Sztár-szob-rock: Freddie Mercury Emlékmű (Montreux, Svájc)

Könnyűzenei zarándokhelyek 1. ‒ SzaSzi írása

freddie-mercury-szobor-montreux-svajc

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik” (Kodály Zoltán). A legnagyobb zeneművek képesek az emberi lélek legmélyére hatolni, ezért nem csoda, ha az alkotójuk iránt tanúsított rajongás néha elementáris méreteket ölt. Szeretnénk halhatatlannak gondolni őket, szobrokat állítunk nekik, hogy adózhassunk emlékük előtt. Így volt ez mindig, évszázadokkal ezelőtt és most is. És így van ez a könnyűzene ünnepelt mestereivel is, különösen, hogy manapság már szinte divat a velük való szelfizés. Keressünk fel néhányat!

Freddie Mercury, a Queen frontembere a brit zenetörténet egyik legikonikusabb alakja. A közönség körülbelül 700 alkalommal tombolhatott koncertjein, ő pedig mindig kirobbanó energiával lépett színpadra, szinte felszántotta a pódiumot. Az együttes a legtöbb ember által látott fellépését 1985-ben tartotta, de a szaklapok a londoni Live Aid koncerten adott 25 perces szereplésüket véli a rocktörténelem legsikeresebbjének. Zenéjükben a hard rock, a pop, a kabaré, a glam és az opera elemei ötvöződtek. Freddie Mercury rendkívül különleges hangja még a hozzá nem értő füleknek is feltűnt, elképesztő módon közel négy oktávot tudott kiénekelni. 2016-ban egy osztrák, cseh, svéd tudósokból álló kutatócsoport tanulmányozta a különleges hangokat. Arra jutottak, hogy Mercury hangszálai gyorsabban mozogtak, mint más emberekéi. Míg a tipikus vibrato 5,4 Hz és 6,9 Hz között ingadozik, Mercury-é 7,04 Hz volt.

Fantasztikus hangja mellett karizmatikus személyisége szinte mindenkit magával ragadott, magánéletébe azonban csak keveseket engedett be. Talán ezért még nagyobbá nőtt a misztikum alakja körül. Legendák keringenek imádott macskáiról, akiknek dalt írt (Deliah), és egy egész albumot is publikált (Mr. Bad Guy), vagy spéci bélyeggyűjteményéről, amelyet a mai napig mutogatnak kiállításokon, vagy hogy a fürdőszobájában állt egy zongora, mert gyakran kapta el az ihlet a kádban (állítólag a Crazy Little Thing Called Love c. számot is egy fürdőkádban írta). Kevesebben tudják, hogy tehetsége mennyire sokoldalú volt, például grafikusként ő tervezte a zenekar logóját, vagy kezdetben kitalálta és varrta a fellépőruhákat. A Queen nyugati rockbandaként elsőként tartott stadionkoncertet a „vasfüggöny” mögött, mégpedig Budapesten, a Népstadionban 1986. július 27-én. Az eseményről Zsombolyai János rendezésében koncertfilm is készült. Óriási volt a megdöbbenés, amikor 1991. november 23-án közleményben jelentették be Freddie betegségét, rögtön utána bekövetkező halálhíre pedig fekete nap volt a rockzene történetében. Egyike lett az AIDS vírus híres áldozatainak.

Zenéje ma is elementáris erővel hat. Ikonikus mozdulatai a rajongók szívébe égtek. Egyik védjegyévé például a talp nélküli mikrofon vált, ami egy véletlennek köszönhető. A mikrofon egyszerűen kicsúszott a talpból, ő pedig ahelyett, hogy bajlódott volna vele, folytatta a parádézást, és tovább énekelt. Ez a későbbiekben szokásává vált.

Legkorábban, halála után öt évvel, 1996. november 25-én avatták fel közel három méter magas bronzszobrát a Genfi-tó partján, amely ezt a mozdulatot örökíti meg. Az ünnepségen az egykori zenésztársak is jelen voltak. 2003-tól a rajongók minden szeptember első hétvégéjén összegyűlnek itt, hogy tisztelettel adózzanak az énekes emléke előtt (Freddie Mercury Montreux Memorial Day). Miért éppen itt? Az együttes hat nagylemezét vette fel a montreaux-i Mountain Studios-ban, köztük a Made in Heaven-t, az utolsót, amikor Freddie már nagyon beteg volt. Ő maga is szeretett ezen a nyugalmas helyen időzni. Harminc éve távozott, de a talapzathoz rakott virágözön folyamatos.

A rajongás nem ismer határokat, így a világ több pontján igyekeznek megörökíteni legendás alakját, például Liverpool-ban. A Queen és Ben Elton látványos, We Will Rock You című musicaljének megnyitója előtt találkozni lehetett 15 méteres szobrával a Manchester Arndale-ben is, amely korábban a londoni Dominion Színház előtt állt, hogy üdvözölje a közönséget a bemutatón.

Freddie Mercury a Queen tagjaként 2001-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2003-ban a Songwriters Hall of Fame-be, 2004-ben az Egyesült Királyság Music Hall of Fame-be, és az együttes 2002-ben csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

SzaSzi

Forrás: starity.hu, commons.wikimedia.org, petofilive.hu, kalandozomagyarok.cafeblog.hu, hammerworld.hu

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2021.04.29