Az ókori játékok a poliszok összetartozását szimbolizálták, az olümpiai rendezvény idejére a görög városállamok között szünetelt a háború. A római hódítással jelentőségük csökkent, de a IV. századig megmaradt. Theodosius császár aztán betiltotta az olimpiát mint pogány hagyományt. A középkorban az embereket nem igazán érdekelte a sport, a versenyek feledésbe merültek, viszont később egyre jobban előtérbe került a mozgás szeretete, a munka melletti leggyakoribb kikapcsolódási formává vált, és mind többen foglalkoztak vele. A 19. században aztán az olimpia eszméje is visszatért a köztudatba. Panagiotisz Szucosz görög költő 1833-ban versben emlékezett meg a sportrendezvényről. Angliában elterjedtek a különböző lokális olimpiák, de Görögországban is zajlottak. Az olimpia alapítói kezdettől a béke ünnepeként és a háborúskodás lezárásaként tekintettek a játékokra.

Pierre de Coubertin báró (a képen) 1892-ben Párizsban megtartotta előadását az olimpiai versenyek felújításáról. A sport béketeremtő hatását tűzte ki legfontosabb céljaként, annak ellenére, hogy ez egy verseny, ahol mindig vannak győztesek és vesztesek. A „fair play” viszont a mai napig az egyik alappillére az olimpiai versenyeknek. A történész báró Párizsban született, de gyakran tartózkodott Angliában, ahol látta, hogy az internátusokban a diákok lelkesen sportolnak. Úgy gondolta, a sport a legalkalmasabb arra, hogy a világ összes népét egybefogja, közös nyelv egymás megértésében, és barátságokat alakít ki. Jelszavával – minden sportág, minden nemzet – a játékok nyitottságát hangsúlyozta.

1894. június 23-án a párizsi konferencián Pierre de Coubertin kezdeményezésére megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: elhatározták, hogy az első olimpia 1896-ban lesz, mégpedig az ókori görög olimpiák iránti tiszteletből, a hagyományokhoz hűen Athénban. Coubertin hamarosan kidolgozta az olimpia programját, ami azóta is a játékok alapja. A görögök két évet kaptak a létesítmények felépítésére, de lassan folytak az előkészületek. A görög miniszterelnök bejelentette, hogy a kincstár gyengélkedése miatt ellenzik az olimpiát. Ekkor született dr. Kemény Ferenc ötlete, aki NOB alapító tag: ha a görögöknek nem kell az olimpia, akkor Budapesten megrendeznénk a millenniumi ünnepségének keretében. Ez a kultuszminiszterek hezitálása és a szegényes kincstár miatt nem vált valóra, de Coubertin sem gondolta komolyan, csak a „budapesti olimpiával” zsarolta a görögöket. Magyarország bánatára végül a rendezők maradtak az eredeti tervnél. A görög kormány megbukott, és egy gazdag görög kereskedő felajánlotta segítségét, hatalmas összeggel támogatva a létesítmények felépítését. Végül a görög trónörököst bízták meg a főrendezői feladatokkal, mely lebonyolítása nem volt egyszerű.

Az athéni olimpiai játékokat 1896. április 6-án nyitotta meg I. György görög király. Athénban a márványstadion hatvanezer nézőnek kínált helyet a megnyitóünnepségen (a címlapképen). A sportrendezvény 10 napig zajlott, és 14 ország képviseltette magát – elsősorban Európából, köztük hazánk is (Ausztria és Magyarország külön indult). A játékosok 43 számban mérték össze erejüket. (Eredetileg lett volna még egy szám, de az evezést a rossz időjárás miatt nem tartották meg.) A versenyeket 9 sportágban rendezték: atlétika (12), birkózás (1), kerékpározás (6), sportlövészet (5), súlyemelés (2), tenisz (2), torna (8), úszás (4) és vívás (3). A súlyemelés még nem önállóan, hanem az atlétika keretében szerepelt. A versenyeket sportszerűen és szakszerűen bonyolították le, megfelelő körülményeket teremtve. Az olimpiát kulturális programokkal egészítették ki: a görög fővárosban fáklyásmenetek vonultak, színielőadásokat rendeztek, a király pedig díszebédet adott a vendégeknek.

Athénban nem indult még női versenyző az olimpián, kizárólag férfiak versenyeztek, összesen 245-en, a legtöbben görögök. Ma inkább amatőr versenyzőknek neveznénk őket, mint profiknak, az akkori sportolók felkészülését és versenyzését össze sem lehet hasonlítani a maiakéval. Az akkori maratoni futók gyakran az út melletti boltokban szerezték be frissítésüket, előfordult, hogy egy pohár borral tompították a fáradtságukat, vagy időnként lepihentek. A tenisz páros angol tagja csak ott a helyszínen nevezett a versenyre – turistaként érkezett az országba, majd olimpiai bajnok lett. Az amerikai súlylökő, Garrett életében először itt használt diszkoszt. Néhány napos edzés után olyan jól elsajátította a diszkoszvetést, hogy megnyerte az olimpiai számot 29 méteres dobásával. (Mai szemmel mosolygunk rajta, mert jelenleg 69,9 méter az olimpiai csúcs.)

Hazánk hat sportággal – atlétika (5), birkózás (1), súlyemelés (1), tenisz (1), torna (5) és úszás (2) – összesen 15 versenyszámban, hét fővel képviseltette magát az I. Nyári Olimpiai Játékokon. Az első, starthoz szólított versenyző az egyes rajtszámot kapott Szokoly Alajos volt, aki a 100 méteres síkfutásban harmadik helyen végzett (12,6 másodperces eredménnyel). A 110 méteres gátfutásban is indult, az előfutamon vezető helyen futott, és győztesnek tűnt, amikor felbukott az utolsó gáton, így másodikként ért célba, nem indulhatott a döntőben. Több hiba is akadt azonban, mert a táv csak 100 méter volt, a gátak száma pedig nyolc. Szokoly elindult a hármasugrásban is, ott negyedik lett. Másik futónk, Dáni Nándor a 800 méteres síkfutásban bekerült a döntőbe, és ott második helyezett lett.

