A fekete kontinens legendás birodalmai közül most a viccesebbe utazunk el, talán félig-meddig azért, mert pár anyagi és kritikai sikert – Dreamgirls, A nevem Dolemite és persze a Shrek-széria – leszámítva az egyébként remek Eddie Murphy fejére az elmúlt egy-másfél évtizedben nem nagyon került vissza a nyolcvanas években kiérdemelt aranykorona. Ezért úgy éhezett egy régi-új nagy dobásra, mint a zamundai nép a McDowell-féle, hús nélküli szavanna burgerre…

A királyok hosszú sorában eddig legutolsó Jaffe Joffer (James Earl „Darth Vader / Mufasa” Jones) halni készül. Az agg és megfáradt uralkodó egy nagyszabású búcsúztató ceremónián mosolyogva távozik őseihez, mert tudja, hogy országa sorsát mostantól fiára, Akeemra bízhatja. A háromlányos, középkorú férj és apuka problémái azonban hamar elkezdődnek, amikor megjelenik a szomszédos Nexdoria vezetője, Izzi tábornok (a végleg rehabilitált és vicces Wesley Snipes), aki ki is mondja: vért akar! No nem háborús vért, hanem családi vért, azaz frigyet, esküvőt, a két família és ország egyesülését!

A burkolt fenyegetés elől Akeem királynak rövid időre sikerül kitérnie, ám az uralkodói-öröklési rangsort újabb probléma teszi még bonyolultabbá: kiderül, hogy a történelem előtti, amerikai kiruccanásából egy törvénytelen fia született, aki esélyes lehet a zamundai koronára. Mivel Havas Jon esetéből már mindannyian tudjuk, a fattyúprobléma akár egész birodalmak felforgatását okozhatja, Akeem hűséges side-kickjével, Semmivel (Arsenio Hall most kissé háttérbe szorulva) újra felkerekedik, hogy Amerikába jöjjön, és Queens-ben találjon megoldást a válságra. Ám fia, Lavelle (Jermaine Fowler) felbukkanásával csak tovább nő a megoldandó problémák száma…

Akeem az emlékeinek él, hiszen az Amerikába jöttem 2. nyilvánvalóan a retro-érzés jegyében született. Azon felül, hogy számos, az első részben megismert, mára megőszült-ráncosodott mellékszereplő tér vissza, még az eredeti filmből is kapunk bevágott jeleneteket, sőt, pár perc erejéig, a flashback-érzés jegyében a digitálisan megfiatalított Eddie Murphy is visszatér. Van egy kis En Vogue, Salt’n’Pepa, Gladys Knight és némi Prince is, hogy meglegyen a film zenei hanganyaga, és természetesen többször is találkozunk az első rész legendás borbélyüzletében üldögélő, a világ dolgait kibeszélő öregekkel is! Mostanra kábé 120 évesnek kellene lenniük, de ez nem von le a beszólásaik értékéből.

A készítők nem bonyolítják túl a történetet, nagyjából hasonló, a gazdag-szegény témakört körüljáró érzelmi-szerelmi dilemmákkal találkozunk, mint harminc éve. A történet fő vonala azonban áttevődik Afrikába, ahová idegenként csöppennek az echte amerikai szereplők, ahol igazodniuk kell a helyi szokásokhoz.

A rengeteg filmes utalás és beszólás mellé kapunk a jelenlegi hollywoodi elvárásoknak megfelelő aktuálpolitikai poénokat, Tracy Morgan (Saturday Night Live, Két kopper, A stúdió) alakításában egy vicces queens-i nagybácsit, és rövid időre még Morgan Freeman is feltűnik. Eriq La Salle csillogó frizurája azonban kimarad, és az akkor pár másodperces szerepet kapó Samuel L. Jackson potenciális visszatérésére is hiába várunk. Na de mi van a Szexi Csokoládéval? Hmmm…

Összességében a film önmásolása, hibái, logikai buktatói ellenére is egy fájdalommentes, vicces, kedvelhető folytatás – az igazi nagy visszatéréshez azonban Eddie Murphy-nek többet kell majd letennie az asztalra a régóta tervezett Triplets és a Beverly Hills-i zsaru 4. esetében is. Az Amerikába jöttem 2. ugyanis olyan, mint a szavannai hó – meglepetést okoz, ahogy váratlanul lehullik, de rövid idő alatt nyom nélkül elillan…

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Alonzomosely
Forrás: hetediksor.hu