210

Kurt Russell 70

Bogár Erika írása

kurt-russell

70 éves lett Kurt Russell amerikai filmszínész, akit elsősorban kaland- és akciófilmek kemény, cinikus hősei tettek vilgásztárrá. Művész szülei Angliából költöztek az Egyesült Államokba, ő már a Massachusets állambeli Springfieldben született 1951. március 17-én. Édesapja, Bing Russell az Európában is népszerű Bonanza sorozatban Clem Fostert alakította.

Kurt gyerekszínészként kezdte pályáját: 1963-ban A világvásáron történt (It Happened at the World’s Fair) című Elvis Presley musicalben szerepelt először. 1966-ban a Walt Disney Company hosszú távú szerződést kötött vele. A „Király” alakja aztán filmes pályája során többször megjelent, 1979-ben pedig John Carpenter Elvis filmjében színészként is megformálhatta őt – alakításáért Emmy-díjra jelölték.

Az 1980-as évektől kezdve elsősorban kaland- és akciófilmekben kemény, cinikus hősöket alakított, de szerepeiben mindig megcsillant fanyar humora. Ennek köszönhető, hogy az általa forgatott kalandos komédiák is népszerűek lettek. Az egyik ilyen A vasmacska kölykei (Overboard, 1987), melyben egy gyerekeit egyedül nevelő apát alakít, aki anyát „szerez” a család számára a Goldie Hawn által játszott milliomos feleség személyében. Hasonlóan sikeres volt a Nagy zűr kis Kínában (Big Trouble in Little China, 1986) akció-vígjátéka (szintén Carpenter rendezése).

Goldie Hawnnal a magánéletben is hosszú évtizedek óta egy párt alkotnak, de nem házasodtak össze, mivel megismerkedésükkor már mindketten túl voltak egy váláson. Első randijuk a hírek szerint kalandosra sikerült: a színésznő akkoriban vásárolt házában találkoztak, ahová azonban kulcs hiányában betörtek, és hamarosan kiérkezett a rendőrség. A közös és a Goldie első házasságából származó gyermekeket (köztük Kate Hudson színésznőt) együtt nevelték fel.

Russell kiemelkedő rendezőkkel és színészekkel dolgozott együtt. A már említett John Carpenterrel azóta kultfilmmé vált alkotásokban: az 1981-ben bemutatott Menekülés New Yorkból (Escape from New York), majd annak folytatásában, a Menekülés Los Angelesből (Escape from L.A., 1996) című sci-fikben. Közös munkájuk A dolog (The Thing, 1982) című, sarkkutató bázison játszódó horror is, melynek zenéjét Ennio Morricone szerezte.

Partnerei között szerepelt többek között Sylvester Stallone és Jack Palance a Tango és Cash (1989) akciófilmben; Mel Gibson, Michelle Pfeiffer és Raul Julia Az utolsó csepp (Tequila Sunrise, 1988) című romantikus krimiben. A tűzoltókról szóló Lánglovagokat (Backdraft, 1991) Ron Howard rendezte, a főszerepeket William Baldwin, Donald Sutherland, Robert De Niro és Scott Glenn alakították Russell mellett.

A Tombstone – Halott város (1993) westernben Wyatt Earp seriffet személyesítette meg olyan partnerekkel, mint Val Kilmer, Sam Elliott, Bill Paxton, Michael Biehn és Charlton Heston. A filmet 1993-ban mutatták be George P. Cosmatos és Kevin Jarre rendezésében, utóbbi írta a forgatókönyvet és dirigálta Heston jeleneteit. Távozása és Cosmatos hirtelen becsatlakozása után Kurt Russell maga is részt vett a forgatás irányításában. Máig vitatkoznak a rajongók, melyik vadnyugati legendákról szóló verzió a jobb, a kalandosabb, mozgalmasabb Russell-féle, vagy a következő évben mozikba került, eposzi léptékű Wyatt Earp Kevin Costner címszereplésével, az Arany Medve-díjas Lawrence Kasdan rendezésében.

Russell az ezredforduló után is aktív maradt. 2004-ben az ESPY díjat (legjobb sportfilm) elnyerő Csoda a jégen (Miracle) című filmben Herb Brooks jégkorong játékost és edzőt formálta meg. Többször forgatott Quentin Tarantinóval, 2015-ben például egy újabb westernt, az Aljas nyolcast (The Hateful Eight). De szerepelt a Halálos iramban sorozat (Fast & Furious) 7-8. részében is. 2018-ban és 2020-ban a Karácsonyi krónikák (The Christmas Chronicles) című családi film két részében Mikulást, „Miki”-t alakította, időnként emlékeztetve a nézőket akcióhős múltjára. A Mikulás feleségét pedig Goldie Hawn játszotta.

Kurt Russell azok közé a filmszínészek közé tartozik, akik elfogadják saját lehetőségeiket, és általában habitusuknak megfelelő szerepeket vállalnak. Kétszer jelölték Golden Globe-díjra, elnyerte a Blockbuster Entertainment, Disney Legends, Saturn, Hollywood Film díjakat. 2017-ben egyszerre kaptak csillagot a Hollywood Walk of Fame-en Goldie Hawnnal. Talán kiegyensúlyozott családi életének és a rá jellemző egyedi humornak is köszönhető, hogy máig az élvonalban maradt a filmipar csillogó, ám sokszor kegyetlen és cinikus világában.

Bogár Erika

Forrás: imdb.com, hu.wikipedia.org, en.wikipedia.org, port.hu, hollywoodreporter.com, port.hu, femina.hu, smokingbarrels.blog.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2021.03.17