Dér Adrienn: Hősteki és az eltűnt holdtehén

Könyvkritika

der-adrienn-hosteki-es-az-eltunt-holdtehen

Teki, a kék páncélos teknős Erdőliverzum lakója, és hős szeretne lenni, de nem azért, hogy mások megdicsérjék és elismerjék, hanem azért, hogy segítsen a bajbajutottakon. Már eddig is büszkélkedhetett néhány apróbb hőstettel, de igazi áttörést még egyik sem hozott számára. Ezért aztán igazán izgalmasnak hangzik, amikor megkeresi őt Rudi, a jogarorrú földimalac, hogy segítsen megkeresni a holdtehenet, különben Kartolíria lakói sajt nélkül maradnak, és az végzetes lehet számukra.

Teki természetesen elvállalja a feladatot, és barátjával, Borzival, a kefefarkú borzzal útnak indul Kartolíriába, hogy Moson király elé járuljon. Megérkezésükkor csodálkozva tapasztalják, hogy Kartoliban, Kartolíria fővárosában a legkülönfélébb, mesébe illő lények laknak sárga tökházaikban, akik hasonló csodálkozással szemlélik a két utazót. Moson király Tekire bízza a feladatot, hogy megkeresse az eltűnt (vagy ellopott?) holdtehenet, ehhez azonban az egyetlen segítség egy térkép, na meg persze Zozo, a táncolókobold, aki hozzájuk szegődik az útra. A kis csapat megkezdi vándorlását, átkelnek a Sajtköves hágón, megtalálják az Elhagyott-barlangot, járnak az Alacsonyan Szálló Felhők völgye felett, Trolliában és az Óriásfák erdejében is. Közben pedig egyik veszélyes kalandból a másikba csöppenek, olyan érzést keltve az olvasóban, mintha a furcsábbnál furcsább helyzetek keresnék meg hőseinket, nem pedig fordítva. Sikeresen megharcolnak a sajtfaló kukacokkal, megmenekülnek az egyélmeg-eprek bűbájától, a barlangban pedig megtalálják a tábortűzfülű gyíkot, Liliomot, aki valójában egy kedvesre sikeredett, extrovertált sárkány, és onnantól ő is a csapat része lesz.

Így vándorolnak sok-sok napórán keresztül, nyomról nyomra, az utazás azonban korántsem akadálymentes, folyton közbeékelődik valamilyen váratlan esemény, amely látszólag letéríti őket az eredeti útirányról, később azonban kiderül, hogy mindennek megvolt a maga értelme. A történetet tizennyolc fejezeten keresztül követhetjük, ez idő alatt a legkülönfélébb mesebeli lények kelnek életre, hapcicák, vakondkutyák, melákok, pufimókusok, cintányérlábú tarantulák és persze a céklafülű kalandorjeti meg a javítóbanya sem kevésbé különös figura.

Dér Adrienn második meseregénye A kaszabmanóhoz hasonló hangvételű, kedves történet. Szereplői nem szokványos figurák; mindegyiknek megvan a maga sajátossága, egyénisége és különleges tehetsége. Teki hős szeretne lenni, és mindent megtesz, hogy ez sikerüljön neki. Rendületlenül hisz magában és abban, hogy egy nap eljön az ő ideje, és nem csak kóborló hapcicákat fog megmenteni, hanem valami igazán nagy dolgot visz végbe. Borzi, a hűséges barátja mindenben támogatja őt, akkor is, ha Tekivel tartani egyet jelent azzal, hogy olykor a saját határait kell átlépnie. A történet többi szereplői is általunk nagyon ismerős vonásokkal rendelkeznek, ebben a mesében sok lényeges és értékes dolog megtalálható, a barátság, az elkötelezettség, a hűség, a sokszínűség, az elfogadás átütően van jelen, természetesen a szemben álló kontrasztokkal együtt, mint az árulás, hazugság, gonoszság. Ha ezen a vonalon akarjuk jellemezni a mondanivalót, akkor a félelem mint központi elem gyakran csupán játékosan és sokszor észrevehetetlenül, de mindvégig jelen van a történetben, ugyanakkor annak legyőzése és a bátorság adja meg a kulcsot a végső megoldáshoz. Az is jól látható, hogy a változástól nem kell félni, mert általa rájöhetünk, hogy amit eddig nem tudtunk vagy nem szívesen ettünk meg, az kiválóan működik vagy épp isteni finom, jobb tehát nyitott szívvel és elmével szemlélni a lehetőségeket.

A mesében ismerős elemek is felbukkannak, ilyen a jégcsapszarvú búgókecske, akivel már találkozhattunk A kaszabmanó történetében is, de ismerős maga a mese szerkezete és a történetszövés is, hiszen újra egy jó barátokból álló társaság indul el megkeresni valamit, amit valaki elrejtett vagy ellopott, hogy aztán az úton, különféle kalandozások során, váratlan módon szerezzék meg azt, amiért elindultak. Ha elolvassuk a szerző néhány soros jellemzését önmagáról, nem meglepő, hogy ebben a történetben is, akárcsak A kaszabmanóban a megszokottól való eltérés, a különlegesség köszön vissza. Elég, ha csak a szereplőket, azok neveit, a tájat szemléljük, a történetről nem is beszélve. Dér Adrienn nagy tehetséggel alkot új, meglepő, vicces, találó és rezonáló fogalmakat, neveket, tulajdonságokat, és öltözteti bele hőseit. A mesehősők számára szinte nincs lehetetlen, mindenre megoldást találnak, ráadásul történetük alakulása sorsszerű, ezért a végén valójában visszajutnak a kiindulópontba, csak sokkal bölcsebben és fejlettebben. Így elmondható, hogy Teki és társai úgy nyitnak a változásra és fejlődnek a kalandok során, hogy közben nem veszítik el személyiségük alapvető, meghatározó vonásait. Történetük egyszerre elragadó, vicces, komolykodó és könnyed, meglepőbbnél meglepőbb fordulatokkal és szereplőkkel, akik mind kedvesek számunkra, bármit is jelenítenek meg.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez egy olyan mesés kötet, amelyben csodálatos illusztrációk vannak, ezeket Szulyovszky Sarolta készítette. A képek színvilága és különlegessége, fantáziadús és már-már a tudományos fantasztikum határát súroló mivolta nagymértékben meghatározza az olvasás hangulatát. A meseregény leginkább nagyobb gyerekek és felnőttek számára nyújt izgalmas olvasásélményt, újszerű, különleges világba kalauzolva őket, amelyben természetesen – ahogy a mesékben általában – legvégül mindig a jó győz. Ez esetben, pontosítva: a legjobbak.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2021.04.18