Raffaele Monti (az alsó képen) olasz szobrász, író és költő Milánóban született 1818-ban. A szakmai alapokat apja, Gaetano Matteo Monti neves szobrász irányítása alatt sajátította el. Húszévesen Bécsbe utazott, ahol két évig folytatott művészeti tanulmányokat, majd visszatért hazájába. A negyvenes években Magyarországon is tartózkodnia kellett egy ideig, hiszen közreműködött a Nemzeti Múzeum épületének kivitelezésében. A Pollack Mihály által tervezett klasszicista épület timpanonján lévő szobordíszeket ő készítette. Amint láthatjuk, szép lassan alakult nemzetközi karrierje, amely aztán 1846 után Angliában teljesedett ki, hiszen elképesztő szakmai tudása, anyagismerete, szépérzéke és maximalizmusa mellé újító szellem, valamint némi üzleti érzék is társult.

A XIX. századi olasz művészek előtt két út állt: tökélyre fejlesztik a korábban elsajátított technikákat és alkalmazkodnak a bevált művészeti stílusokhoz, vagy valami újdonság felé nyitnak, valami szokatlannal kísérleteznek. Monti művészi pályájának elején az első úton indult el. A barokk szobrászat ikonográfiáját, stílusjegyeit, az alakok dús díszítettségét átvette munkáiban, és mestere lett a redőzött kelmék és fátylak illúziót keltő ábrázolásának. Kész volt azonban alkalmazkodni a század közepén uralkodó romantikus stílushoz is. Fátylas nőalakjai titokzatosnak hatottak, finom borzongást keltettek a miszticizmus iránt érdeklődő nagyközönségben.

A halott kő, a fehér márvány teljes mértékben képes visszaadni az emberi formákat, az érzelmek mélységeit is. A márvány a legmegfelelőbb anyag az embereket ábrázoló szobrokhoz. Olyan puha, hogy jól illeszkedik a vésőhöz, de ugyanakkor elég sűrű ahhoz, hogy a legkisebb részleteket is ki lehessen formálni vele. Egy avatott szobrász a felületmegmunkálás különféle módjaival (a polírozás eltérő mértékével) csodákat tehet. Ehhez még hozzáadódik a márványnak az a tulajdonsága, hogy kalcitból áll, kristályos szerkezetű, azért megőrzi fényáteresztő képességét.

A menyasszony legelső verziója (a címlapkép bal oldalán) valószínűleg 1845-ben készült, még Olaszországban. Ez a mellszobor tulajdonképpen előtanulmánynak tekinthető az Angliában, Devonshire 6. hercegének megrendelésére készített, hatalmas sikert arató, egész alakos A fátylas vesta szűz című kompozícióhoz. Montitól származik az 1860-ra datálható másik mellszobor-változat is (a címlapkép közepén), amely ma Minneapolisban, az Institute of Art gyűjteményében található, és amelyről cikkünk szól. Ez a szobor is fehér márványból készült, magassága 54,61 cm, talapzata dór oszlopra emlékeztet.

A mű egy enyhén lehajtott fejű fiatal hölgyet ábrázol. A nő fejére fátyol borul, amely a fejtetőn elsimul, a nyak körül és a mellkason sűrűn redőzött. A fej és a váll teteje simára polírozott, hogy visszaverje a fényt. De ahol a fátyol az arcra esik, a márvány kevésbé csiszolt. Kevesebb fényt tükröz, ami a szövet textúráját imitálja. A hölgy fejét finoman faragott virágkoszorú díszíti, melyet hátul szalag fog össze. A virágok tölcséresek, mint a Vesta papnő szobrán – ennek a részletnek a későbbiekben jelentősége lesz.

Monti karrierje felfelé ívelt Angliában. Bemutatkozott a Királyi Akadémián, műtermet nyitott, és több kiállítása is volt. Ismertsége 1861-ben lépett szintet: A Crystal Palace Art Union – egy szervezet, amelynek célja a közönség ízlésének javítása volt – megbízta a Copeland & Garrett Spode porcelángyárat, hogy az akkoriban újdonságnak számító szobrászati alapanyagból, a parianból (szoborporcelánból) állítsa elő A menyasszony másolatait (a címlapkép jobb oldalán). És – valószínűleg Monti egyetértésével és közreműködésével – elkészültek a kópiák, aprócska változtatásokkal. A virágfüzér itt inkább a narancsvirág-koszorúra emlékeztet, máshogy esnek a redők, a fátyol pedig elvesztette lebbenő hatását. A talapzatnak különféle változatai ismertek.

A Monti-féle dekoratív parian szobrok az 1862-es londoni Nemzetközi Kiállításon akkora sikert arattak, hogy még sztereogram is készült róluk, hírük kelt a nagyvilágban. A sokszorosítás révén elérhetővé váltak a középosztály számára is. Óriási lett irántuk a kereslet.

Ebből a történetből kikerekedhetne az is, hogy Raffaele Monti boldogan élt, amíg meg nem halt. De ő mégis inkább művész volt, mintsem üzletember. Nagykereskedőnek pedig semmiképp nem titulálhatjuk. A XIX. század egyik legismertebb szobrának alkotója szegénységben hunyt el 1881. október 16-án.

Berente Erika

Forrás: it.wikipedia.org, fineartphotographyvideoart.com, Parian-oia.- 26 Aug–8 Nov 2014

A képek a Wikimedia Commons, a collections.artsmia.org és a collection.beta.fitz.ms gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor