A legtöbb kép és videó jellegzetes előtte-utána típusú. Hogyan itták a teát Bridgerton előtt, hogyan itták utána, milyen stílusú ruhákat rendeltek előtte és utána, hogyan változott meg a nyelvhasználat: taxi helyett már hintót rendeltek, az édesanyjukat a mom, mommy helyett pedig mama szóval illették. A népszerűségnek örvendő sorozat Julia Quinn A herceg és én című regényén alapul. Az eredeti, első kiadás 2000 januárjában jelent meg. Magyar fordításban 2010-ben jelent meg, 2021-ben filmes borítóval újra kiadta a GABO. Valószínűleg akkor is megvolt a réteg, aki olvasta, de a Netflixnek köszönhetően hiánycikk lett a nyomtatott példány. Következzen hát egy könyv-sorozat összehasonlítással fűszerezett recenzió.

A herceg és én Julia Quinntől A Bridgerton család című kilenckötetes sorozat első része. Mielőtt nekilátunk olvasni, jobb lesz a feminista énünket félretenni egy kis időre. Férfi és női szemmel is vérlázítónak találhatunk egy-egy jelenetet, helyzetet. Összeszorítjuk majd a fogunkat, amikor egy hajadon lányra a „jó természetű” jelzőt használják, akár egy tenyészkutyára, vagy a fogait ellenőrzik házasság előtt. Törődjünk bele, hogy ezek létező, reális szokások voltak az ezernyolcszázas évek elején az előkelő társadalomban, és adjunk hálát, amiért ma már más a helyzet.

A cím a két főszereplőre utal, Daphne Bridgertonra és Hastings hercegére, Simon Basettre. Különösen indul a történet: Lady Whistledown társasági pletykarovatának egy részletével. Az ő leírásából ismerjük meg a Bridgerton családot, az özvegy Violet Bridgertont és nyolc gyermekét. Lady Whistledown cikkei minden fejezetben megjelennek: nagyszerű rálátással és nyers őszinteséggel kommentálja az előkelő Társaság eseményeit, de a tagok személyes életét, titkait is kiteregeti. Identitását homály fedi, de úgy tűnik, mindenhol jelen van és mindenről tud, ezért mindenki kíváncsi rá. A Társaság tagjai látszólag elítélik az ilyen szintű pletykálást, azonban a nap legizgalmasabb tevékenységének számít elolvasni Lady Whistledown rovatát, és sokat adnak a véleményére.

Lady Whistledown megjegyzésének olvasása után belecsöppenünk a Bridgerton család mozgalmas életébe. Azonnal megkedveljük Violetet, az édesanyát, aki hatékonyan, de gondoskodva vezeti háztartását, rendezi a gyermekei sorsát. Legsürgetőbb feladata férjhez adni Daphne-t. Nem az első szezonja, mégis hajadon maradt. Daphne melegszívű, művelt, kedves, barátságos. Talán utóbbi tulajdonsága teszi, hogy a házasságra készülő fiatalemberek inkább barátot, mint feleséget látnak benne. Mindez megváltozik, amikor összebarátkozik a külföldről hazatérő Simon Basettel, Hastings hercegével. Gyermekkorában elszenvedett traumák hatására Simon eltökélt szándéka, hogy sosem nősül meg és nem nemz utódokat.

Simon és Daphne hamar felismerik, hogyha szövetségre lépnek, mindketten elérik, amit akarnak. Amennyiben eljátsszák, hogy Simon udvarol Daphne-nak, és őrülten szerelmesek egymásba, az igen aktív és nyomulós édesanyák nem akarják már eladósorban lévő lányaikat megismertetni Simonnal, valamint Daphne is egyből kívánatos lesz a többi férfi számára, ha egy herceg udvarol neki. A csel nagyszerűen beválik, legalábbis kezdetben. Simont nem özönlik el az édesanyák, Daphne-t azonban rohamozzák a kérők. Ám a szerelem minden törvényt és társadalmi szabályt felülír, és amint a cselszövő páros végigkeringőzi a szezont, egyre többször merül fel bennük a gondolat, hogy vajon a látszat és színjáték nem vált-e valósággá.

A történet idáig magával ragadó: magunk előtt látjuk a pompás báltermeket, halljuk a keringőt, érezzük a feszültséget Daphne és Simon közt. Ha könnyed, történelmi-romantikus regényre számítottunk, megkaptuk. A történet ott válik bizarrá, amikor Daphne nyomatékosan, majdnem erőszakosan küzd azért, hogy feleségül mehessen Simonhoz. Egy romantikus regénytől nem ezt várjuk. A valóságban sem. Daphne veszít a méltóságából, amikor sikerül kicsikarnia a házasságot. Egy férfit szeretnénk látni, aki hódít, harcol, ehelyett egy szerelmes, kétségbeesett nőt kapunk, aki kizsarolja az egybekelést. Romantikátlan és lelombozó, amint ketten házasságot kötnek. Beletörődünk ebbe a fordulatba, amint látjuk, hogy megkapta a zsák a foltját.

