142

Pestet elönti az árvíz: a mentési munkálatokban részt vesz Wesselényi Miklós is

Ezen a napon történt: 1838. március 13. ‒ Sulyok Attiláné írása

pesti-arviz-1838-01

1838. március 13. és 18. között hatalmas árvíz pusztított fővárosunkban, mely napokon át rombolta a várost. Évtizedekig ezt az áradást tartották a magyar történelem legnagyobb és legpusztítóbb természeti katasztrófájának. Wesselényi Miklós, nagy bátorságról tanúságot téve, százakat mentett ki a jeges árból, amikor a Duna tengerré változtatta Pestet.

A 19. században elkezdett nagy folyószabályozási munkálatok megkezdése előtt a Duna, a Tisza és mellékfolyóik magyar szakaszán elvadult mederállapotok uralkodtak, emiatt rendszeresen veszélyt jelentettek az árvizek, melyek hatalmas pusztítást végeztek. 1837 végén hatalmas mennyiségű csapadék esett, majd hirtelen kemény hideg tél köszöntött be, és a folyón jégtorlaszok alakultak ki. A Duna 1838. január 6-án elöntötte Buda mélyebben fekvő utcáit, de néhány nap múlva visszahúzódott. A pesti tanács ekkor az előző, 1775. évi árvíz szintjét elérő gátakat emeltetett homokból és trágyából.

Március elején, a tavaszi enyhülés kezdetén a rengeteg hó és jég olvadásnak indult, de a hatalmas víz- és jégtömeget a Szentendrei-szigetnél kialakult jégtorlasz napokig visszatartotta. A magas vízállás miatt Budán, a part menti részeken ekkor már csónakon közlekedtek a házak között. Március elején Vásárhelyi Pál, a folyószabályozás ügyének szorgalmazója figyelmeztetett a veszélyre. Megjósolta, hogy a készülő árhullám a korábbinál is nagyobb lehet. A városvezetésben azonban nem vették komolyan a jeleket.

pesti-arviz-1838

Terézvárost 1838-ban, midőn a Duna kiöntésének veszélye már elkerülhetlennek látszott, nem féltették az árvíztől. A legrosszabb bekövetkezését alig akarta elhinni valaki, pedig a jég- és vízviszonyok márczius első felében a legrosszabbal biztattak. Pest alatt, a Csepelsziget felső csúcsánál óriási jéggát képződött, és az enyhe időjárás folytán megdagadt víz és felső jég lefolyását lehetetlenné tette. Márczius 6-án a folyam már elöntötte Buda alacsonyabban fekvő részeit, 13-án pedig szaporítva azon víz által, mely a kis-oroszi jégtorlasz megtörése folytán szabad lefolyást nyert, 22 lábnyi magasságot ért el.” (Vasárnapi Újság, 1876. március 12.)

1838. március 13-án kezdődött a súlyos károkat okozó árvíz. Aznap délben a jégpáncél töredezni kezdett, és lassan lefelé indult, de a Csepel-szigetnél kialakult jégtorlasznál megakadt. A jégdugók miatt hatalmasra duzzadt a víztömeg, amely este tízkor átcsapott a Vigadónál emelt töltésen, éjfélkor átszakította a váci, hajnalban a soroksári gátat. A három irányból érkező víztömeg hatalmas erővel rohant át Pesten, és összedöntötte a külvárosi vályogházakat. A jeges ár elárasztotta a pesti Belvárost, a mai Váci és Deák Ferenc utca környékét, az alacsonyabban fekvő területeket. A Csepel-szigeti jégdugó két napig visszatartotta a vizet, majd március 15-én megmozdult. Ekkor a vízállás 930 centiméterrel (az addig mértnél másfél méterrel magasabban) tetőzött, az utcákon kétméteres víz hömpölygött, amely a Duna bal partján 20 kilométeres körzetben letarolt mindent, ami az útjába került.

