Amellett, hogy allegorikus és bibliai témájú képeket készített, ő volt korának legnagyobb portréfestője. Emellett jártas a táblaképek és a freskók elkészítésében is. Nem ismert számára megoldhatatlan festői feladatot. Talán épp ezért 20-as évei közepén – Bellini halálát követően – a Velencei Köztársaság hivatalos festője lett. A korabeli források szerint nagyon népszerű ember volt, rendkívül sok megrendelést kapott. Nem létezett olyan velencei arisztokrata család, amelyről ne készített volna élethű képeket, de más városokban is szívesen dolgozott, portrét festett például a magyar ruhába öltözött, firenzei Ippolito Mediciről. Több jelentős külföldi útja volt, idegen uralkodók (pl. V. Károly) is számítottak visszatérő vevőinek.

Számtalan remekműve közül azért választottam a címlapképen látható olajfestményt, mert bár Tiziano viszonylag korai munkája, már kialakultak azok a stílusjegyei, amelyek a legnagyobbak közé emelték. A monumentális méretű (488 cm x 269 cm) Pesaro Madonna a velencei Santa Maria Gloriosa dei Frari bazilika bal oldali folyosóján található. A képet egy velencei nemesember, Jacopo Pesaro püspök rendelte hálából a törökök felett aratott diadalért. Pesaro ugyanis 1502-ben a pápai flotta vezetőjeként részt vett Santa Maura visszafoglalásában. A mű alapvető célja ugyan a hálaadás volt, de – kimondva-kimondatlanul – elvárás az is, hogy Tiziano megörökítse a szentek mellett a megrendelőt, valamint családjának apraját-nagyját, ahogyan az akkoriban bevett gyakorlatnak számított.

A művész formabontó művet alkotott. Felrúgta a korábban szokásos, szimmetriára épülő kompozíciót: a balról érkező Jacopo Pesarót Madonna a kép jobb oldalán, egy lépcső tetején ülve fogadja. A hatalmas oszlopnak támaszkodó Szeplőtelen Szűz azonban ennek ellenére a többi szereplő által alkotott geometriai piramis tetején marad. Előtte, jobbján Szent Péter, aki épp abbahagyja az olvasást, és bemutatja Máriának Jacopo Pesarót. Ez utóbbi mellett egy vértbe öltözött zászlótartó áll, a kezében lévő lobogó narancsából VI. Sándor pápa címere emelkedik ki. A zászlón látható babérág és a fehér turbános török fogoly a győzelem szimbólumai.

A jobb oldalon a stigmáiról felismerhető Szent Ferenc áll, akire a fehér fátyolcsíkkal játszó gyermek Jézus mosolyog. Ferenc gesztusai azt jelzik, hogy a Szűzanyának ajánlja a Pesaro család térdeplő tagjait. A kép legszélén, mintegy megbújva Szent Antal, a szegények védőszentje látható, aki teljes figyelmét a hódoló családra fordítja. Legelöl, bő skarlátvörös köntösben Francesco, aki megkapja a lovagi címet; mögötte Antonio, Fantino és Giovanni. Kicsit lejjebb Francesco unokaöccse, Leonardo (Antonio fia), aki láthatóan nem érdeklődik túlságosan az események iránt, hiszen kitekint a képből. Festői bravúr, hogy bárhol is álljon a néző, úgy érezheti, az ifjú szemmel tartja őt, ránéz.

A képmezőt szokatlan módon két, eltérő vastagságú oszlop tagolja, jobbra egy épület részletei tűnnek fel, emiatt úgy látszik, mintha a találkozás egy oszlopcsarnokban zajlana le. A hátteret a kék ég és felhők töltik ki. Feljebb, az oszlopok közé kúszó, szürke felhő tetején két angyalt láthatunk. A kis figurák megigazítanak egy megdöntött keresztet, testükre fény vetül. Ez a jelenet is a keresztény győzelem allegóriájaként értelmezhető.

A festmény szokatlan kompozíciója azonban nem eredményez diszharmóniát. A fény, a levegő és a színek sajátos ábrázolásával valami egészen új minőség született. Tiziano ahhoz a késő reneszánsz velencei festőgenerációhoz tartozott, amelyik engedett a város hangulatának: a lagúnák és a napfényben csillogó tenger hatásának, az utcai forgatag dinamizmusának, az ott élők életörömének, és – szakítva a hagyományokkal – ragyogó, erőteljes, addig soha nem látott színekkel kezdett festeni. Mária köpenyének kékje, Szent Péter ruházatának mély árnyalatai (Pesaro címerének színeivel), Francesco vörös köpönyegének tónusa, a brokát kelmék ragyogása lenyűgöző. A fény pont oda esik, ahová kell: a Szűzanyára, a kisdedre és az angyalokra. S az ő alakját ellenpontozó zászlóra tekintve talán még egy enyhe szellő jelenlétét is érzékelni véljük.

A festő éles kontúrok nélkül viszi fel a festéket – ez szinte védjegye –, ezért az alakok körvonala lágyabb. Az egész festmény valahogy bensőséges: Péter és Mária odafordulása igazi érdeklődést mutat, Jézus játékos ábrázolása is vidámabbá teszi ezt a diadalmas jelenetet. A mennybe vezető lépcsőn ülő Mária alakját a festő saját feleségéről mintázta, ami talán arra utal, hogy ez a munka közel állt a szívéhez. Ebben a műben benne van minden, amitől Tiziano „Tiziano”.

Kortársa és életrajzának írója, Giorgio Vasari így méltatta őt: „Tiziano mindig egészséges volt és oly boldog, mint kevés mester az ő szakmájában: az ég csupa szerencsét és áldást adott neki. Velencei házában látni lehetett minden fejedelmet, tudóst és kiváló személyt, aki ez idő tájt a városba jött vagy itt élt; mert ő nemcsak a művészetben volt nagyszerű, hanem szeretetre méltó, jó modorú, szelíd erkölcsű és viselkedésű ember is volt.”

Minden bizonnyal hihetünk annak az adomának, miszerint egy alkalommal nagy tisztelője, V. Károly spanyol király, német-római császár az etikettnek fittyet hányva lehajolt Tiziano elejtett ecsetjéért, és visszaadta azt a művésznek. Ez a maga korában példátlan gesztus volt.

Berente Erika

Felhasznált irodalom:
Gombrich, E. H.: A művészet története. Budapest: Gondolat, 1983
Guze, Joanna: A művészet nyomában. Budapest, Móra, 1978
Kennedy, Ian G.: Tiziano, 1490 k.-1576. Budapest : Vince K., Köln : Taschen Verlag, cop. 2007.
Legrand, Gerard: A reneszánsz művészete (Művészettörténeti szabadegyetem) Budapest, Helikon, 2000
Maria Gloriosa dei Frari bazilika honlapja
Pesaro Madonna
Titian
Tiziano Vecellio

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia