tanulmányokat a császárváros Iparművészeti Iskolájában. 1879-ben testvérével, Ernst Klimttel és barátjukkal, Franz Matsch-csal közösen megalapított, épületek díszítésére specializálódott Künstlerkompagnie (Művészkompánia) elnevezésű csoportjuk számos megbízást kapott, többek között dolgoztak a bécsi Sturany-palotában, a karlsbadi gyógyfürdőben, a Burgtheaterben, sőt a Kunsthistorisches Museumban is. 1886-tól kezdve azonban művészeti stílusa eltért társaitól, testvére 1892-es halálát követően pedig végképp eltávolodott Matsch-tól, akivel 1894-ben végleg befejezték a közös munkát.

Fiatalkori sikerei révén közismert és sikeres művészként már a fenti időszak alatt is számos alkalommal kapott felkérést portrék megfestésére. Pályafutása korai szakaszában elért sikerei ellenére a Művészeti Akadémia professzori kinevezését a kultuszminiszter elutasította 1893-ban. 1897-ben a Bécsi Szecesszió (Secession) elnevezésű mozgalom és egyesület alapító tagja és egyben választott elnöke lett. Mind a festészetben, mind az iparművészetben „a Bécsi Szecesszió alapvető szerepet játszott a Németországban Jugendstilnek, Franciaországban art nouveau-nak, Angliában modern style-nak, az osztrák birodalom területén szecessziónak nevezett új stílusirányzat kialakításában és terjesztésében, a hivatalos akadémizmus és a nagypolgári konzervativizmus ellenhatásaként.” Klimt nevéhez fűződik 1898-ban megtartott első kiállításuk plakátja, valamint ugyanebben az évben megalapították a Ver Sacrum című folyóiratot, továbbá saját kiállítási épületük is elkészült.

Klimt 1898-ban festette meg Pallasz Athéné című képét, amelyet a nagyközönség a Secession második kiállításán, egyben az új kiállítási épület nyitó tárlatán láthatott először. A kép fémkeretben van, amelyet testvére, Georg Klimt készített. A görög mitológiában Athéné, Zeusz főisten lánya, a kézművesség, a tudományok és a művészetek istennője. Klimt azonban nem a hagyományok mentén festette meg a görög istennőt. Ez volt ugyanis az első olyan festménye, amelyen megjelenik „az archetípusos szupernő”, aki „felvértezve és felfegyverkezve egyetlen pillanatig sem kételkedik a győzelemében, és leigázza a férfit, talán az egész ember nemet”. Művészetével maga Klimt is hozzájárult egy új nőtípus, „a kasztrálással fenyegető femme fatale megteremtéséhez”, aki ezt követően tulajdonképpen valamennyi képén megjelent. Ugyanis a 19. század végének „nagy témái közé tartozott a nő uralma a férfi fölött”, a szalonokban is erről folyt a diskurzus, a nemek csatájáról szóló vitákban a művészek és az értelmiség tagjai egyaránt részt vettek. Ennek megfelelően Athénéként egy „rőt hajú-kemény állú, kortárs modell arcát” festette meg Klimt.

A képet Pallasz Athéné „feje és felsőteste tölti be”. a páncélzat fénylő és pikkelyes síkja uralja a képet. Ráadásul egy mitológiai szörny, nevezetesen egy medúsza fej is díszíti Athénét, amely különösen „irritálta a konzervatív ízlésűeket”, egyenesen közönséggyalázónak titulálták. Ez a „fényűző díszítés ráadásul kiemeli a festő világszemléletének alapvető erotikus elemét”. Klimt ikonográfiája is teljesen eltér a hagyományostól, az istennő ugyanis jobb kezében „nem Nikét, a győzelem istennőjét tartja, hanem áttetsző kristálygömbön egy apró vörös hajú Nuda Veritas szobrocskát”. Klimt festményein a nőt a „maga teljességében ábrázolta, nem rejtett el egyetlen részletet sem – íme a meztelen igazság”. Ráadásul ahogyan Athéné odamutatja a nézőknek, „az igazi művészet győzelmét szimbolizálja. Pallasz Athéné fenyegetően lendül azok ellen, akik a társadalomban ennek az igaz művészetnek az útjába állnának”. A képen alapos tanulmányozást követően felfedezhető az istennő feje mellett zajló, a fenti harciasságot még tovább hangsúlyozó küzdelem, amely a mitológiai hős Héraklész és a tengeri lény Triton között zajlik. Ezen kép esetében alkalmazott Klimt számos olyan elemet először, amelyek későbbi alkotásainál meghatározók lettek: első alkalommal használt aranyat, „az anatómia átalakítását ornamentikává, az ornamentikáét pedig anatómiává”. Stílusában is változást hozott, ez az alkotás ugyanis „jelentős előrelépés a dekoratív síkszerű ábrázolás irányába”.

Ludwig Hevesi újságíró, kritikus így védte meg a támadásoktól Klimt Pallasz Athénéjét: „A publikum azokhoz a Pallaszokhoz szokott, akikről lerí, hogy tulajdonképpen csak festett márványszobrok. Klimt azonban a magáét leplezetlenül szecesszionista nőnek mutatja, mostaninak. Olyan istennőnek mindenesetre, avagy démonnak, aki a Secession híve… Nem földből gyúrt szobor ez, nem is eleven nő, hanem jelenség, anyagi megvalósulása egy hangulatállapotnak, amely az alkotóilag tetterős dacot és a szuverén alkotói ösztöntudatosságot érzékelteti.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Gilles Néret: Gustav Klimt 1862-1918; Gustav Klimt. Kossuth Kiadó; Susanna Partsch: Klimt élete és művészete; Gerold Dommermuth-Gudrich: 50 híres mítosz; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte

2021.05.02