A veszély március 15-én érte el tetőpontját, a víz magassága ekkor meghaladta az 1775-ös árvíz után épített gátak szintjét. A Belvárosban 203 cm, Józsefvárosban 216 cm magasan állt a vízszint, de a legnagyobb mélységet, 2,6 métert Ferencvárosban mérték. Az emberek igyekeztek az erősebb házak felső emeleteire, padlásaira, tetejére költözni, vagy a magasabban fekvő épületekbe vitték őket csónakokkal. Egyesek összetákolt deszkákon, fürdőkádakban menekültek. Rengeteg ház romba dőlt, a víz mindent elárasztott.

pesti-arviz-1838

Holló Barnabásnak a pesti ferences templom Kossuth Lajos utcai oldalfalán látható domborműve Wesselényi Miklósról

Március 14-én a magyarországi reformellenzék egyik vezetője, az író Wesselényi Miklós báró másokkal együtt – mint például a forradalomból ismert Landerer Lajos nyomdász – bátran, élete kockáztatásával, nagy önfeláldozással vetette bele magát a mentésbe. „Hol embertömeg egymásba fonódva csüngött a háztetőkön, ott, hol egyes házromok magaslatain egész családok előtt tárult fel a halál torka, ő nem ismervén akadályt, sem veszélyt, düledező falakat megmászott, és úszó háztetőkről mentette meg felebarátait” – írta Landererről a Vasárnapi Újság. Wesselényi betegen is segített, saját hajóján fáradhatatlanul járta az utcákat, hogy mentse a bajba jutottakat. Naplójában így írt erről:Soha nem értem ennél borzasztóbb estét és éjjelt. Leírni az én tollam és senkinek a tolla nem képes. A düledékek, házromok, jégtömegek, bútorok, gerendák és más akadályok közt csak alig lehetett a szűk utcákon haladni, és mindenütt a roskadó épületek és fedelek lezuhanása fenyegetett. Hol elől, hol hát mögül, hol oldalfelől omlott össze egy-egy épület. Csak ezeknek dörgő, ropogó lármája nyomta el a kétségbeesők hasító sikoltásait, és segítségért már rekedt könyörgéseit. Tízfelé is akarván menni, s csak egyfelé mehetni; százat is látni egyszerre veszélyben, s annak egyszerre csak harmadán segíthetni, a többit a halál torkában hagyni; visszautasítani a már merülésig teli hajótól az atyát, a férjet, kinek gyermekei vagy felesége már benn vannak, s ezeknek jajjait és zokogását hallani, oly valami, mit képzelni is borzasztó, de tapasztalni szívet repesztő. … Már ekkor kezdtek a házak omlani, s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek.

Wesselényi állandó jelzőjét, az „árvízi hajóst” Vörösmarty Mihály alkotta. Öt napon át, éjjel-nappal járta csónakjával a várost, és mentette a bajbajutott embereket. Neki is köszönhető, hogy a borzasztó elemi csapás „csak” 153 áldozatot követelt. A nép 1838 áprilisában rokonszenvtüntetésbe kezdett mellette, amikor Laborfalvi Róza a Nemzeti Színházban elszavalta Vörösmarty Az árvízi hajós című versét. A bécsi udvar kivételével mindenki szemében hőssé vált – előbbi „hálából” (egy beszédéért) 3 év várfogságra ítélte. 1842-ben Pest díszpolgárává választották Wesselényit, 1848-ban, vakon és betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés kimondta Erdély és Magyarország unióját. Zsibói szobra jelmondatát hirdeti: „Soha nem hátrálni!

