Miután a japán birodalmi tengerészet lebombázta Darwint, a jáva-tengeri csatában pedig megsemmisítette a délkelet-ázsiai szigetvilágot védő szövetséges flottát, a császári hajóhad főereje nyugat felé fordult. Közben a szárazföldi támadás a brit kézen lévő Burma ellen márciusban sikeresen haladt előre a nehéz terep ellenére. Miután Pegunál, Burma déli részén megtörték a brit erők ellenállását, a japánok elfoglalták a fővárost, Rangoont – és ezt nem érezték rangon alulinak... ‒, majd tovább üldözték a hátráló briteket észak felé. Hamarosan egész Burma a hódítók kezére került, India és Kína határán pedig megmerevedtek az arcvonalak. Ezzel párhuzamosan a japán haditengerészet elhatározta, hogy semlegesíti az Indiai-óceánon állomásozó brit tengerészeti erőket is, amelyek fő támaszpontja Ceylon volt.

Ceylonban két fő célpont volt a csapásmérő erőt jelentő repülőgép-hordozókból álló Kidó Butai számára: egyfelől a főváros, Colombo, másfelől a sziget északkeleti végén lévő, kiváló adottságú tengerészeti támaszpont, Trincomale. Nagumo Csúicsi flottájának fő erejét továbbra is repülőgép-hordozói adták, melyekből ezúttal öt állt a rendelkezésére (Akagi, Sókaku, Zuikaku, Szórjú, Hirjú – a Kaga éppen javítás alatt volt). Ezt megfelelő számú hadihajó kísérte. Emellett partraszálló csapatok támogatták, amelyeknek feladata az Indiához tartozó Andamán-szigetek elfoglalása volt, amelyek mintegy pajzsként biztosították volna a tenger felől a burmai és malájföldi hódításokat. Churchill félelmeivel ellentétben a japánok nem tervezték Ceylon elfoglalását, céljuk „pusztán” az ott állomásozó brit flottaegységek megsemmisítése és az Indiai-óceán semlegesítése volt, hogy aztán nyugodtan az amerikai hordozók ellen fordulhassanak a Csendes-óceánon.

A brit tengerészeti erőket Sir James Somerville admirális irányította. Az úgynevezett Keleti flotta két nagy (HMS Idomitable, HMS Formidable) és egy kicsi (HMS Hermes) repülőgép-hordozóból, öt csatahajóból, hét cirkálóból, 16 rombolóból, valamint 7 tengeralattjáróból állt. Technikai színvonalát tekintve meglehetősen heterogén volt, vegyesen modern és már lassúnak számító, első világháború idején épült egységekkel. Emiatt Somerville kétfelé osztotta erőit, egy gyorsabban mozgó, illetve egy lassabb csoportra, s félve egy meglepetésszerű japán csapástól, erőit hol Ceylonnál, hol a Maldív-szigetekhez tartozó Addu atollnál lévő titkos bázisán állomásoztatta. Úgy számolt, ha híreket kap a japán flottáról, erős csatahajóival tud annak leginkább ártani. Ez jó ötlet nektűnt, ugyanakkor azzal a kockázattal járt, hogyha a japán flotta Ceylon alá érkezik, éppen Addunál lesz, és elkésik. Pontosan ez történt. Hamis információk miatt Somerville azt gondolta, hogy április 1-jén érkezik a japán támadás Ceylon ellen, ezért a szigethez közel várakozott, és mivel a japánok 5-ére tervezték Colombo bombázását, addigra a brit flotta egy része kifogyott a vízből és üzemanyagból, vissza kellett térnie a támaszpontra, egyes hajókat pedig a ceyloni kikötőbe küldött feltölteni a készleteket. A brit hajóhad heterogén összetétele komoly logisztikai és szervezési problémákkal járt, s nagyban hozzájárult a brit sikertelenséghez.

A japán csapásmérő erők április 5-én, húsvét vasárnap hajnalban elérték a támadáshoz kiszemelt pozíciót Colombotól délnyugatra, majd a gépek elkezdtek felszállni. Korábban tengeralattjáróikkal és felderítő repülőgépekkel megpróbálták felmérni a Colombo kikötőjében állomásozó brit hajókat, nem túl nagy sikerrel. Szokás szerint a csapást Fucsida Micuo vezette, aki ezt megelőzően már Pearl Harbor és Darwin ellen is bizonyította képességeit. Az akciót 53 támadógépből és 38 zuhanóbombázóból álló repülőcsoport hajtotta végre 36 vadászrepülőgép kíséretében. Ahogy Colombo fölé értek, brit vadászgépek fogadták őket, de a légi harcban a veterán japánok bizonyultak jobbnak. A brit vadászokat lelőtték vagy elűzték, majd a támadók végigbombázták a kikötői létesítményeket, reptereket és a kikötőben álló kereskedelmi hajókat. Nagy haditengerészeti egységeket azonban nem találtak. Az első hullámot egy másodiknak kellett volna követnie, ám ezt Nagumo lefújta, mivel közben híreket kapott arról, hogy brit hadihajókat észleltek a közelben. A HMS Cornwall és a HMS Dorsetshire nehézcirkálókról volt szó (a címlapképen), amelyeket Somerville üzemanyag vételezésére küldött éppen Colombóba. Nagumo a Szórjú és a Hirjú zuhanóbombázóit rendelte ellenük, amelyek precíz bombázásukkal 14 órakor el is süllyesztették mindkét hajót. A két modern cirkáló elvesztése nagy veszteség volt a briteknek. Bár a nap folyamán néhány brit repülőgép ráakadt a japán flottára, kárt nem tudtak okozni benne. Somerville kifutott Adduból a hírek hatására, de ismét csak a levegőt markolta. Négy nappal később, április 9-én a japán hordozókról felszálló repülőgépek Trincomale-t bombázták, majd elsüllyesztették a HMS Hermes hordozót (az alsó képen) és a HMAS Vampire ausztrál rombolót is. A japán flotta ezt követően visszatért a Csendes-óceánra.

A japánok jelentős, de nem döntő sikert értek el. Az Andamán-szigeteket biztosították, és komoly károkat okoztak a brit flottának, habár annak fő erői sértetlenek maradtak. Azt kétségtelenül megoldották, hogy nyugat felől nem fenyegetett brit támadás, miközben felkészültek a döntő tengeri összecsapásokra az amerikai haditengerészettel a Csendes-óceánon. Így taktikai céljukat tulajdonképpen elérték.

Igaza volt-e Churchillnek? Ez volt a világháború legveszélyesebb pillanata? Tulajdonképpen elfogadható álláspont, némi kritikával. A tengelyhatalmak hódításait térképre vetítve valóban 1942 tavaszán-nyarán tűntek a legerősebbnek, azonban ez inkább volt látszat, mintsem valóság. Japán gazdasági tekintetben sehol sem volt az Egyesült Államokhoz képest, és a midway-i vereség után csak idő kérdése volt, hogy mikor tolódik el az átmeneti katonai erőegyensúly a két fél között az USA felé. Az Egyesült Államok gazdasága a Szovjetunió emberanyagával és Nagy-Britannia egész világot átívelő tengerészeti bázisaival együtt egész egyszerűen túl soknak bizonyult Németország és Japán számára, akiknek Olaszország ráadásul nem sok katonai segítséget jelentett. A veszély, hogy Japán és Németország Egyiptomon és Ceylonon keresztül kezet foghat, csak egy múló pillanatban felbukkanó árnyék volt, semmi több.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: The Operation of the Navy in the Dutch East Indies and the Bay of Bengal. Leiden, 2018.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.