121

Hecking-Schönberger-Sokolowski: A jövőnk most kezdődik – Greta Thunberg harca a Földért

Horváth Gábor könyvkritikája

hecking-schonberger-sokolowski-a-jovonk-most-kezdodik

A környezetvédelem számomra mindig sokat jelentett. Ezért aztán sosem tudtam válaszolni az egyesével becsomagolt cukorkák létezésének miértjére, sem pedig megérteni a közvetlenül a szemetes mellé, földre dobott banánhéj rejtélyét.

Gyerekkoromban kábé 9 évesen megkaptam Joy Adamson könyvét, A pettyes szfinx nyomábant, amelynek hatására aztán elolvastam Adamson összes magyarul kiadott kötetét, s „eldöntöttem”, hogy vadőr leszek valahol Kenya és Tanzánia térségében. Aztán persze jött a történelemmánia, és mindez elúszott, de az állatok és a természetvédelem mindig közel álltak a szívemhez. Nos, ma ebben a témában egy vállalhatatlan könyvet mutatok be.

Igen, pontosan úgy van, ahogy sejtik. Ez volt a mentegetőző rész, hogy elhárítsam a vádakat, mert a mostani bizony a keményebb kritikák közül való lesz. Az egész Greta-jelenségtől herótom van, az ENSZ-ben annak idején vele elmondatott beszéd nem szekunder, hanem egyenesen primer szégyennel tölt el. Amikor ugyanis egy 16 éves tini bölcsességeket oszt a világ első számú politikusainak, az olyan kolosszális röhej, mintha a Fradi-Barcán befutnék a pályára, és megpróbálnám elmagyarázni Messinek, hogyan is kell dekázni. A svéd leányzót kétségtelenül nagy színészi tehetségnek nevezném, ha nem rína le róla, hogy komolyan veszi magát. Annál a résznél mondjuk mindig elröhögöm magam, ahol leárulózza a világ vezetőit – és tulajdonképpen a felnőtteket ‒, akiknek köszönhetően a mai fiatalok nagyságrendekkel jobb módban élnek, mint az emberiség történetében bármikor. Nem mellesleg egy nap alatt több energiát fogyasztanak el (közlekedés, telefon, számítógép), mint az ük- vagy dédszüleik 18 éves korukig… Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy az igazán szánalmasak azok a mellette bólogató macskajancsik, akik képesek úgy tenni, mintha maga Jézus vagy Buddha aforizmáit hallgathatnák végig. De ugorjunk a kritika apropóját szolgáltató Greta Thunberget bemutató könyvecskéhez!

A szerénység már a címlapon indul, ahol Greta Thunberg egyedül harcba száll a Földért, akár egy marvel hős (bár önálló történet híján azok is falanxba tömörülnek mostanság), csak a svéd kislánynak egy svédcsavarnyival jobb az öltözéke. Emellett megtudjuk a címből, hogy „a jövőnk most kezdődik”, azaz például az én generációmnak nyilvánvalóan nem is volt ilyenje. A három szerző – mert hát nyilván ekkora trágyakupac kitermeléséhez egy ember nem elegendő – munkáját nehéz minősíteni. A szöveg egészen gagyi. Szóhasználata megpróbál fiatalos lenni, ami abban merül ki, hogy egybites gondolatokat közöl Tarzan szintjén: „Én elmenni boltba. Gyalog. Repülő rossz. Venni banán helyett alma”-stílusban. Ha azt mondom, pongyola, akkor igen komoly eufemizmussal élek. Mert hát aki a világot akarja megmenteni – ellentétben maradi szüleivel –, mi a fenéért tudna értelmezni egy összetett mondatot, ugyebár? A 41. oldalon például a következő jelzők szerepelnek: rossz, rosszabb, sok, sokszor, sok, sok. Mindezt alig húsz, igencsak kurta sorban, 18pt-os betűmérettel kell elképzelni. A mondatokat nem cifrázták túl, mint említettem, de legyen egy konkrét példa is:

Így aztán Greta útra kelt. Nem ült repülőre, mert az árt a klímának. Ehelyett vonattal és elektromos autóval utazik mindenfelé.