Tovább fokozódhat a rossz szájíz, amikor Daphne kihasználja Simont, és úgy tűnik, sikerült teherbe esnie. A sorozatban egy kicsit elegánsabban mutatják be ezt a mozzanatot. Úgy a regényben, mint a filmben, ez az a pillanat, ami próbára teszi a házasságukat. A válás nem opció számukra. Két lehetséges út áll előttük: vagy egymás mellett élnek párhuzamos életet, vagy túl tudnak lépni a hazugságon, a bizalmatlanságon, az egymásnak okozott sérüléseken.

Ironikus és ellentmondásos, hogy a 19. századi angol kisasszonyokat egész kiskoruk óta úgy nevelik, hogy felkészüljenek a házasságra, mégis csak az esküvőjük előtti napokban tudják meg, mi történik a nászéjszakán, és hogyan is lesz abból gyerek. Daphne esetében még ez a magyarázat is nagyon hézagos: a felvilágosítást a szégyen fátyla fedi. Valószínű, hogy sok félreértés és konfliktus elkerülhető lett volna, amennyiben Daphne is megfelelő felvilágosításban részesül.

Hogy mitől érhetett el ekkora sikert úgy a sorozat, mint a könyv? Egyszerűen azért, mert olvasás vagy sorozatnézés közben könnyű úgy érezni, hogy mi is a 19. századi angol felső tízezerhez tartozunk, minden pompával és bosszúsággal együtt. A szerző sikeresen megteremti az olvasók számára a korra jellemző hangulatot, a régies nyelvhasználattal, részletes leírásokkal, valamint a szokások és a társadalmi szabályok ismertetésével. A kényelem, a luxus, az elegancia, a bőség és az előkelőség a mi életünk részévé is válik. Még ha csak egy-egy órára is.

Egy-két bekezdést a könyv és a sorozat összehasonlítása is érdemel. A fő cselekményszál azonos: Daphne és Simon cselszövése, házassága. A mellékszálak, szereplők, részletek viszont eltérnek egymástól. Érdekes módon azonban ez nem zavaró, a regény és a sorozat egész jól kiegészítik egymást. A sorozat díszlete kiváló, remek színek, ruhák és kompozíciók teszik álomszerűvé a történetet, a regény pedig terjedelmesebb leírásokkal teszi érthetőbbé ezt. A könyv leírása alapján Simon kék szemű, a sorozatban viszont színes bőrű. Plusz pont a sorozatnak, hogy az ott megjelenített előkelő Társaság akármilyen sznob, felszínes, de legalább „színvak”: a kritikák mindenre vonatkoznak, ruhától elkedve szokásokig, de a bőrszín sosem téma, és főleg nem hátrány. Ebben a tekintetben a könyv és a sorozat eltér egymástól. A regényben nincs külön utalás bőrszínre, ezért automatikusan feltételezi az olvasó, hogy a szereplők fehérek. A sorozatban pedig egy alternatív és ideális 19. századi Egyesült Királyság látható, amelyben a színes bőrű társadalom is rangot, pozíciót és pénzt kap.

Ugyancsak a sorozatból ismerjük meg a többi szereplőt, talán ezért is izgalmasabb, mozgalmasabb. Imádjuk Eloise-t, akit a könyvből alig ismerünk, Marina és története pedig benne sincs a regényben, de a sorozatban tökéletes rálátást nyújt az előkelő társadalom szigorú szabályaira. A regény annyira a két főszereplőre fókuszál, hogy alig van esélyünk megismerni rajtuk kívül mást. Hogy melyiket válasszuk először – a könyvet vagy a sorozatot ‒, erre nincs konkrét recept, de a fantáziánk megoldja, hogy egy nagy kerek történetté gyúrja össze a kettőt.

A könyvet és a sorozatot is a szerelmi történetek kedvelőinek ajánlom, valamint mindazoknak, akik egy könnyed, laza olvasmányra, illetve sorozatra vágynak. Ha nagy a zűrzavar körülöttünk, erősen igénybe vettek a munkahelyünkön, esetleg lefárasztott a vizsgákra megtanult tananyag, akkor lazíthatunk egyet A herceg és én-nel. Az egyszerű nyelvezet, a felső tízezerre jellemző gondok (amelyek a hétköznapi olvasó számára nevetséges, jelentéktelennek tűnő problémák, mint például ugyanannak a ruhának a kétszeri viselése) könnyen emészthetővé teszik a történetet, ezért egynapos olvasmánynak, vagy Netflix-maratonnak is tökéletes választás. A korhatárt viszont érdemes tiszteletben tartani, 16 év felettiek számára ajánlott, mivel a könyv és a sorozat egyaránt bővelkedik pikáns, elég explicit jelenetekben, mikor csak pislogunk, hogyan csöppentünk ilyen szoftpornóba.

Julia Quinn 1970-ben született zsidó családban. Gyerekkorától kezdve sokat olvasott, bár édesapja nem mindig nézte jó szemmel azokat a könyveket, amelyekre a választása esett. Azzal védekezett, hogy tanulmányozza őket, mert ő is szeretne írni egy regényt. Számos könyvet írt, amelyeket 29 nyelvre fordítottak le. A The New York Times sikerlistájára 19-szer került fel. A legnagyobb sikerét azonban a Bridgerton könyvsorozattal aratta. A Netflixen Bridgerton címen fut a sikersorozat, amelynek második évadát türelmetlenül várják a rajongók.

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com