259

Mozdulatlan pillanatok – gondolatok tükrében

Fotók és versek

mozdulatlan-pillanatok

A járvány és a karantén időszaka alatt sem pihennek azok, akiknek lételemük az alkotás, így a költészet napja alkalmából győri fotósok és verselők: Csapucha Rudolf, Gmeindl Margitka, Gősi Vali, Gulyás Ildikó, Jakab Ibolya Shanti, Kirschner Gyula, Krajtsovits Katalin, Márkiné Lívia, Muzsai Viki, V. Bognár Imre, Virág Lajos és Zsubrits Zsolt saját munkáikból álló összeállítást készítettek egy online tárlat formájában.

Nem az a kérdés, hogy mire nézünk, hanem hogy mit látunk.” (David Henry Thoreau) A koronavírus-járvánnyal terhelt időszakban, a karantén alatt az alkotóművészek, fotósok és versírók a korábbi évekhez hasonlóan ismételten összefogtak, így a művészetek újra találkoztak, ezzel egy új és más minőséget hoztak létre.

Az ember már a korai időktől fogva kereste a gondolatainak a kifejezését, megjelenítését, amit előbb a barlangrajzokban talált meg, majd az idők során az eszközeit és technikáját fejlesztve eljutott a festővásznon át a fotóig. A kezdeti korokban a művészetnek szakrális szerepe volt, majd az idők során a gondolatok és érzések kifejezésének eszközévé lépett elő, a művészetek szétváltak, önálló életet éltek, hogy a későbbi korokban a művészetek újra egymásra találjanak.

Ennek az egymásra találásnak lehetünk szemtanúi akkor, amikor részesévé válunk szemlélőként és alkotóként annak a tárlatnak, mely a járvány miatt a nyilvános térből átkerült a virtuális világba. A mai kor embere, a digitális kor alkotója új hordozót talált új kifejezőeszközének az internet és a média univerzumában. Így léphet ki az alkotó a tömegmédia segítségével a helyi, szűk keretekből a nyilvános térbe, a művészetkedvelők közelébe. A művészeti alkotások sorsa tehát, hogy a közönség elé kerüljenek.

Az alkotóművésznek és a művészetnek a célja, hogy felidézzük a múltat, ünnepeljük és élvezzük a jelen szépségeit, egyszóval a művészet a valóság interpretációja, nem pedig az ábrázolása. Mi, alkotók így a saját érzéseinkkel, gondolataink kivetülésével, leplezetlen őszinteséggel lépünk a KÉVE Művészeti Társaságba csoportosulva a nyilvánosság elé. Csoportunk olyan összművészeti alapon álló közösség, melynek a működése az alkotók önállóságán, önkéntességén és szabad elhatározásán alapul. Remélem, ez a sokszínűség visszatükröződik az itt közzétett munkáinkban.

Hosszú alkotófolyamat végére teszünk pontot ezzel a megjelenéssel, remélve, hogy munkánk, fáradozásunk nem volt hiábavaló! Az alkotók sorsa tehát az, hogy a megjelent műveket a közönség megítélje, és az itt bemutatott munkákat az érdeklődők nemcsak nézik, hanem látják is.

Virág Lajos

„Kedves Művészek és Műértők!

Amíg el nem felejtem, szeretném megköszönni Virág Lajos barátom felkérését a tárlatmegnyitó megírására. Már nem emlékszem pontosan, hogy először meglepődtem vagy megörültem, amikor kész tények elé állított. Blaise Pascal szerint: „Vannak, akik jól beszélnek, de rosszul írnak. Ennek az az oka, hogy a hely, a jelenlévők és egyebek hevítik őket, és többet csiszolnak ki elméjükből, mint amennyit e hév nélkül lelnének benne.” Most, itt, íróként én vagyok a kakukktojás a költők és a fotóművészek között. Talán ezért is esett rám Lajos választása. Kicsit kívülről, de mint művész belülről is látom ezt a világot, és át tudom érezni a feladat súlyát és szépségét. A KÉVE már hagyományt teremtett, évente, a költészet napján, kiváló alkotásokkal örvendezteti meg a művészetre fogékony győrieket. A zseniális mozaikszó (kép vers) szemlélteti a művészetek összetartozását.

A művészet örök, emberen túli és nem függ a társadalomtól. Ott kezdődik, ahol nincs szabály és nincs kényszer. Amikor a dolgok közötti merev törvény megszűnik, a világot nem a tudomány kormányozza, az élet elkezd lüktetni. E nélkül az oldott, őszinte élet nélkül nincs művészet. Túlemelkedik a konkrét valóságon, s kerüli az ismétlést. A KÉVE tárlatokra ez különösen jellemző. Nincs két egyforma fotó és két hasonló vers. Minden alkotás egy külön világ. A művészet befogadásához három feltételre van szükség: a műértőre, a műalkotásra és a köztük lévő „hídra”. Ez a híd a művész, aki benne foglaltatik a műalkotásban. Hídpénzt is szed: az elismerés és a siker ömlik a bankszámlájára. Amikor egy fotó vagy egy vers a misztériumhoz ér, szimbolikussá lesz. Nem az a fontos, amit logikailag jelent, hanem a lényeg, amit elhallgat, a kimondhatatlan.

