525

70 éves Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes

Sulyok Attiláné írása

budai-ilona

70 éves lett Budai Ilona, aki fél évszázada az egyik legcsodálatosabb népdalénekes hazánkban. Az 1970-es évektől gyűjtött a szomszédos országok magyarlakta vidékein népdalokat és népmeséket. Az Óbudai Népzenei Iskolában 35 évig tanított, a Magyar Rádióban éveken át vezetett népzenei műsorokat. Legfontosabb számára még ma is, ahol csak lehet, felhívni a figyelmet a csodára, amit magyar népdalnak hívunk, és minél több emberhez eljuttatni azt.

Budai Ilona 1951. április 3-án született egy Felpéc melletti tanyán, Győr-Moson-Sopron megyében. Gyermekéveit Gyömörén töltötte, ahova 1954-ben költözött a család. Az éneklés örömét, a népdalok szeretetét a szülői házból hozta magával: édesapja, Budai János és édesanyja, Tulok Ilona is nagyon szépen és sokat énekeltek. Egyszerű vidéki emberek voltak, de fontosnak érezték, hogy a gyerekeik valami szépben nőjenek fel. Édesapja esténként a Toldiból vagy a János vitézből olvasott nekik, gyakran fütyült, édesanyja pedig énekkel altatta és ébresztette őket – ezek meghatározó élmények a számára. Emellett voltak olyan tanárai, akik az éneklés iránti vágyat, igényt megerősítették benne.

Két általános iskolai énektanárára mindig emlékezni fog, de Ménfőcsanakon, a gimnáziumban kapott egy olyan magyartanárt, Asbóth Mártát, aki nagyon szerette a népdalokat: ő figyelt fel gyönyörű hangjára, és figyelmét a népdalok felé fordította, neki köszönhető, hogy elindult a pályán. Tamási Áron könyveket adott neki, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődését – nemcsak a dalok, hanem a táj iránt is, ahol ezek születtek. Egyre több iskolai ünnepségen lépett fel, majd tanára felkészítette sok megyei és országos versenyre, így szerzett gyakorlatot a színpadi szereplésben. Első sikereit az 1968-as Ki mit tud?, később a Nyílik a rózsa nevű vetélkedőkön aratta, utóbbin a döntőig jutott, igazi népdalt egyedül csak ő énekelt. Az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellé elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is. Szívesen gondol vissza ezekre a régi vetélkedőkre, ma már az ő tanítványai indulnak sikerrel versenyeken.

1971-ig a soproni óvónőképző növendéke volt, majd néhány évig óvónőként is dolgozott Budapesten, mialatt 1972-77 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát. Első önálló népdalestjét Nagy László nyitotta meg 1976-ban, egy neki ajánlott versével. Ugyanebben az évben alakult budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör, melynek alakulása óta vezetője. Az 1970-es évek elejétől járta a környező országok magyarlakta vidékeit (Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja) népdalokat gyűjteni, az éneklés technikáját elsajátítani.

Nemcsak népdalok után kutat több évtizede a Kárpát-medencében, hanem népmeséket is gyűjt. Amíg kicsi volt a fia, sokat mesélt neki, aztán 2001-ben elkészült első mesekazettája gyermekeknek, nem sokkal később pedig egy felnőtteknek szóló is. Eddig három lemeze jelent meg: Élő Népzene (1978), Magyarország édes hazám (1995) és Anyám, édesanyám (2004). Közel száz mesét talált Erdélyben a dalokon kívül, ezekből készült 2002-ben egy válogatás CD melléklettel Székely mesebeszéd címmel.

Életében fontos szerepet játszott rádiós tevékenysége is, a Magyar Rádióban népdalt tanított. 1986-ban indították el az Énekeljünk együtt nevű népdaltanító műsort, mely 12 éven át került adásba. Ezt követte a Fúvom az énekem című műsor több mint egy évtizeden át, mellyel azok előtt az adatközlők, énekesek előtt akart tisztelegni, akiktől rengeteget tanult a gyűjtésein. A feladat boldoggá tette, sok pozitív visszajelzést kapott. Hálás a Magyar Rádió akkori vezetésének, akik műsorai felett bábáskodtak, hiszen ily módon 22 éven át heti rendszerességgel jelenhetett meg a magyar népdal a rádióban. „Amíg ment a műsorom, addig nem is tudtam, mekkora hatása volt, milyen sokaknak – iskoláknak, pedagógusoknak, népdalköröknek – adott segítséget.” 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban vezetett népzenei műsort, a Népdalforrást.

budai-ilona

1986-tól 35 évet dolgozott az Óbudai Népzenei Iskolában, mely a népzenetanítás legrégebbi hazai műhelye. Öt évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán is tanított. 1975 óta nyaranta népzenei táborokban szeretteti meg a fiatalabb és idősebb korosztállyal a népdalokat. Rengeteg tehetséges gyermek van napjainkban is, akiknek fontos ez a műfaj. Néha ugyan elkeseredett, de aztán mindig adódott olyan pozitív élménye, amely megerősítette abban, hogy érdemes csinálni. „Szent Ágostonnak van egy gyönyörű gondolata, hogy aki énekel, annak a szíve csordultig megtelik szeretettel. Én ezzel a szeretettel szeretném továbbadni azokat a dalokat, melyek bennem vannak, melyeket megtanultam, vagy melyek körülvesznek bennünket.