Ezután következett az olimpia fénypontja, a maratoni futás: Coubertin munkatársa, Michael Bréal francia akadémikus javasolta, hogy az ókori hagyományok és a görögök tiszteletére vegyék be az atlétikai versenyek közé a maratoni futást, mégpedig az eredeti útvonalon. Ez a Marathón és Athén közötti 40 km-es távolság, melyen állítólag a maratoni csata győzelmi hírét vivő katona futott. Az első maratoni futásra 1896. április 10-én került sor, a görögök mesés díjakat ajánlottak fel, ha hazai versenyző nyeri. Ókori mintára a győztest ingyen ellátta volna a város élete végéig étellel, itallal, ruhával, a világ leggazdagabb görögje, a stadionépítő Averoff pedig egymillió aranydrachmát és a lánya kezét ajánlotta fel. 18 futó (köztük Kellner Gyula) hatalmas érdeklődéstől kísérve vágott neki a távnak, amely valójában csak 36,7 km volt. A görögök csalódottak voltak, mert nem nyertek eddig egyetlen atlétikai számot sem, így a maratoni futás maradt az utolsó reményük, Luisz Szpiridonnak pedig végül sikerült is győznie. Luiszt egyenesen a király elé vitték, elhalmozták mindenféle ajándékkal, nemzeti hős lett. Kellner negyedikként ért be a stadionba, de ő azt állította, hogy az úton csak ketten voltak előtte. Dr. Kemény Ferenc – aki az öt olimpiai versenybíró egyike volt – elmondta a főrendező Konstantin trónörökösnek a gyanús befutót. A tettes, Velokasz (Belokas) bevallotta, hogy csalt, mert szekéren tette meg a táv jelentős részét. Természetesen közfelháborodástól kísérve kizárták a versenyből. Ez volt az újkori olimpiák első óvása, melynek köszönhetően Kellner Gyula végzett a harmadik helyen. Mivel azonban díjazásban még csak az első két helyezett részesült, ezért Kellnert György király egy aranyórával jutalmazta.

A képzeletbeli éremtáblázaton Magyarország a hatodik helyen végzett, a mai értékelés szerint két arany, egy ezüst és három bronzérmet szereztek. (Az egyiket a szerb származású építészmérnök, Tapavicza Momcsilló, aki holtversenyben lett harmadik helyezett teniszben.) Sportolóink közül Hajós Alfréd (a „magyar delfin”, a képen) volt a legsikeresebb, aki úszásban indult. A versenyeket egy tengeröbölben rendezték meg, 10-12 fokos vízben. Az első szám, amelyen Hajós elindult és nyert, a 100 m-es szabad stílusú úszás volt. Az első magyar olimpiai bajnoki cím megszerzésekor a zászlót maga György herceg húzta fel az árbócra, és gratulált a mi bajnokunknak. Az örömmámor még tartott, amikor indították az 500 méteres úszást. Ezen Hajós a szervezők hibája miatt nem tudott elindulni, így az osztrák Neumann győzött. Hamarosan aztán gőzhajó hozta ki a nyílt tengerre az 1200 méteres úszás startjához a „magyar delfint”, aki testét ujjnyi vastagon faggyúval kente be, hogy védekezzen a kegyetlen hideg ellen. A hullámzásban Hajós nem látta ellenfeleit, és fel akarta adni. Neumann vetélkedett vele a legtovább, ám amikor látta, hogy a magyar versenyzőnek 20 méter előnye van, feladta. Hajóst a célnál teljesen megdermedve húzták ki a vízből, később tudta meg, hogy ő győzött, és ezzel megszerezte második aranyérmét.
 
1896. április 14-ére tervezték az első újkori olimpiai játékok záróünnepségét, de a tartós esőzés miatt elhalasztották. Másnap a kék ég alatt újra megtelt a stadion, ekkor fejeződött be az első újkori olimpia Athénban. Minden olimpiai győztest megjutalmaztak, diplomát, ezüst- vagy bronzérmeket és egy olajágat kaptak. A győzteseket – a mai gyakorlattól eltérően – ezüstéremmel díjazták, és a második helyezett kapta meg a bronzot. Az olimpia legeredményesebb sportolója a német Karl Schumann lett, aki birkózásban és tornában első helyezést ért el, súlyemelésben pedig harmadik lett. Átadták azokat a különdíjakat is, melyeket a játékok támogatói alapítottak. Még a görög trónörökös is kapott egy olajágat mint a szervezőbizottság elnöke. Szpiro Samarasz olimpiai himnusza zárta az első újkori olimpiai játékokat.

Miután véget értek az 1896-os athéni játékok, a görögök a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál azt akarták elérni, hogy mindig ők rendezhessék a sport ünnepét, de ekkorra már eldöntötték, hogy 1900-ban Párizsban tartják meg a következőt. 1920-ig csak nyáron rendezték meg az olimpiát, az első téli olimpiát 1924-ben Franciaországban szervezték. A görögöknek pedig egészen 2004-ig kellett várniuk arra, hogy újra ők fogadhassák a világ sportolóit.

Sulyok Attiláné

Források: olimpia.hu, rubicon.hu, wellandfit.hu, Edwin Klein: Olimpiák az ókortól napjainkig (Mi micsoda)

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.