Ha már radikálisok vagyunk, akkor a vonat és az elektromos autó is árt a klímának – az áram nem csak úgy a falban nő ‒, és az a legjobb a klímának, ha a seggén marad… Egyébként itt nem lehetett volna valami adat, hogy egy repülőn utazóra kilométerenként hányszor több károsanyag kibocsátás jut, mint egy vonatozóra? Ilyen ugyanis nincs, ellenben megtudhatjuk, hogy az Asperger-szindróma nem betegség, ám némely aspergeresek kiemelkedően tehetségesek. Könyvtárosként volt szerencsém autistákkal találkozni, nem egyszer. Nem bántásból, hanem ténymegállapításként: gyakran rögeszmések. Ez azt jelenti, hogy egy adott téma olyan szinten megérinti őket, hogy abban valóban képesek magukat kiválóra pallérozni. Ez lehet helytörténettől Kate Ryan életrajzán át egészen a vasútmodellezésig bármi (ezek valós példák!). És ez jó. De a rögeszme, az rögeszme: nem tűrnek vitát, és amit ők tudnak, az helyes, és csak az a helyes! Ezt persze lehet kezelni, és kedves hozzáállással viszonyulunk hozzájuk, mivel erről nem tehetnek. Ez egy ilyen állapot. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ez egy ilyen állapot, és a rögeszmés képtelen árnyaltan megközelíteni szenvedélye tárgyát, ahogy a szerelmes sem veszi észre imádottja hibáit. És emiatt az illető komoly tudományos tevékenységre aligha lesz alkalmas, mert egészséges kritikával kell az embernek saját tudományának tárgya felé is fordulnia. Szerintem Greta tevékenységének, megnyilatkozásainak áttekintése ezt az álláspontomat igencsak megerősíti. Ismét idézek a könyvből:

Feláldozzák [Ők! T/3 – HG] a környezetünket [A miénket! T/1 – HG], hogy a gazdag emberek az enyémhez hasonló országokban luxusban élhessenek (…) Azt mondják, mindennél jobban szeretik a gyerekeket. Mégis ellopják a jövőjüket, itt, az orruk előtt.

Na ha valami populizmus, akkor ez az, de nyilván a tehetősek elleni támadás aligha saját kútfőből fakad. Eleve az „őket” kiveszi a „mi”-ből, ami hamis, hiszen a környezet nem Gretáéké (= trendi fiatalok), hanem a gazdagabbaké és idősebbeké is. Leányzónk éppen az elődeinek köszönheti, hogy leülhetett a parlament elé klímatüntetni, ahelyett, hogy cipőket varrna egy gyárban napi 12 órában, mint 150 éve. Az egyik nagy mítosz, amit sok büszke anyuka és nagymama taglal, az „a mostani gyerekek sokkal okosabbak és ügyesebbek”. Ennek egyébként legfőbb bizonyítékaként általában a telefon használata szokott lenni: „Az én tündibündi kis Bendegúzom még nincs 5 éves, de már ért (sic!) a telefonokhoz!”, avagy „Jaj, annyira ügyes a 7 éves kisunokám, a Belzebub, hogy már mindent tud (sic!) a számítógépről!”. Ezek természetesen toposzok, amelyek igazságtartalma nem túl nagy. Tény, hogy egy mai gyerek jobban ért a mobiltelefonhoz és a számítógéphez, mint egy 30 évvel ezelőtti gyerek. Már csak azért is, mivel azoknak egyik sem volt. Ám jó lenne megérteni, hogy mindkettő piktogramokkal operál, ami a világ legegyszerűbb nyelve, olyanok, akár a közlekedési táblák. A mai gyerek a modern kütyükben jobb, de egy halom másban – leginkább kézügyességben – meg nem. Egyébként meg a mai „számítógépzseni” gyerekek a könyvtárban egy lefagyott gépet nem tudnak újraindítani (szintén saját tapasztalat). A mostani gyerekek ugyanolyan gyerekek, mint a régi gyerekek: elsősorban gyerekek, csak a technika más, és lényegesen kényelmesebb az életük – cserébe stresszesebb ‒, ennek minden előnyével és hátrányával. A könyv tippeket is ad, hogy miként kell a gyerekeknek(!) meggyőzni azokat a fafejű felnőtteket az igazságról, amit természetesen Greta és ez a könyv „tud” és elmond nekik. Be kell, valljam, gyerekként sosem jutott eszembe, hogy apukámat meggyőzzem mondjuk arról, hogy gomba ellen uborkára érdemesebb lenne több rézgálicot szétpermetezni, mert tudtam, hogy ő jobban tudja, s nekem nem ez a dolgom. Úgy érzem, a kötet szerzői fordított napot tartottak, mert a szülőnek kell a gyereket természetvédelemre nevelni, nem vice versa.

