141

Röppentyűvel a tisztikarba

Skopáll József győri fotográfus honvédkarrierje – Berente Erika írása

skopall-jozsef

Az egyszerű győri polgárok bizonyára meglepődtek, mikor hírül vették, hogy a vegyiáru- kereskedőként, fényképészként, műszerészként, pirotechnikusként ismert földijük, Skopáll József érdemei elismeréséül a honvédelmi minisztériumtól 1849 májusában főhadnagyi rangot kapott. Hogyan került sor minderre? Hogy mindezt megértsük, nagy vonalakban át kell tekintenünk az országos politikát és a magyar tüzérség történetét.

A 1848. március 15-én kitört pesti forradalom a nemzeti törekvéseknek csak a kezdete volt. A helyzet nagyon hamar eszkalálódott. A nemzeti haderő kiépítésétől azonban tartózkodott az ország, nehogy az elszakadás vádjával illethessék. Csak amikor bizonyossá vált, hogy a háború elkerülhetetlen, akkor fogtak hozzá valójában a reguláris hadsereg megszervezéséhez. Ez az időpont a magyar hadseregnek Jellachich bán hadserege ellen, a Pákozd-Sukorónál vívott ütközete utáni időre, tehát október elejére esik.

A szabadságharc kimenetele szempontjából döntő fontosságú volt, hogy a honvédsereg felszerelése és kiképzése korszerű legyen, és fel tudja venni a harcot a császári csapatokkal. Ezt alátámasztja Kossuth Lajosnak, a honvédelmi bizottmány elnökének egyik Felhívása is: „... ügyünk győzelmét nem csak annak igazságja fogja elhatározni, hanem az ágyúk és fegyverek hatalma is, ennélfogva minden áron fegyvereket és ágyúkat kell szereznünk, még pedig minél többet…”. Ezekhez pedig szakavatott személyzetre is szükség volt.

A nemzeti tanács 1848. május 16-án közreadott kiáltványától számíthatjuk az önálló magyar tüzérség megszervezését: „... egy rendes nemzet-őrségi lovas ágyú telepet is állítanak fel és az erre képes rendes tüzérségi magyar egyének és hazafiak haladéktalan jelentkezésre felszóllíttatnak.

A megyékben működő toborzó tisztek eleinte nem voltak felhatalmazva tüzérújoncok felfogadására, így a jelentkezés és felvétel kezdetben csak a Pesten működő bizottságnál volt lehetséges. Ennek következtében 1848. július végével alig volt még 200 alkalmas honvéd tüzér. Augusztus 1-jén a toborzást beszüntették, és az újoncokat a hatóságok útján sorozták. 1849. január 27-ig a honvéd tüzérség létszáma 10.000 főre emelkedett.

Hogy Skopáll József milyen körülmények között lett a honvédség tagja, egyelőre nincs adatunk. De decemberben már ott találjuk a tüzérhadnagyokká előléptetettek hivatalos lajstromában. Skopáll tudomásunk szerint nem volt tudós ember, de igen nagy jártassággal rendelkezett a vegyészet területén, és mint pirotechnikus Győrben, Pozsonyban és Bécsben a nagyérdemű közönséget különféle látványos tűzijáték műsorokkal szórakoztatta. Számára a petárdák, lövegek, mozsarak és röppentyűk világa ismerős volt; a puskapor, salétrom és egyéb gyúlékony anyagok kezelése pedig nem jelentett különösebb problémát. Újdonságokra fogékony emberként szívesen kísérletezgetett rendhagyó megoldásokkal.

A korabeli források arra utalnak, hogy Skopáll József 1849 első hónapjaiban Nagyváradon tartózkodott Lukács Dénes, a honvédsereg tüzérségi igazgatója mellett. A háborús események miatt ugyanis ide telepítették a pesti ágyúöntő telepet. Váradon és közelében hatalmas tüzérműhely, raktár és öntöde épült. A várban felállított fegyvergyár Lahner György igazgatósága alatt kezdett el működni, ott lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat készítettek. Pece-Szőllősön puskaporgyár, Pece-Szentmártonban ágyúöntőde volt.

congreve-raketa-rijks-museum

A magyar kormány a röppentyűk gyártását is tervbe vette (a fenti képen). Ezeket magas röppályájuk miatt főleg a hegységekben és települések ostromakor használták, kis súlyuknál fogva könnyen szállíthatók és kezelhetők voltak. A magyaroknak sem leírásuk, sem szerkezeti rajzuk nem volt hozzájuk, így készítésük próbagyártás útján történt. Az első darabok túlságosan nehezek, csekély hatásúak és igen drágák lettek. Többszöri kísérlet után Skopáll főhadnagynak sikerült megszerkesztenie a híres Congreve röppentyűk javított változatát, és belőlük egy fél üteget kialakítania. Hogy ír erről egy kortárs? 

Sikerült ágyúöntödénkben Skopal főhadnagy fáradozásai folytán, többnemű kísérlet után az akkori időkben elhíresedett kongreve-röppentyük javított nemét is előállítani, s azokból egy félüteget kialakítani. Ezek a hét fontos gránátokkal 1200-1400 lépésnyire képesek voltak hordani. Skopal után Willinger egykori cs. kir. tűzmester, majd tüzérfőhadnagy lett az üteg parancsnoka, ki aztán Bemhez küldetett Erdélybe, hol ezen kongreve-röppentyükkel a hegyi harcokban nagy sikert lehetett kivívni.” (Hegyesi Márton)

E fegyver hordtávolság olyan nagy lett, amilyet a 6 fontos ágyúval sem értek el. A gyújtólövedékek is nagyszerűen működtek. Ennek a sikeres fejlesztésnek minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy 1849. május 6-án Mészáros Lázár ideiglenes hadügyminiszter főhadnaggyá nevezte ki hősünket.

szentnemenyi-bela-a-szabadsagharc-katonainak-egyenruhai-1848-49

Hogy Skopáll József Váradról hogyan jutott haza Győrbe, hogy honvédtiszti tevékenységéért bármiféle megtorlásban része volt-e – előttünk ismeretlen. Egy bizonyos: ez a két lábbal a földön járó, rendkívül élelmes győri iparos a vérzivataros időkben is megállta a helyét, találékonyságával, szaktudásával a szabadságharc ügyét szolgálta. Hála érte!

Berente Erika

Felhasznált irodalom:
Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban
Czeiger Gusztáv - Clauser Mihály et al. A magyar tüzér. A magyar tüzérség története. Bp. 1939. I. rész (ADT) - 70-72. o.
Galambos Krisztina: Skopáll József győri fotográfus. Várostörténeti puzzle – 59. rész
Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000) IX. Hadi szertárak s katonai intézetek Bihar vármegyében s különösen Nagyváradon, 100. o.
Közlöny, hivatalos lap. 1848. december 3. (178. sz)
Közlöny, hivatalos lap. 1849. május 6. (98. sz.)
Nagyvárad a mi városunk: Nagyvárad 1848-1849 II. rész

A címlapképen Skopáll József portréja látható (1850 körül, sópapír, 158×125 mm) - Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, helytörténeti gyűjtemény, leltári szám: XJM.F.6834. (engedéllyel). A 2. kép a rijksmuseum.nl gyűjteményéből származik, a felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található. A 3. kép Szentneményi Béla: A szabadságharc katonáinak egyenruhái 1848-49. című könyvéből származik (közreműködött Jámbor Tibor és Domonkos Imre. Budapest: Honvéd Levéltár és Múzeum, 1950)

2021.03.15