A pedagógusnak rendkívül meghatározó szerepe van abban, hogy a gyerekek mennyire szeretik meg a népdalokat, de a néphagyomány átörökítése a szülőkön is múlik. Szerencsére a kevés ének óraszám ellenére sok helyen tartják fontosnak, hogy a gyerekek énekeljenek, táncoljanak, zenéljenek, és ezt örömmel tegyék. Olyan kincset, olyan örökséget kapnak általuk, amit a lelkükben visznek tovább. Egyre több helyen rendeznek népdalos- vagy népzenei versenyeket. „Jó látni a gyerekeken a lelkesedést, és tisztelem azokat a kollégákat, akik a globalizálódó világban is felkészítik őket.” 

Budai Ilona több mint 20 éve tölti be a zsűrielnöki szerepet a Hegyalján innen, Sokorón túl népmesemondó versenyen Győr-Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban, amely 1992 óta kerül megrendezésre. A megmérettetést a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtára és a Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ rendezi meg győri és Győr környéki általános iskolák legjobb mesemondóinak. „Mindig szívesen jövök haza, egyrészt kicsit nosztalgiázni Ménfőcsanakra, és szembesülni azzal, hogy mennyi tehetséges gyermekünk van. Ez egy jól szervezett, színvonalas vetélkedő, öröm látni, hogy ebben a furcsa értékvesztett világban még vannak gyermekek, pedagógusok és szülők, akiknek fontos a népköltészetünk eme szép ága, a mesemondás.

budai-ilona

Budai Ilona és Zalka Csenge Virág mesemondó

Több évtizedes lelkiismeretes munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták: 1986-ban Kodály Zoltán-díjat, 1988-ban a Magyar Rádió nívódíját, később Széchenyi Emlékplakettet kapott. 1996-ban a Magyar Örökség Díjat vehette át, a népdalénekesek között elsőként az országban, ez a legkedvesebb elismerés a számára. Boldog és Gyömöre község díszpolgárává választotta. 2010-ben Életfa-díjat adományoztak neki. 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, 2018-ban pedig elnyerte a Nemzet Művésze címet, melyet hatalmas megtiszteltetésnek érez. Számos nívós kitüntetést kapott 50 éves munkássága során, a Kossuth-díj azonban 2016-ban „egész pályám koronája lett; bízom abban, hogy még sokáig szól magyar ének, magyar népdal a Kárpát-medencében.” A művész magával ragadó és a tradicionális magyar népi kultúra hiteles továbbörökítését szolgáló pályája, a népzenét hiánypótló ismeretterjesztő tevékenységével népszerűsítő előadóművészete, valamint értékteremtő oktatómunkája elismeréseként kapta a díjat. A Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatában 2014-ben jelent meg a „Szárnyaddal s torkod élivel…” című könyv, melyben Gréczi László beszélget vele.

Budai Ilona élete fő céljának tekinti terjeszteni, tanítani a népdalokat, és elültetni azt a lelkiséget az emberek szívében, amit ezek a dalok hordoznak: a hitet, az emberséget, a hazaszeretetet és a hűséget. Mélyebb tiszteletet szeretne ébreszteni e kultúra iránt, melybe beletartozik az ország, a nép nagyrabecsülése és szeretete. Ha megtagadjuk népi kultúránkat, akkor nemzetünk színtelen lesz, és nincs jövője a Kárpát-medencében. „Szeretném, ha mindenki tudná és érezné: múlt nélkül nincs jövő. Amit hoztunk, azt őrizni kell. Csodálatos nép fiai vagyunk, és én büszke vagyok minden emberre, aki ma Magyarországon magyar népdalt énekel. Meghajtom előttük a fejem.

budai-ilona

Műsoraival rendszeresen járja az országot, és az előadói esteken az emberek örömmel énekelnek vele. „Ezek a találkozások lángokat gyújtanak szerte az országban, egy kicsit elgondolkoznak az emberek, és megérzik az együtténeklés örömét.” Az előadóművész különösen a kisvárosok és a falvak közönségét szereti, mert velük mindig megtalálja a hangot, és ott mindig úgy érzi, mintha otthon lenne. Rendszeresen jár általános iskolákba is műsorokat adni, közösen énekelni a gyerekekkel. Kevesen tudnak olyan ízes tájszólással, átéléssel mesélni, mint ő. Nagyon sok kedves dala van, de legközelebb mégis az áll a szívéhez, amelyiket egykori tanára énekelt: ez a Kodály Zoltán által gyűjtött Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál kezdetű népdal. „Az éneklés a lélek vállalkozása” ‒ véli Budai Ilona, így tudja a legjobban kifejezni azt, ami a szívében és a lelkében van. 2003. október 26-án Tarnai Imre atya így köszönte meg szép előadását: „Ilona, Ön csodálatos kincset kapott az Úristentől. Köszönjük, hogy nemcsak megőrzi, de tovább is adja nekünk.

Sok szeretettel gratulálunk e tartalmas életműhöz, és jó erőt, egészséget kívánunk a további folytatáshoz!

Sulyok Attiláné

Források: teol.hu, fidelio.hu, szoljon.hu, muvesz-vilag.hu, gyoriszalon.hu

2021.04.03