A művészet erőfeszítés, hogy az embereket szembeállítsa a valósággal, a természet működését utánozza és nem alkotásait, a művész pedig az intuíció mélységével ismeri meg tárgyát. A művész a szabad ember, akinek művei teljes személyiségéből fakadnak. Egy mű, tartamától függetlenül is mély erkölcsiséget sugároz, s egyszeri szépségének erejével jobbá teszi az embert. André Malraux úgy véli, hogy az ember annyit ér, amennyit változtat a világon. A valódi költőnek és fotóművésznek is ezt kell vallania, azért kell dolgoznia, hogy megtalálja a pontot, ahol változtatnia kell. Az életen, a világon, magán. Meg kell alkotnia azt, ami az ember fölött, az élet fölött és a természet fölött van. A művész a világot önmagán belül keresi, és amikor megtalálja, visszavetíti a világba. A hasonlítás és a hasonlat eszközeivel tudja érthetővé tenni az elvont dolgokat. Így kapja el a pillanatot, amit soha többé nem enged el.

A 21. századra az értékek kiürültek, az élet felgyorsult, és mindenki csak túl szeretne élni. A romlás az élet minden területén megfigyelhető. Meg kell becsülnünk azt a néhány értéket, ami megmaradt. A művészek tudnak ebben segíteni, de észre kell venni nélkülözhetetlen erőfeszítésüket. A művész a modern korban az egyetlen ember, aki szellemi értéket realizál, és a művészi munka az egyetlen, amely nem vált kínos rabszolgasággá, sőt amely vonzó, szép és egész maradt. A költészetnek már történelme van, távlatokat nyit. Verbális művészet, ugyanis amikor az ember elkezdett írni, már hiányzott az élet teljessége, régebben az írás csak a túlfejlett társadalmakban létezett. Az élet teljessége szótlan, mint az öröm és elmondhatatlan, mint a szerelem. Amikor az ember beszél, szegényít. A költészet elmondja, mi az ember és a szellem közötti viszony. Sajnos, manapság ezt el kell mondani, mivel a verbális művészet az egyetlen eszköz, mely éreztetni tudja ennek fontosságát.

A mai költő felelőssége még nagyobb, mint elődeié. Meg kell találnia a gondolat szűk mezsgyéjét, amely még befogadható az új generációk részére is. Már Leonardo da Vinci összefoglalta a lényeget: „A festmény olyan költői műalkotás, amelyet látni lehet, nem pedig hallani, a költészet olyan festmény, amelyet hallani lehet, nem pedig látni.” Melyik a fontosabb? Egyik sem. Két művészeti ág között lehet szoros hasonlóság, mely analógián nyugszik. A fotóművészet átvette a festészet mondanivalójának egy részét, és a digitális technika segítségével közel került a fiatalokhoz is. A fotóművész felelőssége megegyezik a festőművészével. A modern ember csak klisékben tud látni, készen kapott sztereotipekben. A társadalmi tudat is belelát a látványba néhány kölcsönös dolgot vagy körülményt, befolyásolhatja a szemlélőt. Ez a látás sorvadását okozhatja. A fotóművész olyan művész, aki a szemével, az agyával és az érzéseivel is lát, így tudja formálni a jelenlegi társadalom látásmódját.

Műalkotást készíteni magánjellegű tevékenység, mivel a megfelelő pillanat csak a művészeké, mely megoszthatatlan. Talán ez generálja rossz tulajdonságaikat is. Ők is emberből vannak, szükségszerűen egoisták, hogy uralhassák a pillanatot, nem szeretik, ha zavarják őket. Nem túl segítőkészek, mert a saját időtlen életükben élnek. Néha nagyon féltékenyek a többi művészre, amikor rájönnek, hogy a másik kapta el a lét pillanatát és/vagy szépségét. De hát ezért is szeretik őket! A Bölcsek Köve minden művész rendelkezésére áll. Aki birtokolja, meg tudja alkotni az igazi művet, a mesterművet, mely a világmindenség egysége. Ezt kívánom minden művésznek, aki alkotásaival megtisztelte a kiállítást.

Tenni kell a szépet, minden pillanatban, önmagunknak és másoknak is, függetlenül attól, hogy észreveszik- e vagy sem. John Lennon mondta: „Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz, és senki sem veszi észre. A nap is minden reggel csodálatos előadást tart, pedig a közönség nagy része alszik.

Török László

2021.04.12