Nézzük, mi az, ami jó a könyvben, mert azért kőszívem ellenére be kell vallani, vannak benne pozitívumok. Ez egyértelműen a kötet második fele. Az utolsó 30 oldalon ugyanis tippeket ad, miként lehetünk környezettudatosabbak, és itt azért bőven vannak megfogadásra érdemes javaslatok. Tényleg nem kell chilei almát enni Magyarországon, vagy argentin bort szürcsölni, mikor mindegyikből kiváló minőség van idehaza is. De ez nem csak élelmiszerekre igaz. Könyvtárosként nagyon dühítő, mikor magyar kiadó által Kínában kinyomtatott könyveket kap a kezébe az ember itthon. Valóban a legjobb globális környezetvédelem a lokális termékek fogyasztása, amelyeket nem kell annyit szállítani. A legtöbb javaslat egyszerű józan paraszti ésszel is megérthető, nem véletlen, hogy 100 éve a józan parasztok nem is hozattak be licsit Madagaszkárról. Mind a tömegközlekedés vagy kerékpár használata személygépkocsi helyett, mind a felesleges fogyasztás csökkentése olyan, ami valóban hasznos. Mondjuk a húsevés elleni hadjárat elég idegesítő szokása a környezetvédelmi fanatikusoknak. Elég beteg elme lehet, akinek egy jó szaftos marhasültről a tehén gyomrának metántartalma ugrik be.

Bevallom, nagyon sajnálom Greta Thunberget. Nem azért, mert engem leginkább Wednesday Addams-re emlékeztet (vagy a kislányra A kör-ből), s nem is a betegsége miatt, hanem mert innen hova tovább? Aki előtt 16 évesen az ENSZ vezetőinek kellett úgy tenni, mintha komolyan vennék, és „róla szóltak a hírek, vele volt tele a sajtó”, annak mi jöhet még? Merre van az előre? Elérte azt, amit elérhetett, ami nagyon klassz, de nem ennyi idősen. Új célokat kellene felfedeznie, különben májliszájruszosodni fog, csak hogy címlapokon maradhasson, ami egyenes út a katasztrófába egy ilyen elesett lány számára. Éppen minap érezte úgy, hogy már az amerikai kampányba is bele kell szólnia – elvégre mi más feladata lehetne egy svéd tininek? –, hiszen ahhoz is ért. E celebeskedés helyett kívánom neki, hogy lelje meg a nagyszerűt az egyszerűben, és legyen szép, nyugodt élete! És ti, kedves környezetért tenni akaró gyerekek! Ha valóban tenni akartok a környezetért, akkor mindenekelőtt tanuljatok, mert egy tanult ember többet tud tenni a Földért, mint egy tanulatlan. És persze az sem ártana, ha bandázás közben pusztán „menőzésből” nem a kuka mellé hajítanátok a pléhdobozt…

Az illusztrációkat Franziska Viviane Zobel rajzolta, akiről nagyjából azt lehet tudni, honlapja alapján, hogy csak olyan kozmopolita trendiségeket illusztrál, mint: környezetvédelem, sokszínűség, szociális igazság, vegán életmód és világmegváltás. De legalább cuki a szemüvege. Nagyjából rendben van ez a zöld-sárga-türkiz hangulat, láthatóan igyekezett valamiféle motívumok köré építeni a kötetet. Az egyik visszatérő rajzocska Greta esőkabátja. De hogy ez az ábrázolás mire hasonlít szerintem, azt most inkább nem fejtem ki, bár egy bizonyos kor felett szerintem mindenki ugyanarra fog asszociálni… Mindent egybevetve a kötet nem értéktelen, csak az első fele, amely nyugodtan kaphatta volna a Greta Thunberg apoteózisa címet.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2021.04.12