A mentés és a károsultak ellátása a résztvevők minden hősiessége ellenére szervezetlenül folyt: mire József nádor vezetésével megindult, már sok áldozata volt a katasztrófának. A nádor beteg volt, de a királyi palotában minden nap 1500 kenyeret süttetett az éhezőknek, és a termek közül 36-ot átengedett a menekülteknek. Néhány középületben menedékhelyet alakítottak ki, így a Ludovica új épületében, a mai Természettudományi Múzeumban tízezer embert helyeztek el, de a templomokat is megtöltötték a lakásukat vesztett családok. Az árvíz a lakosság életén kívül a város mindennapi életét is veszélyeztette. Élelemhiány alakult ki, se kenyér, se hús nem volt elérhető, és nem lehetett sem ivásra, sem főzésre alkalmas vizet találni.

pesti-arviz-1838

A Duna három nap múlva, március 18-án tért vissza a medrébe, három nap kellett az ár levonulásához. A szomorú mérleg: 153 halálos áldozatot követelt az árvíz, és közel 60 ezer ember maradt otthon nélkül. Sokan hatalmas károkat szenvedtek, már az áradás első napján kezdtek összeomlani az olyan építmények, melyek gyengébb anyagból épültek. Romba dőlt a pesti házak több mint fele (2281 épület), negyedük megrongálódott. Budán kisebb volt a kár, hiszen ott a házak jó része magasabbra épült, mégis összeomlott 204. Számos további épület súlyosan megrongálódott, a Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház dőlt romba. A főváros épületeinek kétharmadát kellett teljesen vagy részben újraépíteni, a károkat csillagászati összegre, 22 millió pengőforintra becsülték. A tragikus árvíz nagy részvétet váltott ki ország-világ előtt, egymást követték az adományok, közöttük élen járt Bécs és Németország. Liszt Ferenc Bécsben több jótékony célú koncertet adott, melyek bevételét az árvízkárosultak számára utalták.

A város vezetése ettől kezdve komolyan vette az árvízvédelem szempontjait, szigorú szabályokat hoztak, az Országgyűlés pedig törvényben szorgalmazta a gátépítést. A pusztító árhullám után megkezdték az újjáépítést a Szépítő Bizottmány vezetésével. Megtiltották a vályog használatát, előírták a belmagasságot, a falak vastagságát és a pincék méretét. Vasutat csak töltésre építhettek. Minden építkezést kizárólag hivatalosan engedélyeztetett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. A cél már nemcsak az árvízkárok csökkentése, hanem egy korszerűbb városkép létrehozása is volt, így végső soron ennek az árvíznek köszönhetjük a modern Budapest megszületését olyan kiemelkedő építészek, mint például Hild József közreműködésével. A helyreállítási munkálatok eredményeként alakult ki a főváros jellemző klasszicista városképe.

Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, de a Duna medrének rendezésére további évtizedeket kellett várni. Az 1840-es országgyűlésen tárgyalták a folyók szabályozását. Megerősítették a Lánchíd két oldalán húzódó partot, és elzárták a soroksári Duna-ágat, ezzel megszüntetve a legveszélyesebb jégdugó-képződési helyet. A századfordulóra mindkét oldalon kiépült a budapesti rakpart, 12 km hosszan. Az utolsó komolyabb árvíz 1876-ban pusztított a fővárosban, a rakpartok kiépülése után a Duna már nem tudta komolyan veszélyeztetni Budapestet.

pesti-arviz-1838

A pesti árvíz tragikus eseményét sok festményen, rézkarcon és grafikán megörökítették. Wesselényi hősies helytállását irodalmi alkotások és emlékművek őrzik. Számos emléktábla található a fővárosban, amely a rettenetes árvízre emlékeztet, ezek jelzik az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát is. A legismertebbek a Szerb Ortodox templom falán, a Nemzeti Múzeum kerítésén (a fenti képen) vagy a Szent Rókus-kápolna és kórház falán lévő táblák. A legmagasabb vízszintet – 2,6 métert – egy ferencvárosi tábla jelzi. A mentésben élen járó „árvízi hajós” alakját a pesti ferences templom Kossuth Lajos utcai oldalfalán lévő domborművön láthatjuk (a 3. képen). Holló Barnabás 1895-ben elkészült alkotása romantikus stílusban örökíti meg Wesselényi küzdelmét és segítőkészségét.

Sulyok Attiláné

Források: Nemzet születik Új Képes Történelem Bp, 1997.; mult-kor.hu; arcanum.hu; mimicsoda.hu; vasarnap.hu; cultura.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

2021.03.13